Film

Gemini Man

  • - kg -
  • 2019. november 10.

Mikrofilm

Budapestre látogatott Will Smith, hogy gépfegyver-erősségű mosolyával bepromózza nálunk forgatott akció sci-fijét, a Kiscelli Múzeum képzelt éjszakai nyitvatartásáról szóló Gemini Mant. A múzeumi promóhoz Ang Lee-t kérték fel rendezőnek, titkos iparági információk szerint a csodás helyszín láttán az Oscar-díjas rendező első gondolata az volt, hogy hagyja az erőltetett sci-fi szálat, az egész amatőr, pocsékul összecsapott storyline-t; ehelyett Will Smith egy teliholdas éjszakán, hiperrealista, 120 képkocka/másodperc felbontásban bebarangolja az Újkori Várostörténeti Főosztályt, ráérősen szétnéz a bútor-, hangszer-, óra- és kályhagyűjteményben, a csúcsjelenetben pedig összefut a bútorgyáros és hagyatékhagyó Schmidt Miksa (CGI-jal életre keltett) szellemével. Nem tudni, hol akadt meg Lee bátor filmterve, mindenesetre maradt az eredeti, álmosító elképzelés: sehol egy számítógépes Miksa, ellenben Will Smithnek saját, pelyhedző állú klónjával kell megküzdenie. Nyilván a forradalmi képfelbontás teszi, hogy nehéz eldönteni, hogy az igazi vagy a gépi Will Smith arckifejezése a kifejezéstelenebb-e. Jóval kifejezőbb viszont a brit importból származó Clive Owen megjelenése. Vannak a visszafogott főgonoszok, akik titkolják főgonoszságukat, és csak a végén veszik elő az őrült tudósos mosolyt. Nos, Clive az ellenkező iskola gyermeke: ruhatárának állandó darabja az egyedi szabású őrülttudós-kabát, amely nem lenne árulkodóbb viselője valódi szándékait illetően akkor sem, ha rá lenne hímezve, hogy „gonosz vagyok, világuralomra török”.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.