A filmes kiskáté szerint egy sci-fi minél inkább semmibe veszi a fizika törvényeit, annál magasabb a benne felhasznált sablonok száma. Ha tehát a Nap bemondja az unalmast, ezért a Földet hatalmas rakétákkal szó szerint arrébb kell taszigálni egy másik Naprendszerbe, ne várjuk Kip Thorne nevét a vége főcím után a konzultáns megjelölésénél. De ne várjunk épkézláb alakokat vagy drámát se. Sőt, igazából egyetlen dolgot várhatunk teljes biztonsággal: valaki tuti hogy brucewillisezik egyet a végén, hogy megmentse a bolygót.
A The Wandering Earth Kína válasza az Armageddonra, A magra és a többi sekélyes hollywoodi „mentsük meg a Földet!” eposzra. Anyaországán kívül azonban alig keltett valahol feltűnést, de ez is elég volt ahhoz, hogy az idei év egyik legtöbb pénzt hozó mozijává váljon – s ekként a Netflixen kössön ki.
De miért érdekelhetné a film az amerikai, francia vagy akár a magyar nézőt? Szinte végig Kínában járunk, ahol két zseniális tini meg néhány kemény tökű kommandós akcióján múlik az egész világ sorsa. Pár rövid, ám drámai jelenet erejéig egy nemzetközi űrállomásra is benézünk, ahol az orosz asztronauta természetesen alkoholista, a hős kínai apa pedig drasztikus lépésekre kényszerül, ha meg akarja menteni a családját, na meg a világot.
A fő kérdés, ami a nézők mellett szemmel láthatóan az alkotókat is foglalkoztatta, hogy mindez felnő-e a hollywoodi katasztrófamozikhoz? Nos, nem: a jól sikerült látványvilág rendre megbicsakló akciójelenetek hátteréül szolgál, az elmaradó izgalmakat pedig sem a humor, sem a sztori nem pótolja.
Elérhető a Netflixen
