Orbán Viktor: "Az ország nem biztos, hogy tudja, hogy mi a jó neki"

Május 8., este 8.30. Lendvay utca. A zsebemben a Medián exit poll előrejelzése: a Fideszé alig több mint 7 százalék. Vajon mit szól majd ehhez a mindig oly magabiztos elnök?

Sokakat érdekel, milyen az, amikor Orbán Viktor veszít. (No, nem önkormányzati voksoláson, hanem országgyűlési választáson – hiszen 2006 után nem fordult vele ilyen elő.) Amikor karnyújtásnyira van tőle a miniszterelnöki szék, sőt rekordot állíthat be: 31 évesen ő lehetett volna minden idők legifjabb kormányfője.

Huszonöt évvel ezelőtt hatalmasat zakózott a Fidesz, ami komoly traumát okozott a párt elnökének. Az egyre népszerűtlenebb Antall- és Boross-kormányok idején évekig az ellenzékben lévő Fiatal Demokraták Szövetségét mérték a legnépszerűbb pártnak a közvélemény-kutatók. Ezek alapján 1993-ban Orbán biztos lehetett abban, hogy ő lesz a következő miniszterelnök. Ám egy évvel később az 1990-ben még csak 10,8 százalékot szerző, Horn Gyula által vezetett MSZP egy erősen populista kampánnyal mindenkit lesepert és 33 százalékkal nyert. Orbánék 7 százalékot kaptak és 20 képviselői helyett szereztek, ami alig tizede volt a szocialisták képviselőcsoportjának. Sőt a Fidesz korábbi szövetségese, az SZDSZ a választások után kiegyezett Hornnal és beléptek a kormányba, így a baloldali-liberális tömbnek kétharmada lett a parlamentben. Mindez felgyorsította a Fidesz jobbra tolódását.

Öt évvel ezelőtt bukkant rá az internet népe egy 1994-es felvételre, amelyen Orbán egy interjúban beszél erről a vereségről. Kevesen tudják, hogy ez az interjú a Magyar Narancshoz kötődik, ugyanis a riporter, Váradi Júlia lapunknak adta le az anyagot, illetve nálunk mesélte el, milyen volt találkozni a magába zuhant Orbánnal.

A Narancs 30 éves születésnapján felidézzük a 25 évvel ezelőtti esetet, és újra közzé tesszük az interjút.

Deutsch fejben számol, Orbán papíron

Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI

Jó néhányan álldogálnak a szép foier-ban, súgnak, búgnak, találgatnak, de azt azért senki sem gondolja, hogy a 7-et is éppen csak egy kicsit fogják fölülmúlni. A lépcsőfeljáratot ismerős pózban (ilyet még az „öreg” Fehér Házban láttam a régebbi „átkosban”) kidüllesztett mellkasú lépcsőnálló védelmezi. „Ide nem lehet felmenni, kérem.” Próbálom magyarázni, hogy ettől és ettől a sajtóorgánumtól vagyok, és nem kérek mást, mint egy rövid interjút, hisz úgy tudom, ez itt a második szabad magyar választás. Jó lenne tudni, mit gondolnak azok, akik számítottak a választópolgáraik támogatására. Jó lenne hallani, hogy csalódott-e a pártelnök, vagy reálpolitikusként már pontosan tudta, hogy mire számítson. Jó lenne… Mindegy. Nem lehet. De akkor kitől kell engedélyt kérni? „Az illetékestől”, mondja a testes. És ő?... „Majd jön.” Nem akarom részletezni. Egy kedvesebb és főleg gyengédebb, legalábbis nőiesebb külsejű illetékes (még jó, merthogy nő), felírja a nevem negyediknek egy oszlopba. Közben azon kacarászom, hogy végre felkerültem a Fidesz-listára.

Most még el van foglalva az Elnök úr, de majd szólnak, ha mehetünk. Előre figyelmeztetnek azonban, hogy öt percnél többet nem tölthetek az emeleten. Fél óra sem telik el, már indulhatunk is. Fönt még egy kicsit előszobáztatnak, de nem baj, most már a jó isten sem menthet meg bennünket egy Orbán-interjútól. Aztán szólnak, hogy mehetünk. Elöl én, mögöttem az operatőr, merthogy ez filmes interjú lenne. Csakhogy a szobában tök sötét van.

- „Bocs, Viktor, nem tudtam, hogy pihensz, ha akarod, később…”

- „Nem pihenek, tévét nézek.” Hát, szegény, biztos izgatott, hogy mik a választási eredmények – gondolom. Ekkor látom, hogy a képernyőn nem annyira a választási műsorok láthatók, mint inkább a jéghokimeccs.

- Zavarunk? – kérdezem.

- Á, nem, gyertek csak. Tudok én közben nyilatkozni. Egyébként is. Ha akármi történik, én a jéghoki világbajnoki döntőt megnézem. Ha kalapácsok potyognának az égből, akkor is. És a Gól című összefoglalót is meg szoktam nézni vasárnap esténként. Ez, hogy úgy mondjam, a bioritmusom normális működéséhez tartozik.

- Szóval akkor nem zavarodban, vagy netán szégyenedben tereled el figyelmedet a választási eredményekről?

- Én évek óta a finneknek drukkolok. Szerencsétlen finnek. Hihetetlenül jók most már jó pár éve, és egyetlen világversenyen sem tudnak nyerni.

- És vajon miért nem? Nem lehet, hogy hasonlóak a Fideszhez?

- De lehet. Majd most meglátjuk.

Innentől ez a furcsa, némileg avantgárd beszélgetés fordulatot vesz, mert a Fidesz pártelnöke úgy véli, egyetlen közvélemény-kutatással sem kell foglalkozni. Azok félrevezetőek. A Medián meg a Szonda Ipsos által megjósolt, sőt, kimutatott 7 százalék lehetetlen. Az MTI különben is most adott ki egyet 21 százalékról.

- Mennyiről? – kérdezem nem igazán csodálkozás nélkül.

- Na jó, hát azt sem kell elhinni, de az biztos, hogy az egyéni választókerületekben jók leszünk, Pesten is, vidéken is. Az exit pollban semmiképpen nem szabad hinni, abban annyi a hibatényező. Nem lesz itt nagy baj. Különben is a Fidesz, és ezen belül a vezetőség mindent megtett, amit csak lehetett, vagyis ami emberileg elképzelhető. Például a szocialisták nagy győzelmét meg tudtuk akadályozni.

 

- Vagyis – kérdem csodálkozva – valóban úgy érzitek, hogy mindent jól csináltatok? Semmit nem tennél, vagy döntenél másképpen, mint ahogyan az megtörtént?

- Egyetlen fontos döntést sem csinálnék vissza – folytatja Orbán Viktor a tévé képernyőjébe bámulva, de egyre magabiztosabban. – Talán a szocialistákkal szemben erőteljesebben kellett volna fogalmaznunk.

- Még annál is, ahogyan fogalmaztatok?

- Igen. És kár, hogy csak ’92 decemberétől működött a „veszélyt jelző készülékünk.” Ha hamarabb ismerjük fel a veszélyt, akkor már hamarabb megüthettük volna azt a hangot, amire szükség lett volna. Persze, mások még kevésbé ismerték fel, úgyhogy hozzájuk képest elég jó állapotban vagyunk. Egyébként is azt gondolom, jó vágányon vagyunk és nem kell ezen változtatni.

- De akkor minek tulajdonítod azt a jelentős visszaesést, ami a Fidesz népszerűségében bekövetkezett?

- Nem kell hinni a jóslatokban, és főleg a közvélemény-kutatókban. Azok mind fejreálltak, és most majd még jobban fejre fognak állni.

- Tehát nem is hiszed el, hogy az elmúlt két évben romlott a Fidesz?

- Azt elhiszem, hogy egy kicsit romlott a megítélésünk, de hát az ország nem biztos, hogy tudja, hogy mi a jó neki.

- Elterjedt, hogy a Fidesz ellenzéki szerepre játszik. Ebből mennyi az igazság?

- Épelméjű ember nem akar ellenzékben politizálni, mert azzal az életéből fontos éveket veszít. Én ezt már kipróbáltam, huszonketted-magammal. Hát elég katasztrofális lelkiállapot… ej, ezt a gólt is kihagyták… na, de ha mégis úgy adódna, elmajszoljuk mi akkor is az ellenzék kenyerét. Szerintem a Fidesz akkor is jó úton van, és ez előbb-utóbb ki fog derülni. Egyébként én nem hiszem, hogy olyan rosszak lesznek az eredményeink.

Orbán Viktort legközelebb jóval éjfél után láthattuk. Nem viselte túl nagy méltósággal a vereséget, de nagy meglepetés sem látszott rajta. A változtatni akarásnak vagy az önkritikának pedig még csak árnyéka sem. Talán a hokimeccs.

A tanulságok

A történethez tartozik, hogy a jelenlegi kormányfő 1994 után hamar levonta a kudarc "tanulságait”. Nem sokkal később az akkor még tanácsadójaként dolgozó Debreczeni Józsefnek mondta el egy interjúban, hogy mit kell tennie egy jobboldali kormányfőnek. Többek között olyan gazdasági elitet kell kialakítani, amelynek a tagjai szorosan kötődnek a miniszterelnökhöz, továbbá hídfőállásokat kell kiépítenie az akadémiai életben, az egyetemeken.

Szintén ekkortájt adott egy interjút Simicska Lajos, a Fidesz akkori pénztárnoka a Népszabadságnak, amelyben azt fejtegette, hogy a jobboldal feladata egy olyan médiabirodalom felépítése, amely a reklámpiacra is kihat.