Film

Gemini Man

  • - kg -
  • 2019. november 10.

Mikrofilm

Budapestre látogatott Will Smith, hogy gépfegyver-erősségű mosolyával bepromózza nálunk forgatott akció sci-fijét, a Kiscelli Múzeum képzelt éjszakai nyitvatartásáról szóló Gemini Mant. A múzeumi promóhoz Ang Lee-t kérték fel rendezőnek, titkos iparági információk szerint a csodás helyszín láttán az Oscar-díjas rendező első gondolata az volt, hogy hagyja az erőltetett sci-fi szálat, az egész amatőr, pocsékul összecsapott storyline-t; ehelyett Will Smith egy teliholdas éjszakán, hiperrealista, 120 képkocka/másodperc felbontásban bebarangolja az Újkori Várostörténeti Főosztályt, ráérősen szétnéz a bútor-, hangszer-, óra- és kályhagyűjteményben, a csúcsjelenetben pedig összefut a bútorgyáros és hagyatékhagyó Schmidt Miksa (CGI-jal életre keltett) szellemével. Nem tudni, hol akadt meg Lee bátor filmterve, mindenesetre maradt az eredeti, álmosító elképzelés: sehol egy számítógépes Miksa, ellenben Will Smithnek saját, pelyhedző állú klónjával kell megküzdenie. Nyilván a forradalmi képfelbontás teszi, hogy nehéz eldönteni, hogy az igazi vagy a gépi Will Smith arckifejezése a kifejezéstelenebb-e. Jóval kifejezőbb viszont a brit importból származó Clive Owen megjelenése. Vannak a visszafogott főgonoszok, akik titkolják főgonoszságukat, és csak a végén veszik elő az őrült tudósos mosolyt. Nos, Clive az ellenkező iskola gyermeke: ruhatárának állandó darabja az egyedi szabású őrülttudós-kabát, amely nem lenne árulkodóbb viselője valódi szándékait illetően akkor sem, ha rá lenne hímezve, hogy „gonosz vagyok, világuralomra török”.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.