A legutóbbi három év részben szomorú, részben katasztrofális kormányzati tevékenysége tükrében nem szűnhetünk élni a gyanúperrel, ha a „kiemelt beruházás” és a „miniszterelnöki megbízott” szavakat olvassuk egy kormányhatározat szövegében. Nos, Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester (aki a hírek szerint jövő tavasztól már minden erejét a helyi politikának szentelheti) sem véletlenül tárhatta a nyilvánosság elé a minap a Normafa barbár szétbarmolásáról, akarjuk mondani, páratlan léptékű fejlesztéséről szóló, amúgy nem mai keletű ideáit.
A jeles önkormányzati vezető (egykoron a Fidesz erős embere) ambícióit már régen kerülete arculatának átformálására fókuszálja – s ehhez most támogatót talált Orbán és kormánya személyében. Ezek után már tökmindegy, hogy az értelmetlen beruházás árát az e tekintetben többnyire érdektelen (illetve ellenérdekelt) adófizetők fizetik meg, s hogy miként borul a már amúgy is alaposan körbeépített maradék természetes környezet törékeny ökológiai egyensúlya. Ha minden jól (illetve: rosszul) megy, a Normafán sípályák és ahhoz kapcsolódó drótpályák, hóágyúrendszer, hegyi (downhill) kerékpárpálya, fogadóépület, síklubházak, a hóágyúrendszerhez szükséges felszín alatti víztározó, és magától értetődően további parkolók épülnének (utóbbihoz a festői Harangvölgyet barmolnák szét). Mindezt túlnyomórészt Natura 2000 besorolású, uniós természetvédelmi oltalom alatt álló területen: a meredek hegyi réteken csak itt előforduló növény- és állatfajok élnek (igaz, ők nem szavaznak, és voksaikat amúgy sem lehetne megvásárolni üveggyönggyel és rezsicsökkentéssel).
Azt már csak félve tesszük hozzá, hogy a nagyszabású tervet közpénzből, azon belül is uniós támogatásokból valósítanák meg (a magánszféra ugyanis nem nagyon érdeklődik Pokorni hagymázos fejlesztései iránt) – miközben az unió aligha adja áldását arra, hogy védett természetvédelmi területből közparkká minősítsék a területet. Nekik ugyanis bizonyítani kellene, hogy itt közérdekről van szó, alá kéne támasztani, hogy az adott helyen történő megvalósításnak nincs alternatívája, és garantálni kellene, hogy a kiváltás – hasonló vagy azonos természeti értékek védetté nyilvánításával – megoldható. Mondanunk sem kell, egyik feltétel sem adott. Ám ez már csak apróság ahhoz képest, hogy milyen ravasz trükkökkel próbálnak védett területeket gazdaságilag hasznosíthatóvá varázsolni. Kevesen figyeltek fel rá, de már a budapesti agglomerációs törvény 2011-es tervezetébe is bekerült az a kitétel, melynek nyomán ökológiai magterületen lehetővé tennék beépítésre szánt területek kijelölését, amennyiben ott 1914 előtt (!) történeti sportterület volt, vagy 1989. október 23. előtt honvédelmi, rendészeti, közbiztonsági célra használták a területet (ez utóbbinak legalább nem lelni nyomát az elfogadott szövegben).
Jávor Benedek (akkor még LMP-s) képviselő a vita során figyelmeztetett arra, hogy e szöveg alapján a jövőben lehetővé válna olyan értékes zöldterületek beépítése, mint például a Tétényi fennsík, a Kevélyek nyugati völgye, a Normafa vagy a Svábhegy még erdős-gyepes maradéka, arra hivatkozva, hogy ezeken a területeken valaha katonai lőtér vagy golfpálya volt. Most ugyanő joggal gondolhatja úgy, hogy már akkor az volt a terv, hogy kormányunk értelmetlen presztízsberuházásokra áldozza fel a budai zöldterületek nem kis részét.
Muszáj idéznünk a rendelkező kormányhatározat első mondatát, hisz maga a cseppnyi abszurd: „A Kormány megállapította, hogy a budapesti polgárok igényt tartanak arra, hogy a fővárost környező erdők közparkként kerüljenek hasznosításra.” Ugyan a budapesti polgárokat (meg úgy általában a környéken lakókat) erről senki meg nem kérdezte, de hát tudjuk, a mostani rezsim azt gondolja magáról, hogy akkor is ő képviseli az „emberek” akaratát, ha ők erről gyarló eszükkel egészen mást gondolnak.
A közparkká minősítés nyomán, már csak a Kossuth téri tapasztalatok alapján is, lehetnek fogalmaink arról, mit is művelnének a területen (a védett gyeptársulásoknak kifejezetten jót szokott tenni a bulldózerek lánctalpa), a kiemelt beruházássá minősítés és a miniszterelnöki megbízott kirendelése pedig garantálja, hogy Orbánon és Pokornin kívül senki más ne szólhasson bele, mi is történik a hegyen (civilek, szakemberek, szakhatóságok? – kussban lehetnek).
A terv alapján így egy értelmetlen, viszont rohadt költséges, az év nagy részében nyilván kihasználatlan projekt valósulna meg – s annak is komoly az esélye, hogy néhány év múlva az eddig ingyenes normafai kirándulás is csak némi pénz leperkálása után valósulhasson meg (mert hát a jövőbeli üzemeltetőnek is meg kell élnie valamiből).
A mostani országos és helyi vezetők slash and burn típusú (a trópusokon erdőirtásra alkalmazott felperzselt föld taktikát idéző) fejlesztési elképzeléseit, továbbá minden rendbéli szakhatóság mélységes lenézését ismerve magától értetődik, hogy a beruházáshoz elmulasztották kikérni a nemzeti park és a kezelést végző erdőgazdaság véleményét.
Meg kell hagyni, e tekintetben is úttörő szerepet játszik az Orbán-rezsim – nem volt még egy ilyen kormányzat, amely ennyire közönyösen, sőt ellenségesen (néha már-már úgy tűnik, kifejezetten gyűlölettel) tekint a természet még teljesen le nem igázott részére, és nagy ívben tesz mindennemű ökológiai szempontokra. Úgy tűnik, hogy az egyetlen zöld, amit el tudnak viselni, tényleg csak a futballpálya gyepe.
