A közmédia tudatmódosító hatása

  • narancsblog
  • 2013. július 23.

Narancsblog

Orbán Viktor egyetlen kívánsága az volt, hogy ne szakítsák el az ő legkedvesebb közmédiájától. Kezdünk mindent érteni.

A Bors információi szerint az „alig nyolcezres lélekszámú Umagon töltött négy napot a kormányfő. Úgy tudjuk, csupán annyit kért: olyan szobában lakjon, ahol magyar nyelvű sportcsatornát, a közrádió hullámhosszát, illetve az MTV-t foghatja.” A Bors kinyomozta azt is, hogy nyaralásai során „a világ és a belföld eseményeiről naponta kap a Miniszterelnökség által összeállított írásos összefoglalót. Mindezek mellett esténként személyes beszámolót is kér… az elmúlt évekig Szijjártó Péter hívta fel őt a napi ügyeket taglalva”.

Nem szokásunk empátiával gondolni Orbán Viktor nehéz sorsára, de ezen a ponton, egy röpke pillanatig, megsajnáltuk. Mert tényleg nem kívánnánk legádázabb ellenségünknek sem, hogy a meghitt családi vakáción Szijjártó Péter hívogassa. Ha minket hívna fel minden este Szijjártó Péter, valószínűleg rövid időn belül úgy éreznénk, mint miniszterelnökünk: hogy az egész világ összefogott ellenünk, és egyedül küzdünk nagy és sötét erők ellen.

Ugyancsak az önkínzás különösen rafinált módozatai közé sorolnánk a közmédia tartós fogyasztását is. Még belegondolni is szörnyű, hogy az ország első embere mindennap értékes perceket-órákat áldoz arra, hogy e kattogó hazugsággyár működésében gyönyörködjön, vagy, ami még rosszabb: hogy saját dicséretét hallja zengeni.

De miközben Orbán nem szűnik meg élvezni áldásos tevékenységét, az ellenzék és a sajtó lassan belefásulni látszik a közmédia kritizálásába. Hogy mást ne mondjunk: Nagy Navarro Balázsék fontos tiltakozása néhány hét elteltével már a kutyát sem érdekelte. A nézők és a hallgatók is gyakorlatilag természetesnek veszik immár, hogy a közmédia a pofátlan pártpropaganda ipari termelőjévé züllött, és csak a látványosabb retusálások és hírhamisítások kavarnak nagyon mérsékelt indulatokat. Most csütörtökön megjelenő lapszámunkban rádiókritikusunk a „mélypont ünnepélyéről” ír az Időt kérek legutóbbi adása kapcsán, de nem is a gyalázatos műsorok egyes húzásai érdekesek, hanem az egész együtt, az agyzsibbasztó, kíméletlen és kitartó népbutítás.

Hogy mégis mondjunk valami konkrétumot, a pénteki 180 perc egy rövid részletét idéznénk fel, azért épp ezt, mert itt beleszimatolhatunk a nemzeti média-együttműködés sűrű levegőjébe, hiszen a közrádió, a Heti Válasz és a Magyar Hírlap légyottjának bódító gőzei töltötték be az étert.

Az úgy volt, hogy a Heti Válasz cikke leleplezte, hogy Konrád Györgyöt valami EU-s értelmiségi találkozón Barrosóék felkérték egy európai értékeket rögzítő charta kulturális fejezeteinek kidolgozására. A kezdeményezés leginkább fölösleges és ártalmatlan – tulajdonképpen a 180 percnek nyilatkozó Konrád is hasonló tónusban beszél róla. De a Heti Válasz felnyitja a szemünket: „Konrád György eztán Európa fölött is fújhatja a passzátszelet”. A lap online kiadásának alcíme pedig kijózanító erővel sikította bele az éterbe: „Orbán legnagyobb ellenfelét bízta meg Barroso”! Ja. Nincs ezzel a cikkel semmi baj, a legjobbakkal is megesik az ilyesmi, ha szemérmetlen pártlapnál dolgoznak. De ilyen balesetek után a jóindulatú kolléga félrenéz, mint amikor valaki az asztalnál szellent egy öblöset. Vagy csak morgolódva ráncolja újságírói homlokát. Végső esetben káromkodik kicsit. De semmi esetre sem épít rádióműsort egy ordítóan ostoba kurzuscikkre. Márpedig a Kossuthon épp ez történt. Először a cikk szerzője, Stumpf András nyilatkozott, a szemtanú hitelességével. Majd jött Konrád, aki leginkább nem mondott semmit, mit is mondott volna – igen, majd írunk egy ilyet, aztán vagy kezdenek vele valamit, vagy nem. A blokk harmadik megszólalója pedig Bíró Zoltán „irodalomtörténész”, akit Orbán nemrég nevezett ki a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet élére.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Mert hogy is kerül a Magyar Hírlap kemény szavú publicistája ebbe a műsorba? Szakértője ő az európai integrációnak, elismert tudora az uniós jognak, vagy éppen az elmúlt évtizedek, sőt: évszázadok eszmetörténetének búvárlásáról ismeri őt a nagyérdemű? Nem, Bíró Zoltánt onnan és úgy ismeri a nagyérdemű, hogy a Magyar Hírlapban hétről hétről, újra és újra eladja az ő személyes hőse, Csurka István teóriáit a cionista világ-összeesküvésről. És pontosan ezért hívták meg most is, és ő tette a dolgát: amit a Heti Válasz „internacionalista értelmiségnek” hív, azt Bíró háttérhatalomnak. „Itt egy nyilvánvalóan balliberális, globalista hálózatot építenek Európában”, és ezek a bizonyos valakik egész Európát akarják uralni, és ha győznek, akkor megszűnnek a nemzetállamok, és „az egész európai kultúrát odavetik a szemétdombra” stb.

Ezzel aztán vége is az adásrésznek, nincs kommentár, nincs reflexió, mindenki mehet a dolgára – már ha a zsidó mumus el nem viszi.

Tényleg kurva jó lehet nyaralás közben ilyeneket hallgatni. És ezt hallgatják százezrek, reggel, délben és este, minden hullámhosszon.

Orbán négy napra ment szabadságra – a józan ész legalább négy évre.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.