| ||
A márciusi holland választásokon kézzel számolják majd a szavazatokat, mert máshogy nem tudják elkerülni, hogy az orosz titkosszolgálat meghamisítsa az eredményeket. Ronald Plasterk belügyminiszter múlt heti bejelentése, miszerint az esetleges hackertámadások miatt teljes mértékben kiiktatják az informatikai rendszereket a folyamatból, egyszerre szemlélteti a fenyegetés nagyságát és az ellenlépések elszántságát. Múlt heti cikkünkben (lásd: Putyin láthatatlan háborúja, Magyar Narancs, 2017. február 2.) összefoglaltuk, miért indított támadást Putyin a nyugati demokráciák ellen, illetve milyen eszközei vannak a gazdaságilag és katonailag sokkal fejlettebb és még kulturálisan is vonzóbb euroatlanti szövetséggel szemben. Bemutattuk azt is, hogy céljait a hagyományos diplomácia, az energiapolitikai zsarolás és a gazdasági kapcsolatok mellett leginkább a demokratikus berendezkedés bomlasztásával, többek között a társadalmi rendbe és annak oszlopaiba (a demokratikus intézményrendszerbe, a sajtóba, a tudományba) vetett hit megingatásával tudja elérni. Ezért segíti a szélsőjobboldali pártokat, és ezért alkalmazza az információs hadviselés széles eszköztárát.
Putyin láthatatlan háborúja - Orosz információs támadás a nyugati világ ellen
Néhány hacker feltöri a választási irodák szervereit, kis olvasottságú zugportálok pedig idióta összeesküvéseket találnak ki – ez távolról nézve nem tűnik halálos veszélynek. Közelebbről annál inkább, és erről nemcsak politikusok és kutatók, de katonai és titkosszolgálati vezetők jelzései is tanúskodnak. A leghitelesebb forrás vélhetően az a korábbi orosz vezérkari főnök, aki a hibrid háborút a hagyományos hadviseléssel egyenlő fontosságúként írta le. De tavaly októberben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is részletesen beszélt erről: „Oroszország nagyon sokat fektet propagandába, különböző politikai csoportokat támogatnak, hogy befolyásolják a belpolitikai vitákat szerte Európában.” Ugyanekkor az angol titkosszolgálat vezetője, Andrew Parker azt mondta (a The Guardian interjúját a 444.hu idézi): „Rengeteg titkosszolgálati tisztjük működik az Egyesült Királyságban. A hidegháborúhoz képest a legnagyobb változás a kiberháborús eszközök előretörése. Az orosz célpontok között vannak katonai titkok, ipari létesítmények, gazdasági és kormányzati információk is.” John McCain, az amerikai szenátus hadászati és rendvédelmi bizottságának republikánus elnöke pedig a novemberi választások után jelentette ki: az orosz kibertámadások „annak a jelei, hogy felborulhat a 2. világháború utáni világrend”. De mit lehet tenni ellenük?
Orvosság álhírek ellen
Edgar Welch, korunk hőse, az igazságon túli világ Don Quijotéja felkapta a puskáját, és észak-karolinai otthonából egyenesen a washingtoni Comet Ping Pong pizzériához hajtott. Azért kelt útra, hogy kiszabadítsa a gyerekeket, akiket a Hillary Clinton vezetésével működő, világméretű pedofilhálózat az étterem pincéjében tart fogva, és időről időre rituális szertartásokon áldoz fel a sátánnak. A férfi 45 percet töltött a pizzériában, átkutatta minden kis zugát, közben többször a levegőbe lőtt, majd miután nem találta meg a nem létező pincét, csalódottan adta meg magát a rendőröknek. Edgar Welch nincs egyedül. Az amerikai választások után készült felmérés szerint a Trump-szavazók 47 százaléka, de a Clinton-szavazók 17 százaléka is elhitte az álhíreket, amelyek szerint Hillary Clinton rutinszerűen mészárol le gyerekeket egy pizzéria pincéjében. A történet tankönyvi példája a fake news mechanikájának. A demokrata párti képviselők orosz segítséggel kiszivárogtatott levelezésében egyesek felismerni véltek egy titkos kódnyelvet, amiben a pizza valójában gyereket jelent. Az elméletek szerint a bűnszövetkezet központja egy washingtoni pizzéria volt, amely egyébként szerepelt a levelekben, mert a tulajdonosa a demokraták támogatója. A „pedofilhálózatot” lebuktató első tweetet egy kamuprofil írta. Ezt hatezren osztották meg, majd a beszélgetés átterjedt az alig moderált 4chan és a Reddit nevű közösségi hálózatokra. A félhivatalos nyilvánosságba egy Trumpot támogató celeb YouTube-videója vitte be. Alig pár nappal később az oroszokkal együttműködő WikiLeaks közzétette Clinton kampányfőnökének e-mailjeit, amelyekből kiderült, hogy John Podesta időnként a Comet Ping Pongban vacsorázik. A közösségi média felrobbant, a Twitteren és a Facebookon folyamatosan „trending” volt a #pizzagate hashtag, nem utolsósorban azért, mert külföldi szervereken futó robotok is terjesztették. Az étterem dolgozóit naponta fenyegették meg halálosan, de még a környező üzletek alkalmazottait is zaklatni kezdték, mert elterjedt, hogy a (nem létező) pincerendszernek a szomszédos házakban is vannak kijáratai.
A fake news story led to a shooting at a pizzeria in Washington DC
Ennél nagyobb bonyodalom is kerekedhet az olykor nagyon is valós hatású álhírekből: decemberben például a pakisztáni védelmi miniszter nukleáris csapással fenyegette meg Izraelt, mert elhitt egy álhírt arról, hogy Izrael ugyanezzel fenyegetőzött korábban. A szabad világot vezető Trump pedig megválasztása előtt többször is nagy lendülettel válaszolgatott mindenféle (részben orosz oldalakhoz köthető) álhírekre – elképzelhető, milyen következményei lehetnek annak, ha elnökként is ezt teszi. Az Ipsos decemberi felmérése szerint az amerikaiak háromnegyede hajlamos elhinni álhíreket, míg a valódi híreknél ez az arány alig magasabb, 83 százalék.
Az álhíreket nem a KGB vagy utódja, az FSZB találta ki, azok tulajdonképpen egyidősek a modern sajtóval, ahogy a mostanában oly sokat elemzett igazságon túli politika sem Putyin köpönyegéből bújt elő. Az orosz titkosszolgálatok csak igyekeznek maximálisan kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket. A védekezés egyik legfontosabb terepe ezért a közösségi média, amely leginkább felelős az álhírek terjedéséért.
Ha tetszőleges magyar lap hamisan állítaná, hogy egy országgyűlési képviselő gyerekeket molesztál valamelyik Üllői úti kifőzde pincéjében, a Magyar Narancs pedig tovább híresztelné ezt, akkor minket és a másik lapot is szénné perelhetné az érintett politikus, az olvasóink elfordulnának tőlünk, és gyorsan más foglalkozás után kellene néznünk. Ha egy lenyomozhatatlan Twitter-felhasználó posztolja ki ugyanezt, ami azután a Facebookon terjed, akkor viszont senki nem vonható felelősségre. Sőt, a Facebook kifejezetten jól járna a szegény képviselőt gyalázó komment- és megosztásáradattal, vagyis a megnövekedő forgalomból származó bevétellel.
Ez a tarthatatlan helyzet azonban változóban van. A Google és a Facebook eddig következetesen azt állította magáról, hogy nem médiavállalat, de az amerikai választások utáni tüntetések és a politikai nyomás önkorrekcióra kényszerítheti mindkettőt. A Google motorja például rendszeresen náci hőzöngéseket közvetít a zsidó témákra keresőknek, ami több országban gyűlöletbeszédnek, vagyis bűncselekménynek számít, mégsem tettek ellene sokat. Hasonló a helyzet sok más témában: a kamuhírek és gyűlölködő oldalak gyakran kerülnek a találati lista élére.
| ||
Tavaly novemberben viszont a cég vezérigazgatója már elismerte a problémát, és azt ígérte, hogy megerősítik a fact check részlegüket. Végső céljuk az, hogy hamis híreket egyáltalán ne terjesszenek, de addig is megvonják a hirdetéseket a rendszeresen álhíreket közlő portáloktól, ami valódi érvágás lehet. A Facebook szintén a pénztárcájuknál fogva akarja kipenderíteni a fake news nyerészkedőit, ugyanakkor megkönnyítik a valótlan tartalmak jelentését is. Ha pedig egy hírről a Facebook megállapítja, hogy alaptalan, akkor valamilyen jelzés kerül majd mellé, és ritkábban jelenik meg az idővonalon.
Vonzáskörzetek és választások
Németországban a Facebook még ennél is továbbmegy: harmadik fél, konkrétan egy nonprofit oknyomozó portál dönti majd el, mi igaz és mi hamis. A titkolózásra erősen hajlamos világcég példátlan partnerségi megállapodása más országokra is kiterjedhet, de nem véletlenül Németországból indult. Ott ugyanis véresen komolyan veszik, amit a Facebook művel. Nemcsak egy szíriai menekült perelte be a céget, miután az nem szedte le a róla keringő álhírt (miszerint terrorista lenne), hanem német politikusok is erős felvetésekkel éltek. A német belügyminiszter tervei szerint az álhírek terjesztését öt évig terjedő börtönbüntetéssel lehetne sújtani, egy szociáldemokrata képviselő javaslata értelmében pedig 500 ezer euróra kellene bírságolni a Facebookot minden alkalommal, amikor nem távolítja el kellő gyorsasággal az álhírt. És hogy miért ilyen szigorúak? Merkel elárulta: „Most már jó ideje, és ezekben a percekben is szembe kell néznünk azokkal az internetes támadásokkal és hamisított hírekkel, amelyek Oroszországból jönnek. Kiberháborús eszközökkel és megtévesztéssel Oroszország megpróbálhatja befolyásolni a jövő évi németországi választásokat.” A Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) tavaly nyáron a német parlament elleni orosz hackertámadásról adott hírt, szeptemberben pedig a kiberbiztonságért felelős BSI találta meg behatolások nyomait parlamenti képviselők számítógépein.
A választások befolyásolása egyre több európai országban jelent közvetlen veszélyt. Nagy-Britanniában már korábban is próbálkoztak: a The Sunday Times titkosszolgálati forrásokra hivatkozva írta, hogy a Fancy Bear nevű orosz hackercsoport a 2015-ös választásokat megelőző időszakban támadást tervezett kormányzati intézmények, köztük a belügyminisztérium, a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium, valamint a négy legnagyobb országos tévétársaság ellen. A GCHQ, vagyis az információvédelemért felelős ügynökség buktatta le őket, és tavaly a sajtónak is beszéltek a támadásról. Ahogy az MI5 fent idézett vezetője is kiállt a nyilvánosság elé, ezt tette az MI6, a kémelhárítás főnöke is – ami szokatlan a titkosszolgálatok részéről, de nagyon is indokolt, hiszen a dezinformáció ellen azzal is lehet küzdeni, ha tájékoztatják a közvéleményt.
| ||
Darius Jauniškis litván állambiztonsági miniszter nyíltan beszélt arról, hogy az orosz nagykövetség alkalmazottainak harmada diplomáciai fedésben dolgozó ügynök. Az állami tévé reklámszpotokban figyelmeztet, hogy az orosz ügynökök mindenhol ott vannak, Jauniškis büntethetővé tenné az álhírek terjesztését. A cseh elhárítás (BIS) ugyancsak következetesen kommunikál az orosz befolyásolásról. Tavalyi évértékelőjük szerint az országban hemzsegnek az orosz ügynökök, akik egyrészt ipari kémkedéssel és civilnek látszó szervezetek támogatásával töltik idejüket, másrészt dezinformációs kampányokat folytatnak. Roszen Plevneliev volt bolgár miniszterelnök tavalyi távozása után beszélt arról, hogy az informatikai rendszerüket 2015-ben orosz támadás érte az önkormányzati választások alatt. A Svéd Külügyi Intézet januárban publikált átfogó kutatása pedig azt állapította meg, hogy az oroszok összehangolt aktív intézkedésekkel, a Szputnyik állami hírügynökségtől a homályos hátterű álhíroldalakig terjedő hálózattal próbálják irányítani a közéletüket. Stefan Löfven miniszterelnök azt nyilatkozta, nem zárható ki, hogy Oroszország beavatkozik a 2018-as választásokba, erre fel kell készülni. „Nem lehetünk naivak” – mondta.
Az észt elnök egyenesen gúnyolódott azon, hogy egyesek megkérdőjelezik az orosz titkosszolgálat egész Európára kiterjedő jelenlétét. „Az elmúlt öt évben négy ügynököt fogtunk el. Ez két dolgot jelenthet. Vagy mi vagyunk az egyetlen európai ország, ahol az ügynökök gondot okoznak, vagy mi vagyunk az egyetlenek, akik tesznek is ellene” – mondta Toomas Hendrik Ilves a Foreign Affairs újságírójának még 2014-ben. Azóta némiképp változott a helyzet, és például Romániából vagy Csehországból rendszeresen tiltanak ki „diplomatákat”.
Mindez persze csak a nyilvános óvintézkedések és figyelmeztetések egy része. Elemzők szerint Európa a hosszú bénultság után kezd szervezetten és eltökélten reagálni az orosz agresszióra. Ahogy Rácz András Oroszország-szakértő fogalmaz: „Hosszú távú gondolkodás és erőforrás-allokáció zajlik, ami olyan apróságokra is kiterjed, hogy legyen több férőhely az orosz tanszékeken, hogy az egyetemről kikerülő, oroszul beszélő hallgatók aztán az államapparátus személyi állományát gazdagítsák.”
„Senki nem illetékes”
Magyarországon ilyesmikről szó sincs. Ha a kormányzati kommunikációra vagy a titkosszolgálatok közléseire kéne hagyatkoznunk, azt gondolhatnánk, hogy mi a béke és biztonság szigete vagyunk az orosz agresszió tengerében. Szijjártó Péter az Indexnek adott tavaly nyári interjúban kijelentette: nincs róla tudomása, hogy 2010 óta kémkedés miatt bármilyen külföldi diplomatát kitiltottak volna Magyarországról, 2014-es hivatalba lépése óta pedig „egészen biztosan nem”.
Az Európai Uniónak, a cseh kormánynak és az angol BBC-nek már külön egysége foglalkozik az álhírekkel, nálunk viszont még a probléma létezését sem ismerték el hivatalosan. Az orosz dezinformációval szemben semmilyen lépést nem tett a kormány. Amikor az Index meg akarta tudni, hogy egyáltalán ki foglalkozik az álhírekkel Magyarországon, a következő vesszőfutást produkálták a hivatalok: „A Kormányzati Eseménykezelő Központ (GovCert) nem válaszolt. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nem válaszolt. A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ nem válaszolt. Az Információs Hivatal azt közölte, »a Hivatal jogszabályi keretek között végzett műveleti tevékenysége nem nyilvános, így érdemben nem áll módunkban megválaszolni kérdését«. Az Alkotmányvédelmi Hivatal továbbpasszolt a Belügyminisztériumhoz. A BM Kommunikációs Főosztálya azt írta, Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági érdekeit vagy a kormányzat működését érintő esetekben »az illetékes rendvédelmi szervek – a hatályos jogszabályok keretei között – megteszik a szükséges intézkedéseket«, majd a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz irányított. Az NMHH-nál pedig megtudtuk, hogy ők igazából csak a sajtóterméknek minősülő tartalomszolgáltatók esetében illetékesek a médiaigazgatási jogszabályok betartatására, és azt nem vizsgálhatják, hogy egy hír igaz-e vagy álhír. A kör itt bezárult, Magyarországon senki nem illetékes semmiben.”
Pedig az álhíroldalak magyar nyelven is egyre szaporodnak. A vs.hu tavaly áprilisi cikke szerint „Magyarországon közel kilencven olyan honlap és blog működhet, amelyek beleillenek az orosz információs hadviselést bemutató leírásokba. Többségükről nehéz eldönteni, hogy önszorgalomból szolgálják-e ki az orosz propagandacélokat, vagy egy nagyobb dezinformációs hálózat részei.” Közös elemük az iszlamofóbia, a menekültellenesség és az orosz nézőpont erőltetett megjelenítése. A VS újságírói több típust különböztettek meg: vannak klasszikus, nem Magyarországon bejegyzett lájkvadász oldalak, amelyek tartalmai között megjelennek álhírek is, részben a migránsok által állítólagosan elkövetett brutális bűntényekről (aktívblog.net, meteon.org, titkolthírek.hu). Mások a világ eseményeit kizárólag az orosz bel- és külpolitika szemszögéből magyarázzák (hídfő.ru, oroszhírek.hu, orientalista.hu). Megint mások kizárólag migrációval kapcsolatos (ál)híreket közölnek (napimigráns.com). De ide sorolhatók a Jobbik-közeli szájtok (kuruc.info, szentkoronaradio.hu) és a klasszikus szélsőjobboldali, „magyar sorskérdés” szájtok. Az Index idézett cikkének szerzője heteken át olvasta a magyar álhíroldalakat, és azt találta, hogy ebben az alternatív világban a fő ellenség Obama és Merkel, a sátán pedig nem más, mint Soros György. Velük áll szemben a klasszikus értékeket védelmező Vlagyimir Putyin.
| ||
Ezek a kamuoldalak nagyon jól mennek a Facebookon, de Magyarországon nem ezek az orosz propaganda fő terjesztői – hanem a kormánypárti média. Rácz András volt a társszerkesztője annak a Fog of Falsehood című tanulmánykötetnek, amely a Finn Külügyi Intézet kutatásait összegezi. Ez az ukrán válság médiareprezentációján keresztül mérte fel az orosz dezinformáció jelenlétét. A nyolc vizsgált országból hétben a mainstream média alapvetően jól vizsgázott – egyedül Magyarország bukott el a vizsgán. Az Index és a 2014-ben még független Origo a többi ország legfontosabb médiavállalkozásaihoz hasonlóan megfelelő tájékoztatást nyújtott. A Krím annektálásakor még voltak döccenők, mert sok szerkesztőséget meglepett a tömött sorokban áradó hazugság, de utána ezekkel szemben ellenállónak mutatkozott a komolyabb sajtó. Közölték az orosz véleményeket, de ezeket ütköztették a nyugati narratívával és a tényekkel. Az állami MTI-n, illetve az (akkor még kormánypárti) Hír Tv-n és Magyar Nemzeten keresztül viszont direktben áramlott be a propaganda. Nógrádi György megszólalásai a tanulmányban is szerepelnek, ő kiemelkedő alakja az orosz propaganda terjesztésének, de a legdurvább eset az MTI-nél történt, amely Rácz szerint egyszer konkrétan hírt hamisított: az ukrán szöveg amúgy irodalmi minőségű fordításában valaki egy ponton durván átírta a szöveget, és magyarul „függetlenségről szóló névszavazás” lett a „törvénytelen népszavazás”-ból. Azt már mi tesszük hozzá, hogy van olyan népszerű orosz dezinformációs kampány, amelyet már a magyar kormány is terjeszt: azt például lassan minden magyar választó tudja, hogy a menekültválságot Soros György szervezte.
Vizsgálódni? Minek?
Mivel a kormány és a különböző hatóságok – szemben más európai országokkal vagy az Egyesült Államokkal – nem kommunikálnak semmit az orosz ügynökök tevékenységéről, így csak azokra hagyatkozhatunk, akik korábban beleláttak vagy akár most is belelátnak a titkos-szolgálatok működésébe. Gyurcsány Ferenc például egy nálunk megjelent tavalyi interjúban azt mondta, hogy a miniszterelnöksége idején 3-400 ember dolgozott itthon az orosz titkosszolgálatoknak, azóta pedig ez a szám a duplájára nőhetett.
„Részleteket sajnos nem tudok kiadni az üléseinkről, de azt nyugodtan mondhatom, hogy az orosz jelenlét Magyarországon intenzív, és az elmúlt időszakban erősödött” – állítja Szél Bernadett. A nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja arról beszélt lapunknak, hogy a magyar szolgálatok tisztában vannak az orosz fenyegetéssel, és érdemben foglalkoznak vele – ezt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat tavaly év végi prezentációjából szűrte le. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy politikai akarat nélkül a szolgálatok nem tudnak hatékonyan fellépni. „Az a legaggasztóbb, hogy a Fidesz még csak nem is reagál ezekre a felvetésekre. Úgy tűnik, Orbán Viktornak semmi sem drága, visszavisz minket az orosz érdekszférába, és nem veszi észre, hogy a Putyiné halálos ölelés.” Szél már harmadszor fut neki, hogy elérje: a kormány vagy a parlament legalább kezdje el vizsgálni az orosz befolyásolást. Először a Belügyminisztériumot kérte, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, de választ sem kapott. Ezután eseti bizottság felállítását kezdeményezték, amelyben minden parlamenti erő egy-egy fővel képviseltette volna magát. Ezt a kormánypártok elkaszálták, arra hivatkozva, hogy a kérdés a nemzetbiztonsági bizottság feladatkörébe tartozik. Ezért végül Putyin múlt heti látogatásának napján Szél a nemzetbiztonsági bizottságon belüli albizottság létrehozására tett javaslatot. Ennek hátránya, hogy a kormánypárti többséget garantálni kellene benne, előnye viszont, hogy minősített adatokat is megtekinthetnének és meghallgathatnák a szolgálatokat. Szél szerint egy ilyen vizsgálatnak elsősorban a magyar pártok és Oroszország kapcsolatát, illetve az oroszok médiabefolyását kellene feltárnia.
| ||
Az ellenzéki pártoknak 2014 óta kiemelt témája a kormány és a Jobbik oroszokat kiszolgáló politikája, de az információs hadviselésről láthatóan nincs átgondolt, átfogó mondanivalójuk. A kormánypárti média hallgatása mellett ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az orosz titkosszolgálatok magyarországi tevékenysége nálunk nem központi eleme a közbeszédnek. A nyugati és az itthoni helyzetértékelésre jellemző példaként említi Szél, hogy bár régóta következetesen visz orosz vonatkozású ügyeket (Paks2, Kiss Szilárd, Kovács Béla), valamint a szocialista Molnár Zsolton kívül ő a nemzetbiztonsági bizottság egyetlen tagja, akit nem oroszbarát párt delegál, a mi megkeresésünk előtt egyetlen lap kérdezte érdemben a témáról – a New York Times.
Apró, de örömteli fejlemény, hogy az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezéssel bejelentkező, a 2018-as választásokon indulni akaró Momentum Mozgalom már első külpolitikai tárgyú megszólalásában a magyar politika egyik legfontosabb kihívásaként kezelte az orosz befolyásszerzést. Soproni Tamás alelnök múlt heti programbeszédében az energiafüggőség csökkentését és az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is az orosz nyomásgyakorlás elleni sürgős lépésként jellemezte, az információs hadviselésről pedig azt mondta: „Az álhírek és a külföldi propaganda hatalmas veszélyt jelent Magyarországra. Ennek egyik oka az, hogy a magyar oktatási rendszerben a kritikus gondolkodás helyett a szervilizmust és a magolást helyezzük a középpontba. A Momentum egy modern oktatást szeretne megvalósítani Magyarországon, de azt is tudjuk, hogy ez nem elég. Az álhírek gyártóival is fel kell vennünk a harcot. Éppen ezért, az alkotmányos jogi kereteket teljes mértékben tiszteletben tartva, le kell szögeznünk, hogy az álhírek szándékos terjesztésére, a külföldi propaganda terjesztésére nem vonatkozik a véleménynyilvánítás szabadsága. Ugyanis az állam kötelessége az is, hogy megvédje a népet a külföldi propagandagépezetektől.”
