Tévésorozat

White Lines

Mikrofilm

Visszafordíthatatlanul eljutottunk arra a pontra, amikor a 90-es évek már retrónak számít. De ha már szembe kell néznünk ezzel a szomorú ténnyel, nos, annak egyik legkellemesebb módja Álex Pina sorozata.

A spanyol sivatagban az eső kimos egy mumifikálódott hullát. A test egy húsz évvel azelőtt Ibizára kivándorolt, manchesteri munkásfiúból lett sztár dj-hez tartozik, akit a helyi maffiához is intim szálak fűztek. A fiú húga a szigetre utazik, hogy felgöngyölítse a régi gyilkosságot és végre lezárja a múltat.

Álex Pina legalább három, látszólag össze nem illő cselekményszállal zsonglőrködik, melyek hol drámai, hol humoros, hol elcsépelt eleggyé állnak össze. Miközben a merev, színtelen könyvtárosnő a bátyja után nyomoz, lassan szabadjára engedi mindaddig elfojtott ösztöneit (ami felfogható egyfajta kispolgári ellenkeleti megvilágosodástúrának), s ez teljességgel valószerűtlen, de ellenállhatatlan jelenetekhez vezet. Olyan, mintha egy olcsó, hatásvadász lektűr elevenedne meg a szemünk előtt (a legtöbb gyönyörű szereplő is mintha ezek borítóiról lépett volna elénk), de Pina legtöbbször megtartja ezt az eltúlzott intenzitást az önirónia regiszterében. Csak Zoe önkeresésében véti el néha a lépést – ilyenkor túl komolyan veszi magát, és elfelejtjük, hogy pár jelenettel azelőtt egy piti drogdíler/dj-t néztünk, aki kokaintúladagolástól kómába esett kutyájának nyújt szívmasszázst. A White Lines bugyuta, esztétikus és kaotikus lendületének nehéz ellenállni: hagyja, hogy legeltessük rajta a szemünket, és nem kér nagy energiabefektetést.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.