Tévétorrent

When They See Us

  • Szabó Ádám
  • 2019. november 10.

Mikrofilm

1989. április 19-én egy főleg fekete és latino tizenévesekből álló csapat a Central Park felé vette az irányt – lendületes, agresszív baromkodás céljából. A körülbelül harmincfős bandából néhányan komolyan elvetették a sulykot: erőszakoskodtak a járókelőkkel, zaklatták a futókat és biciklizőket. Amit nem sejtettek, hogy eközben egy 28 éves, kocogó nőt megtámadtak, megerőszakoltak és megvertek. A rendőrség elfogta a rendetlenkedők egy részét, ötöt pedig meggyanúsítottak, perbe fogtak és el is ítéltek a nő megtámadásának vádjával – mint kiderült, tévesen.

A Central Parki Ötök ügye egész Amerikát megrázta, Yusef, Antron, Kevin, Raymond és Korey igazságszolgáltatásának pedig egy fontos részét képezte Ava DuVarney négyrészes minisorozata. Napjaink egyik legismertebb rendezőnője két éve dokumentumfilmben mutatta meg, hogyan diszkriminálja az amerikai jogrendszer a feketéket. Mostani sorozata valódi sorsokat kanyarít a letaglózó tények mögé, az ötórás történetben kibontakozó dráma pedig akkora gyomrost visz be, hogy nem győzünk levegő után kapkodni.

Az első epizód a balsorsú estét mutatja be és az öt érintettből ki­erőszakolt vallomásokat. Ezt követi a tárgyalás, az utolsó két rész pedig arról szól, hogyan alakult az ötök sorsa: derékba tört életek, családi drámák és a társadalom megvetése jutott nekik. A When They See Us megrázó és nagyon is aktuális kiáltvány, amelyben pont annyi a pátosz, hogy meggyőzzön: valójában egy filmet látunk. Különben el sem hinnénk, hogy mindez megtörténhet.

Magyar felirat: bekdaniel és tibor­ocsi

 

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.