Egy hete mindenhol tanácstalanságot látunk. Nem csupán a Fidesz újabb kétharmada ejtett kétségbe sokakat, hanem a Jobbik látványos megerősödése is. Pláne a kettő együtt. Joggal.
Mihez kezd Orbán a kétharmadával, a mamelukjaival az ölében és az oligarcháival a háta mögött, szemben egy feltett kezű baloldallal? Mihez kezd az országgal és az ország vele? Vajon tényleg el tudja-e hitetni magyarok millióival még négy évig, hogy a fű narancssárga és a rezsi csökken? Mikor szakad a fejére ez az egész matolcsysta-habonyista légvár, amit ő kormányzásnak nevez? Valóban kínzó kérdések. Most nem ezekkel foglalkozunk.
Hanem a Jobbikkal. Két javaslatunk volna.
| ||
Az elsővel azokhoz fordulunk, akik félnek és undorodnak. Egymillióan szavaztak a Jobbikra, 150 ezerrel többen, mint négy éve – és tapintható a kétségbeesés, a hitetlenkedés, hogy ez megtörténhetett. Hogy egymillió szélsőjobboldali szavazóval élünk együtt. De ez csak technikailag igaz. Valóban, ennyien szavaztak egy szélsőjobboldali, romlott, álnáci pártra. Ez szörnyű, de korántsem olyan szörnyű, mit azzal a tudattal élni, hogy egymillió náci vesz körül minket. Remélhetőleg hamarosan szociológiai elemzéseink is lesznek róla, kik szavaztak a Jobbikra. Igen, bizonyára sokan vallanak közülük rasszista nézeteket, ahogy az összes többi párt szavazói között is rengetegen – bár a Jobbikénál kevesebben – gondolkoznak részben így, vagy így is. De őket badarság lenácizni, lerasszistázni. Ahogy kiközösíteni őket sem lenne semmi értelme, pontosabban egyszerre lenne morális vétek és taktikai hiba. Nem, velük beszélgetni kell. Azért, hogy megértsük egymást, ők minket és mi őket, és akkor az is hamar kiderülhet, hogy nincs mi és ti. Szegénység van és kilátástalanság, bűnbakkeresés és irigység, hibás logika és ősi, tanult reflexek.
Második javaslatunkat a demokratikus pártok felé irányítjuk, és röviden úgy összegezhetjük, hogy aki náci párttal bármikor és bárhogyan egy húron pendül, aki egy náci pártot legitimál, akár azzal is, hogy vitatkozik vele – az legyen kedves elhúzni a nagy bús barnaságba. Tamás Gáspár Miklós, Schiffer András és Hont András hvg.hu-n (itt, itt és itt) lefolytatott, amúgy manapság ritka kulturált és megdöbbentő módon szinte kizárólag észérveket tartalmazó vitájából ez az egyszerű különbségtétel maradt ki – és a választások után ez a különbségtétel még fontosabb lenne.
Náci pártokkal nem vitatkozunk, és azokkal az undorító alakokkal, akik a hatalom és pénz iránti vágyukban cinikusan újraforgalmazzák a fasizmus legsötétebb gondolatait, ezzel megfélemlítik emberek százezreit és milliók lelkére borítanak árnyékot, másokat, konkrétan egymillió szavazót pedig becsapnak és hitegetnek – velük nincs mit beszélni.
A magyar demokrácia gyengesége, a demokratikus pártok töketlensége és Orbán Viktor – nem tudunk mást mondani – számító gonoszsága kellett hozzá, hogy a Jobbik a parlamentben ne váljon megvetett, kiközösített, komolyan sem vett páriává. Ennek következményeit még csak most kezdjük érzékelni.
De ennél is nagyobb hiba volt, és a mi hibánk is, hogy senki nem beszélt vagy nem beszélt elég jól és hangosan azokhoz, akikhez a Jobbik igen. Nem tudtunk jobbat ajánlani, mint a Jobbik rasszista és elitellenes hörgése, nem voltak jobb érveink egy szerencsétlen álnáci pártvezér kiskutyáinál. A magyar gazdasági és szellemi elit, a sajtó és a politika nagy része magára hagyta a magyar vidéket. Nemcsak a szegényeket, hanem mindenkit. Jó lenne ezen változtatni, mielőtt még többen észreveszik.
