A párizsi tűzvész legsötétebb összeesküvés-elméleteivel kampányol húsvét alkalmából az emberarcú államtitkár

  • narancs.hu
  • 2019. április 20.

Narancsblog

És ő mindenkinél jobban tudja, hogy mit gondolnak a franciák.

„Hálával és elismeréssel adózunk a párizsi tűzoltók hősies küzdelme előtt, mellyel sikerült megfékezniük a tomboló lángokat, megmentve az európai kereszténység egyik jelképét a teljes pusztulástól” – írta Orbán Viktor, aki a „magyar emberek nevében együttérzését és támogatását fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek és Éric de Moulins-Beaufort reimsi érseknek”

Kövér László a francia házelnöknek írt levelében dicsérte francia tűzoltókat, akiknek köszönhetően

„sikerült megóvni a kereszténység egyik bástyáját a teljes pusztulástól”,

de még Szijjártó Péter is hasonlóképpen nyilatkozott. A fentiekből okkal gondolnánk, hogy a párizsi tűzvész olyan megrázó esemény volt, ami a megszokott Fidesz-kommunikációt is megbénította, legalábbis a párt fejesei most az egyszer nem a belpolitikai haszonszerzéssel voltak elfoglalva.

Orbán, Kövér vagy Szijjártó ezúttal nem vették elő a benzineskannát, hogy lángra lobbantsák azt a konteó-lavinát, amit éppen az ő zsoldjukban álló sajtómunkások és bérkommentelők löktek első pillanattól fogva, legfeljebb Gulyás Gergelynek a kormányinfón tett kiszólása tűnt cinikusnak, amikor arról beszélt, hogy kormány nem döntött még a támogatás mikéntjéről, ugyanis

a franciák jelzését várják.

Szerencsére a kormány a soraiban tudhatja azonban Semjén Zsoltot, aki – persze szigorúan magánemberként, mintha lenne olyan – azzal jött, hogy „az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk”.

Ám ettől aligha jön lázba bárki is, legyen mégoly lobbanékony Fidesz-hívő, valakit még ki kellett állítani, hogy olyanokat mondjon, amilyeneket e rajongótábor muzsikának hall. Ehhez például mit szólunk:
„A tűz keletkezése után fél órával, azaz szokatlanul korán, a hatóságok már kategorikusan elutasították a szándékosság gyanúját.

Ennek az előremenekülésnek az lehetett a célja, hogy az emberekben nehogy gyanú ébredjen,

de éppen az ellenkező hatást értek el vele. Hiszen Franciaországban sorozatosak a keresztény templomok, szakrális helyek elleni támadások, katolikus papot is gyilkoltak már a keresztény hit iránti gyűlöletből.”

false

Nos, ezt a szöveget nem valamely paranoiás kommentelő izzadta ki, vagy valami wannabe Bayer Zsolt, hanem a magyar kormány tagja, a családok jótevője, az „emberarcú fideszes” Novák Katalin. És nemcsak ezt. Mivel az államtitkár „ismert Franciaországhoz fűződő jó kapcsolatairól” – legalábbis a interjút készítő PestiSrácok szerint – így mindjárt szakértői minőségben jelenti ki, hogy „a franciák” attól is tartanak, soha nem fog kiderülni, mi is állt a tűzeset hátterében, illetőleg, hogy

„szimbolikus tény, hogy a tűz éppen a Nagyhét kezdetén pusztított”.

Valahonnan ismerősek ezek a szavak, de ehhez nem kell Párizsig menni. Amióta a „migráns” a kormánypropaganda leggyakoribb szava, a papagáj kommandó ugyanezt tolja szakmányban. Érdemes lenne összegyűjteni, hogy hányszor hangzott el elmúlt négy-öt évben, hogy „sorozatosak a keresztény templomok, szakrális helyek elleni támadások” meg hogy „gyilkolnak a keresztény hit iránti gyűlöletből”.

Vagyis Novák Katalinnak lehet számos francia barátja (ezt eddig zsidóval ismertük), és jobban tudhatja bárkinél, hogy mit akarnak valójában a franciák, de mikor azzal jön, hogy a tűzvész

„aláhúzza, hogy milyen fontos tennünk a keresztény kultúra Európán belüli megvédéséért”,

az nem egyéb, mint a jól ismert kampányszöveg, aminek már csak a vége hiányzik, az, hogy május 26-án azért tessék a Fideszre szavazni, mert Orbán Viktoron kívül senki nem garantálja, hogy nem lesznek újabb tüzek szerte Európában.

Ennél már csak az jobb, hogy Novák Katalin azzal fejezi be mondandóját, hogy „ha az a kérdés, minek van helye ebben az ünnepkörben, akkor a napi dzsungelharcnak, ami a politika sajátja, nincs keresnivalója”.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.