Vermes Dorka: A filmkészítéssel ki tudom fejezni az érzéseimet és a gondolataimat

Mikrofilm

Játékfilmes bemutatkozása, az Árni, egy madáralkatú fiúról szól, aki egy utazó cirkusz mindeneseként dolgozik. Vermes Dorka a projektjét a Velencei Filmfesztivál filmtámogatási programjában fejleszthette – erről, cirkuszi élményeiről és arról is kérdeztük, hogy milyen egy óriáskígyóval forgatni.

magyarnarancs.hu: Az Árni egyik producere Tarr Béla. Ő hogyan segítette a film elkészültét?

Vermes Dorka: Kreatív producer volt, tehát leginkább úgy, hogy végig elérhető volt, ha konzultálni szerettem volna. Már azelőtt is közeli szakmai-mentori viszony volt köztünk, így egyértelmű volt, hogy az Árniról is kikérem a véleményét. A film szinte minden aspektusáról beszélgettünk, a forgatókönyvről, a castingról és a különböző vágatokról is. Emellett a kapcsolatrendszerét is a rendelkezésünkre bocsátotta, és a finanszírozásban is segített, még mielőtt bekerültünk volna Velencében a támogatási programba.

magyarnarancs.hu: A Színművészeti Egyetemen (SZFE) Gothár Péter és Schwechtje Mihály osztályába járt, az egyetem NER-es hatalomátvétele után pedig a Freeszfe-n folytatta tanulmányait, ahol Tarr mellett többek között Hajdu Szabolcs is tanította. Ki volt önre a legnagyobb hatással?

VD: Nem állítanék fel konkrét rangsort, de Pálos György tanított a leghosszabb ideig az ELTE filmtudomány mesterszakán, és vele van a legfolytonosabb, legélőbb viszonyom azóta is. Az ő pedagógusi támogatása és filmkészítői szemléletmódja formálta rajtam a legtöbbet, amikor az erre leginkább érzékeny időszakomban voltam. Ő amúgy Tarr Bélához hasonlóan szintén kreatív konzulensként segítette az Árnit.

magyarnarancs.hu: Egy évet járt az SZFE-re, mielőtt az alapítványi "modellváltással" szétverték az intézményt. Pályakezdő rendezőként többszörösen is hátrányos helyzetbe került.

VD: Zsákban futás hátrakötött kézzel, leginkább ezzel tudnám leírni az eddigi pályafutásomat és az Árni elkészültét is. Ráadásul az SZFE-ügy előtt még ott volt a járvány is, aztán jött a botrány és az egyetemfoglalás. Nagyon nehéz, érzelmileg intenzív és megterhelő időszak volt. Ekkor még nem is gondoltam rá, hogy az Árniból nagyjátékfilm is lehetne, Tarr biztatott először, hogy érdemes lenne megpróbálkoznom vele.

magyarnarancs.hu: A film több száz ötlet közül került be a Velencei Filmfesztivál Biennale College programjába. Itt hogyan alakult a sorsa?

VD: A pályázati anyagba a treatmenten és a kötelező dokumentumokon kívül pluszban csatoltunk egy rövid moodfilmet is, de már ennek is Turi Péter volt a főszereplője. Nyáron beadtuk az pályázatot, ősszel pedig megkaptuk az értesítést, hogy bekerültünk a legjobb 12 közé. A program három workshopból állt, az első egy nagyon intenzív, kéthetes alkalom volt a Velence melletti San Servolo-szigeten. Ezután kellett pár hét alatt megírni a forgatókönyv első, angol nyelvű változatát. Szerencsére ezzel továbbjutottunk a következő fordulóba, amelyen már csak három ötlet vett részt. Decemberben jött a következő workshop, januárban pedig egy harmadik, online alkalom. Az Árni nagyjátékfilmes változatát kifejezetten erre a pályázatra írtuk, de persze menet közben nagyon sokat formálódott az ötlet.

magyarnarancs.hu: Hogyan érintette, hogy az első játékfilmjét ilyen rohamtempóban kellett elkészítenie?

VD: Hogy megkaptuk a támogatást a filmfesztiváltól, azt 2022. november végén, december elején tudtuk meg, tavaly szeptember 2-án pedig már ott ültünk a premieren Velencében. Ez tíz hónap, eddig a rövidfilmjeim utómunkájával töltöttem el egy évet, egy átlagos nagyjátékfilm pedig három-öt évig készül. Egészen biztosan máshogy festene az Árni, ha több időnk marad dolgozni rajta, és talán az anyagi szerencsétlenségek egy részét is el lehetett volna kerülni, mert ha valami gyorsan kell, az szinte mindig drágább. Emellett azt is érzem, hogy életemben nem voltam ennyire kimerülve pszichésen és érzelmileg, mint az utóbbi időben, szóval talán más körülmények között ez is megspórolható lett volna.

magyarnarancs.hu: Az Árnit alakító Turi Péterrel még a gólyatáborban találkozott. Mit látott meg benne?

VD: Már az első pillantásra feltűnt, milyen karakteres a megjelenése, először ez keltette fel az érdeklődésemet. De önmagában ez persze még kevés. Elkezdtünk beszélgetni és hamar kiderült, hogy Péter mennyire megkapó és komplex személyiség. Ezek a beszélgetések aztán rendszeressé váltak, és együtt kezdtük felépíteni Árni figuráját is.

magyarnarancs.hu: Árni rendkívül zárkózott személyiség, színészként nyilván ez kevésbé jellemző Péterre.

VD: A legszembeötlőbb különbség inkább az, hogy Péter megerősítő környezetben él, ahol a családja, a barátai és az őt körülvevő szakmai közeg támogatja a kibontakozását és a fejlődését. Árnit vele ellentétben érdektelenség és elhanyagolás veszi körül, így nem tud igazán fejlődni, inkább csak stagnál. Mivel egyfajta másodrendű állampolgárnak számít a cirkuszi társulatban, próbálja olyan kicsire összehúzni magát, amennyire csak tudja.

magyarnarancs.hu: A sorsa végül akkor fordul meg, amikor társulata beszerez egy óriáskígyót. A kígyómotívum már az elejétől fogva szerepelt a filmötletben?

VD: Nem, a legvégén került csak bele, konkrétan valamikor a velencei pályázat leadásának előestéjén. Annak a cirkusznak, amelyikkel a filmre készülve együtt dolgoztam, volt egy kígyója, s nagyon megtetszett. Innen jött az ötlet, hogy a kígyóval valami szép és új érkezzen Árni világába, ami egyszerre veszélyes és izgalmas. Úgy éreztük, hogy ez a fajta kettősség, amelyben azért benne van az önbántásra való hajlam is, jól illeszkedik egy ilyen elhanyagoló, bántalmazó közegben élő ember történetéhez.

magyarnarancs.hu: Mennyire nehéz egy kígyót instruálni?

VD: Nem nehéz, mert egyáltalán nem lehet. Mivel nem egy motiválható állat, egyedül türelemre volt szükség. Hogy kicsit megkönnyítsük a dolgunkat, két kígyóval forgattunk, mivel közben kiderült, hogy Magyarországon nem igazán vannak óriáskígyók. Végül mégis sikerült egyet találnunk, de az már olyan öreg volt, hogy alig akart mozogni – így mi is igyekeztünk kímélni őt, és csak azoknál a jeleneteknél használni, ahol muszáj volt megmutatnunk, milyen hatalmas. A többinél egy fiatalabb, kisebb és mozgékonyabb kígyót használtunk.

 
Vermes Dorka
Fotó: Palágyi Barbara

magyarnarancs.hu: Nemcsak Turi Péter Árnija jellegzetes, szinte minden szereplőről árulkodik a külseje: egy tetoválás, vagy épp az, hogy túlsúlyos.

VD: Vonzanak a karakteres színészek. Számomra a szereplők arca ugyanolyan fontos elemnek számít, mint mondjuk a helyszín. Szeretem, ha markáns, ha van mit felfedezni rajta, és ha bizonyos környezetbe helyezve ez az arc már önmagában tud mondani valamit a nézőnek. Mivel szeretem az atmoszferikus filmeket, erre sok figyelmet fordítok.

magyarnarancs.hu: Az Árnihoz hasonlóan előző kisfilmjében, az Alba Vulvában is a testkép áll a fókuszban: ennek főhősnője egy középkorú nő, akinek életét az első intim gyantázása változtatja meg.

VD: Mindkét filmben hangsúlyos, hogy a főhősök hogyan kerülnek összeköttetésbe a saját testükkel, és ezáltal hogyan kezdik el érezni önmagukat. Rengeteg ember él úgy, hogy szinte egyáltalán nincs kapcsolata a testével. Így is lehet egy bizonyos szinten funkcionálni és rutinszerűen végezni a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait, de testtudat nélkül, valami nagyon elemi kapcsolódásélménytől esik el az ember. Az Alba Vulvában és az Árniban is fontos lelki helyekre viszi a szereplőt, hogy elkezdi megérezni a saját testét.

magyarnarancs.hu: Mi vonzott abban a cirkuszi közegben, ahol az Árni játszódik?

VD: Budapestiként nem volt kötődésem ehhez a világhoz, főleg nem az utazó cirkuszokhoz, amelyek jellemzően inkább kistelepülések környékén turnéznak. A filmre készülve viszont több cirkuszt meglátogattam. Magyarországon húsznál is több aktív társulat működik, ami az ország méretéhez és a szomszédjainkhoz képest kifejezetten soknak számít. A legtöbbet családok működtetik, és csak a szűk családtagok tagjai a társulatnak, nem jellemzőek tehát olyan kívülálló alakok, mint Árni. Az őszinte érdeklődés vezérelt, meg akartam ismerni ezt a közeget, azt, hogy hogyan érzik magukat az ilyen társulatok tagjai, mi az örömük, a bánatuk, a problémájuk, milyen közönség előtt lépnek fel, hogy miért éri ez meg nekik.

magyarnarancs.hu: Gyerekkorában nem is járt cirkuszban?

VD: A klasszikus cirkuszról egyetlen emlékem van. Ötévesen nagymamám elvitt a Fővárosi Nagycirkuszba, az előadás után pedig megjegyeztem neki, hogy nem értem, az emberek miért nevettek a bohócon, mert szerintem egyáltalán nem volt vicces. A nagymamám azt mondta, hogy végül is igazam van, úgyhogy nem mentünk többet.

magyarnarancs.hu: A filmben sem szerepel bohóc.

VD: Pedig a cirkuszvezető Stefánt alakító Koppány Zoltán próbált meggyőzni arról, hogy ő szuper bohóc lenne, de úgy éreztem, ebbe a cirkuszba most ez túlzás lenne.

magyarnarancs.hu: A cirkuszokra a NER alatt kiemelt figyelem irányul. Fekete Péter személyében 2018 és 2022 között egy cirkuszigazgató volt a kultúráért felelős államtitkár, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ gigaberuházással készül új cirkuszépületet és artistaképzőt építeni. Ez mennyire befolyásolta a film készítése közben?

VD: Nem igazán. Amikor elkezdtük előkészíteni a filmet, valaki felhívta erre a figyelmemet, de a magyar közélet annyira túltelített a legkülönbözőbb sokkoló jelenségekkel, hogy ez számomra már bőven ingerküszöb alatt maradt. Mindenesetre az Árniban szereplő cirkusz nyilvánvalóan nem részesül állami támogatásokban, ők a periférián próbálnak túlélni.

magyarnarancs.hu: Sok hasonlóság van egy cirkuszi társulat és egy filmes stáb között?

VD: Kívülről nézve talán mindkettőben van valami hiábavalóság. Mindkettő elég kemény élet, amelyben rengeteg a munka. Ha csak a saját esetemet nézem, a távolabbi rokonaim ugyan büszkék rám és támogatnak, de nehezen értik meg, hogy miért dolgozom napi 12–16 órát éveken keresztül gyakorlatilag ingyen, az összes ismerősömet bevonva. Külső szemmel valóban kérdéses, miért éri ez meg valakinek. Sok szempontból ugyanez igaz arra az életmódra is, amelyet az utazó cirkuszok folytatnak. Közben pedig ők is úgy vannak vele, mint én, hogy nem igazán tudják elképzelni, hogy mást csináljanak.

magyarnarancs.hu: Akkor mégis miért éri meg?

VD: Hát, biztosan nem a szuper egzisztencia miatt. Ebben a történelmi-politikai állapotban, amelyben élünk, filmrendezőnek lenni rengeteg áldozattal és lemondással jár. Egyetlen dolog van, ami miatt mégis megéri, legalábbis nekem: a filmkészítéssel ki tudom fejezni az érzéseimet és a gondolataimat. Ez a független filmezés egyetlen előnye, hogy valóban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és ami megmozgat. Kérdés, meddig lehet így dolgozni, hiszen ez mind az alkotók, mind a gyártó cégek számára nagy anyagi nehézségekkel jár.

magyarnarancs.hu: Fel van készülve arra is, ha ezentúl egyáltalán nem kap állami támogatást a filmjeire?

VD: Nincs más választásom. Igyekszem továbbra is azt tenni, amit eddig: úgy élni, hogy ne csorbuljon az önképem, meg azzal foglalkozni, amit jónak és értékesnek látok. Másképpen úgysincs értelme ennek az egésznek.

A filmről írott kritikánk legfrissebb lapszámunkban olvasható.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!