A közmédia tudatmódosító hatása

  • narancsblog
  • 2013. július 23.

Narancsblog

Orbán Viktor egyetlen kívánsága az volt, hogy ne szakítsák el az ő legkedvesebb közmédiájától. Kezdünk mindent érteni.

A Bors információi szerint az „alig nyolcezres lélekszámú Umagon töltött négy napot a kormányfő. Úgy tudjuk, csupán annyit kért: olyan szobában lakjon, ahol magyar nyelvű sportcsatornát, a közrádió hullámhosszát, illetve az MTV-t foghatja.” A Bors kinyomozta azt is, hogy nyaralásai során „a világ és a belföld eseményeiről naponta kap a Miniszterelnökség által összeállított írásos összefoglalót. Mindezek mellett esténként személyes beszámolót is kér… az elmúlt évekig Szijjártó Péter hívta fel őt a napi ügyeket taglalva”.

Nem szokásunk empátiával gondolni Orbán Viktor nehéz sorsára, de ezen a ponton, egy röpke pillanatig, megsajnáltuk. Mert tényleg nem kívánnánk legádázabb ellenségünknek sem, hogy a meghitt családi vakáción Szijjártó Péter hívogassa. Ha minket hívna fel minden este Szijjártó Péter, valószínűleg rövid időn belül úgy éreznénk, mint miniszterelnökünk: hogy az egész világ összefogott ellenünk, és egyedül küzdünk nagy és sötét erők ellen.

Ugyancsak az önkínzás különösen rafinált módozatai közé sorolnánk a közmédia tartós fogyasztását is. Még belegondolni is szörnyű, hogy az ország első embere mindennap értékes perceket-órákat áldoz arra, hogy e kattogó hazugsággyár működésében gyönyörködjön, vagy, ami még rosszabb: hogy saját dicséretét hallja zengeni.

De miközben Orbán nem szűnik meg élvezni áldásos tevékenységét, az ellenzék és a sajtó lassan belefásulni látszik a közmédia kritizálásába. Hogy mást ne mondjunk: Nagy Navarro Balázsék fontos tiltakozása néhány hét elteltével már a kutyát sem érdekelte. A nézők és a hallgatók is gyakorlatilag természetesnek veszik immár, hogy a közmédia a pofátlan pártpropaganda ipari termelőjévé züllött, és csak a látványosabb retusálások és hírhamisítások kavarnak nagyon mérsékelt indulatokat. Most csütörtökön megjelenő lapszámunkban rádiókritikusunk a „mélypont ünnepélyéről” ír az Időt kérek legutóbbi adása kapcsán, de nem is a gyalázatos műsorok egyes húzásai érdekesek, hanem az egész együtt, az agyzsibbasztó, kíméletlen és kitartó népbutítás.

Hogy mégis mondjunk valami konkrétumot, a pénteki 180 perc egy rövid részletét idéznénk fel, azért épp ezt, mert itt beleszimatolhatunk a nemzeti média-együttműködés sűrű levegőjébe, hiszen a közrádió, a Heti Válasz és a Magyar Hírlap légyottjának bódító gőzei töltötték be az étert.

Az úgy volt, hogy a Heti Válasz cikke leleplezte, hogy Konrád Györgyöt valami EU-s értelmiségi találkozón Barrosóék felkérték egy európai értékeket rögzítő charta kulturális fejezeteinek kidolgozására. A kezdeményezés leginkább fölösleges és ártalmatlan – tulajdonképpen a 180 percnek nyilatkozó Konrád is hasonló tónusban beszél róla. De a Heti Válasz felnyitja a szemünket: „Konrád György eztán Európa fölött is fújhatja a passzátszelet”. A lap online kiadásának alcíme pedig kijózanító erővel sikította bele az éterbe: „Orbán legnagyobb ellenfelét bízta meg Barroso”! Ja. Nincs ezzel a cikkel semmi baj, a legjobbakkal is megesik az ilyesmi, ha szemérmetlen pártlapnál dolgoznak. De ilyen balesetek után a jóindulatú kolléga félrenéz, mint amikor valaki az asztalnál szellent egy öblöset. Vagy csak morgolódva ráncolja újságírói homlokát. Végső esetben káromkodik kicsit. De semmi esetre sem épít rádióműsort egy ordítóan ostoba kurzuscikkre. Márpedig a Kossuthon épp ez történt. Először a cikk szerzője, Stumpf András nyilatkozott, a szemtanú hitelességével. Majd jött Konrád, aki leginkább nem mondott semmit, mit is mondott volna – igen, majd írunk egy ilyet, aztán vagy kezdenek vele valamit, vagy nem. A blokk harmadik megszólalója pedig Bíró Zoltán „irodalomtörténész”, akit Orbán nemrég nevezett ki a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet élére.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Mert hogy is kerül a Magyar Hírlap kemény szavú publicistája ebbe a műsorba? Szakértője ő az európai integrációnak, elismert tudora az uniós jognak, vagy éppen az elmúlt évtizedek, sőt: évszázadok eszmetörténetének búvárlásáról ismeri őt a nagyérdemű? Nem, Bíró Zoltánt onnan és úgy ismeri a nagyérdemű, hogy a Magyar Hírlapban hétről hétről, újra és újra eladja az ő személyes hőse, Csurka István teóriáit a cionista világ-összeesküvésről. És pontosan ezért hívták meg most is, és ő tette a dolgát: amit a Heti Válasz „internacionalista értelmiségnek” hív, azt Bíró háttérhatalomnak. „Itt egy nyilvánvalóan balliberális, globalista hálózatot építenek Európában”, és ezek a bizonyos valakik egész Európát akarják uralni, és ha győznek, akkor megszűnnek a nemzetállamok, és „az egész európai kultúrát odavetik a szemétdombra” stb.

Ezzel aztán vége is az adásrésznek, nincs kommentár, nincs reflexió, mindenki mehet a dolgára – már ha a zsidó mumus el nem viszi.

Tényleg kurva jó lehet nyaralás közben ilyeneket hallgatni. És ezt hallgatják százezrek, reggel, délben és este, minden hullámhosszon.

Orbán négy napra ment szabadságra – a józan ész legalább négy évre.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.