Mielőtt önmaga paródiájába fulladt volna az MSZP – Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért (EPM) tárgyalássorozata, és huzakodásuk a közös miniszterelnök-jelölt személyén végképp kiábrándított volna mindenkit, megegyeztek a magas felek. Döntsön a nép, csaptak a homlokukra, úgyhogy külön listát állít a két jelölőszervezet, és annak a listavezetőjét tekintik potenciális kormányfőnek, amelyik lajstromra többen voksolnak a választáson.
És hogy teljes legyen (egyelőre) a béke, véglegesen megállapodtak egyéni jelöltjeik koordinált indulásában is: az MSZP és az EPM nem indítja egymás ellen a saját embereit egyik választókerületben sem. A kormányváltást akaró dolgozói tömegek megnyugodhatnak tehát, mind a 106 egyéni választókerületben lehetőséget kapnak a viktoriánus kor lezárására, továbbá egyértelműen kinyilváníthatják Attila- vagy Gordon-pártiságukat is. (Egy szerkesztőségi cikkünkben ezt a megoldást – éppen a tárgyalásokat gúzsba kötő személyi kérdés meghaladására – már június elején fölvetettük.)
| ||
A tárgyalófelek pozitívumként értékelhetik még, hogy az újraszabott kampányfinanszírozási törvény értelmében ily módon valamivel több pénz jut a kampányra, mint jutott volna akkor, ha közös listát állítanak.
Mindezt intézhették volna okosabban, elegánsabban, a látszatát is kerülve annak, hogy Bajnai és Mesterházy számára a poszt ügye a legfontosabb. Csakhogy nem intézhették. Nemcsak a tavaly október 23-i bejelentkezése óta, hanem azóta, hogy visszatérését lebegtetni kezdte, pontosan tudni lehetett: Bajnai Gordon miniszterelnök(-jelölt) akar lenni. Azt is lehetett tudni, hogy az MSZP meg nem nagyon csípi, hogy a 2010-es nagy verés és a 2006 ősze óta tartó vesszőfutás végigszenvedése után kívülről váltsa meg a pártot egy olyan politikai szereplő, aki arra alapozza további pályafutását, hogy – legalábbis részben – éppen a szocialistákkal szemben határozza meg magát. E konfliktus lejátszása éppen ezért elkerülhetetlen volt. Deklarált szándéka miatt Bajnai presztízsokokból nem engedhette meg magának, hogy lemondjon a jelöltségről Mesterházy javára, az MSZP-elnök pedig nem tehette meg azt, hogy a legnagyobb – de hagyjuk végre a teljes magyar sajtót uraló szépelgést: az egyetlen létező – baloldali ellenzéki szervezet vezetőjeként ne a pártja és a saját érdekeit képviselje.
A múlt heti „marakodás” a kormányfőjelöltségért, a nyílt „háború” nyilván sok szimpatizánst elkeserített, de ennek jelentőségét nem túloznánk el, a szavazó sok mindent elvisel akkor, ha van, akiket a „veszekedőknél” is jobban utál, példa rá az elmúlt húsz év. Közbevetőleg: magát a „marakodást” is a helyén kellene kezelni egy többpárti berendezkedésű társadalomban.
Mi is történt? Két közös célú, de eltérő érdekű szervezet és azok vezetői vitatkoztak egy fontos napirendi kérdésben, a szokásos politikai trükköket (kiszivárogtatás, látványos kiborulás stb.) is bevetve, majd a végén megállapodtak. (De hát vitatkoztak! Veszekedtek, összefogás helyett! Hát nem szörnyű?)
Az igazi kérdés ezek után az, hogy nő vagy csökken az esélye a kormányváltásnak a fent ismertetett kompromisszum után? Elvileg nőhet, hiszen a külön listák – a hajdani Fidesz–kisgazda- vagy MSZP–SZDSZ-kooperáció mintájára – olyan szavazókat is mozgósíthatnak, akik közös lajrstomra nem szavaztak volna valamelyik résztvevő miatt (vagy az MSZP, vagy mondjuk Bajnai, vagy a kendermagos Juhász miatt). Elvileg jelentősen csökkenhet, hiszen míg a közöslista-állítás esetén az Országházba jutáshoz minimálisan elérendő 15 százaléknyi voksmennyiség lazán meglett volna (az MSZP várhatóan egymaga többet hoz ennél), addig az Együtt 2014–PM számára szükséges legalább 10 százaléknyi szavazatra per pillanat senki nem venne mérget (ne feledjük ugyanis, hogy két formáció – az Együtt és a PM – közös listájáról van szó); márpedig ha nem lesz meg, az EPM-re adott listás és egyéni szavazatok (utóbbiak mint listán hasznosuló töredékszavazatok) a semmibe vesznek. Bajnaiék ambíciója persze jóval nagyobb, mint a 10 listás százalék elérése. Ami remek dolog, de azért ez a kényszer számos további fájlt nyit meg.
Az országos lista állításával az új választási törvény miatt nem lesz gondja az EPM-nek: a minimálisan szükséges 27 egyéni jelöltet ki fogja simán állítani (mint említettük, a megegyezés szerint 31 választókerületben ők indulnak). Az EPM-jelöltek indulásában azért lehetünk biztosak, mert ezekben a körzetekben minden bizonnyal az MSZP is segít majd nekik a cédulagyűjtésben (a szocialisták helyi erői saját képviselőjelölt híján úgyis ráérnek ilyesmivel agyonütni az idejüket). Gyanítjuk, hasonlóképpen beszállnak majd a plakátragasztásba is – az országos infrastruktúrával nem rendelkező EPM-nek e nélkül aligha menne a lokális kampány. Mindezt azért hozzuk föl, mert az EPM, amely részben az MSZP és az elmúltnyolcév ekézésén építi identitását, adott esetben a saját segítői ellen is kampányolhat. Sőt: amennyiben az EPM népszerűsége nem az általuk remélt mértékben nő, úgy nagy lesz a csábítás arra, hogy – a könnyebb utat választva – rá is erősítsenek az antiszocialista retorikára.
Az MSZP szövetségi taktikája minden bizonnyal az EPM pillanatnyi erőviszonyához alkalmazkodik. Ha Bajnaiék jövő tavasszal a 10 százalékos bejutási küszöb határán mozognak, elképzelhető egy a 2006-oshoz hasonló MSZP-akció (akkor az SZDSZ bejuttatása, azaz a közös győzelem érdekében tömegesen szavaztak szocialista hívek az SZDSZ megyei listáira).
Ha viszont úgy látszik, hogy esélyük sincs ennek elérésére, az MSZP teljes erejével győzködni kezdi majd az EPM potenciális szavazóit, hogy miért nem érdemes Bajnait támogatniuk. (A harmadik opcióval, hogy ti. az EPM megközelíti, netán túlszárnyalja az MSZP támogatottságát, majd akkor foglalkozunk, ha realitása lesz.)
Minden a hátralévő hónapok kampányán múlik: először is azon, hogy képesek-e megállni a szövetségesek, hogy csak az elfogadhatóság határán belül kampányoljanak egymás ellen. Másodszor azon, hogy meggyőzzék a választóikat, miért van több esély a kormányváltásra külön listákkal, de – ha hivatalosan nem is, gyakorlatilag mégiscsak – közös egyéni jelöltekkel.
Az egyéni kerületeken – mivel az új szabályokkal a választási rendszer többségi jellege erősödött – 2014-ben több múlik, mint korábban, vagyis a kormányváltás záloga lehet az egyetlen baloldali jelölt feltétlen támogatása, akár EPM-es, akár szocialista. Harmadszor azon, hogy sem a kampányban, sem utána nem vitatják vagy értelmezik a saját szájuk íze szerint a mostani megállapodást (a több szavazatot kapott lista vezetője lesz a közös miniszterelnök-jelölt).
Mindezekkel együtt sem feledkezhetünk meg arról, hogy az új választási szabályok, az egyéni kerületek Fidesz-kompatibilis át- és újrarajzolása miatt a választási győzelem a baloldali ellenzék problémamentes együttműködése esetén is kisebbfajta csoda volna.
