A puding próbája az evés, a választási törvényé a lebonyolított választás. Néhány nap múltán is tisztán látható, hogy az Orbán-rezsim sokszor kárhoztatott és okkal csalónak nevezett szabályrendszerének a hiányosságait még az sem leplezheti, hogy a Fidesz toronymagasan nyert. Hogy mást ne mondjunk, a teljes szavazókorú népesség egynegyedének a támogatásával kétharmados (vagy majdnem kétharmados) országgyűlési többséget lehetett szerezni, továbbá a Fidesz parlamentbe jutott ellenfelei annak ellenére maradnak lényegében eszköztelenek az Országházban, hogy a választásokon összességében 400 ezerrel többen szavaztak rájuk, mint Orbán Viktor csapatára. A rendszer többségi jellegét nyilvánvalóan hatalompolitikai számításból torzították el ennyire végletesen: a legjobb példa erre az az abszurd módosítás, az ún. győzteskompenzáció, amely nélkül a Fidesznek 7 listás képviselői hellyel jutna kevesebb, vagyis esélye sem volna a kétharmados országgyűlési többségre.
A gyakorlat más jellegű súlyos problémát is kimutatott, mégpedig a magyarországi bejelentett állandó lakhely nélkül honosított állampolgároknak (jellemzően a szomszédos országokban élő kisebbségi magyaroknak) megadott szavazati jogban rejlő veszélyeket. Az új állampolgárok levélben érkezett szavazatainak megszámlálásával tegnap végeztek. A Nemzeti Választási Iroda csütörtök késő esti adatai szerint a 128 378, levélben (csak pártlistára) leadott voks 95,5 százalékát (122 588 darab) a Fidesz szerezte meg. A maradék 5790 szavazat túlnyomó részén a többi parlamentbe jutott párt sorrendben így osztozott: Jobbik (2926), MSZP–Együtt–PM–DK (1495), LMP (573).
A jobbára a határokon túli magyaroktól érkezett szavazatok érzékelhetően módosították a listás szavazatok értékeit. Nemcsak a Fideszét (fölfelé), hanem az éppen hogy bejutott LMP-ét is (lefelé). A magyarországi voksok alapján az LMP 5,31 százalékot elérve ugrotta meg a parlamenti küszöböt, a levélszavazatokkal együtt viszont 5,2 százalékra csökkent az eredménye.
Hiba volna ezt azzal elintézni, hogy semmi gond, az LMP így is bent van az Országgyűlésben. Az a 0,11 százalék mínusz ugyanis nagyon sok, és azt mutatja, hogy a parlamentbe éppen hogy bekerült kis pártok számára – és ilyenek 2010 kivételével mindig voltak –, ha változatlan marad a szabályozás, a jövőben komoly rizikófaktor a bejelentett állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező választók aktivitása.
A választójog nem érzelmi kérdés; és ha már a kettős állampolgársági vitában a józan megfontolást felülírhatta a nemzetieskedő giccs, legalább a szavazati jog esetében – egy választás tanulságával a hátunk mögött – nem kéne újra meg újra felülni ennek. Olyan ugyanis nem fordulhatna elő, hogy egy választáson a magyarországi választók világos akaratnyilvánítása ellenére ne juthasson be a törvényhozásba egy szervezet. Pedig, láthatjuk, megtörténhet; és csak néhány ezer szavazaton múlt, hogy ez most nem történt meg az LMP-vel.
Normális demokráciában semmi mást nem kellene tenni, mint ezt a témát megtisztítani az elmúlt években ráaggatott árvalányhajas sallangtól. Amit így megkapnánk, az nem más lenne, mint a népszuverenitás alapelve: az, hogy egy demokratikus jogállamban a törvényhozókat azok választják, akik az adott törvények hatálya alatt élnek. Mert, ahogyan például Kis János is világosan megfogalmazta, „ez a magva a politikai egyenlőségnek”.
Egy nem normális demokráciában viszont marad ez ügyben is az önigazoló, érzelgős, végtelenül ostoba locsogás.
