A többség nem akar gyűlölni

Narancsblog

Azok, akik elfogadók vagy akár csak a türelmi álláspontot képviselik a másságokkal szemben, többen vannak.

Orosz mintára elkövetett nettó gonoszság. Gumicsont, amelyet már csak emberi és európai mivoltunknál fogva is kénytelenek vagyunk rágni. Az ellenzék szalámizásának legfőbb eszköze. A Pride „betiltásával” kapcsolatban született elméletek közül több is érvényes, de egyvalamit szögezzünk le, mert mintha eltakarná a köd:

ez egy olyan utca, amely nem a politikai többség irányába vezeti a Fideszt.

Egy hangos kisebbség okozza az elfogadáspártiak Stockholm-szindrómáját.

Magyarország ugyanis korántsem annyira homofób, mint amilyennek gyakran látszik. Az Ipsos 2023-as globális kutatása szerint hazánkban az emberek 47 százaléka a házasságot is, 20 százaléka pedig a bejegyzett élettársi kapcsolatot engedélyezné a melegek számára, és legfeljebb 16 százalék kezd dühös toporzékolásba, ha arra gondol, hogy két azonos nemű embert más is összefűzhet, mint a közös túrázás meg a gombfoci. Az idő itt is a szabadelvű eszméknek dolgozik: egy évtizeddel korábban még a polgárok szűk harmada békélt meg a melegházasság gondolatával. Hiába a gyermekvédelminek álcázott homofób kampányok, a magyarok 56 százaléka engedélyezné az örökbefogadást az azonos nemű pároknak, 36 százalék pedig inkább nem. (Megjegyzendő: a vallásos lengyelek jóval kevésbé elfogadók a kérdésben, az istentelen franciák pedig csak 12 százalékponttal „előznek” minket.) A pedofíliát és a homoszexualitást aljasul és rendszeresen összemosó kampányok azért csak működnek: 2021-ben még 59 százalék pártolta a melegek örökbefogadási jogát.

A Pride elfogadottsága kilőtt az elmúlt hat évben. A Medián napokban közölt kutatása szerint az emberek 21 százaléka határozottan támogatja a színes karnevált, 28 százalékuk pedig támogatja, de túl nagy neki a felhajtás. A megkérdezettek 22 százalékának inkább nem tetszik, de nem tiltaná be, míg 27 százalék betiltaná. Hat éve még a teljes népesség harmada, most csak a negyede tartozik a tiltáspártiak közé. De mindezzel nem is törődnénk annyira, ha a Rogán-művek nem tartaná állandóan napirenden a kérdést, s tenné Jolly Jokerként előhúzható pótcselekvéssé a melegek, a transzneműek, s a szerelem ezernyi fajtájában gyönyörködő honfitársaink zaklatását.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne riasztó az évértékelő ramazuri, ahol a rekedten ágáló Orbán Viktor a Pride betiltásával félperces vastapsot aratott. Nem jelenti azt, hogy a felfokozott gyűlöletkampány nem torkollhat erőszakba, és nem jelenti azt sem, hogy meleg ismerőseinket éppúgy biztonságban tudhatjuk, mint néhány héttel korábban. Nem jelenti azt, hogy mivel a nemzetközi trendek szerint sem vagyunk kirekesztőbbek régiónk országainál, nem kell időnként magunkba néznünk, és kigyomlálni a gyűlölet konkolyát.

De azt igenis jelenti, hogy azok, akik elfogadók vagy akár csak a türelmi álláspontot képviselik a másságokkal szemben, többen vannak.

Nem biztos, hogy a Pride felkarolásával politikai tőkét lehet szerezni, de a tiltása sem zseniális húzás. Csak az egy-két százalékos Momentum tud szavazókat gyűjteni az LMBTQIA+-kérdéssel, ám sokkal többen vannak azok, akik az előbbi mozaikszót kibetűzni nem tudják, de nem tiltanák be. Ők megelégednek azzal is, amit Magyar Péter vall a kérdésben. Hogy virágozzék száz virág.

Így hát mi azt mondjuk, legyen Pride, legyünk rajta minél többen.

Azok is legyenek ott, akik ilyenkor félmeztelenül táncolnak, meg azok is, akiknél „alap, hogy normál” a kockás ing meg a szandál-zokni. Az egy- meg a kétkapura focizók, a szolidak, a harsányak, a twinkek, a macik, a daddyk, meg azok, akik azt sem tudják, mit jelentenek ezek. S ha már együtt kint vagyunk, írjunk egy szép nagy H-betűt az idézett mozaikszó elejére, annak emlékére, hogy mi, heterók, leszbik, melegek, queerek milyen jót sétafikáltunk az arcfelismerő kamerák kereszttüzében. Kiabáljuk jó hangosan, hogy hallják a Karmelitában, a Tisza-szigeteken, a neonáci romkocsmákban és mindenhol: a többség az utcán van.

Még az is lehet, hogy addigra Orbán Viktor is rájön, a Pride-ellenes hecckampány csupán rövid távon kifizetődő stratégia. Most éppen egy zebra nevelőapjaként jelentkezett – az egy még kisebb szubkultúra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?