Orosz mintára elkövetett nettó gonoszság. Gumicsont, amelyet már csak emberi és európai mivoltunknál fogva is kénytelenek vagyunk rágni. Az ellenzék szalámizásának legfőbb eszköze. A Pride „betiltásával” kapcsolatban született elméletek közül több is érvényes, de egyvalamit szögezzünk le, mert mintha eltakarná a köd:
ez egy olyan utca, amely nem a politikai többség irányába vezeti a Fideszt.
Egy hangos kisebbség okozza az elfogadáspártiak Stockholm-szindrómáját.
Magyarország ugyanis korántsem annyira homofób, mint amilyennek gyakran látszik. Az Ipsos 2023-as globális kutatása szerint hazánkban az emberek 47 százaléka a házasságot is, 20 százaléka pedig a bejegyzett élettársi kapcsolatot engedélyezné a melegek számára, és legfeljebb 16 százalék kezd dühös toporzékolásba, ha arra gondol, hogy két azonos nemű embert más is összefűzhet, mint a közös túrázás meg a gombfoci. Az idő itt is a szabadelvű eszméknek dolgozik: egy évtizeddel korábban még a polgárok szűk harmada békélt meg a melegházasság gondolatával. Hiába a gyermekvédelminek álcázott homofób kampányok, a magyarok 56 százaléka engedélyezné az örökbefogadást az azonos nemű pároknak, 36 százalék pedig inkább nem. (Megjegyzendő: a vallásos lengyelek jóval kevésbé elfogadók a kérdésben, az istentelen franciák pedig csak 12 százalékponttal „előznek” minket.) A pedofíliát és a homoszexualitást aljasul és rendszeresen összemosó kampányok azért csak működnek: 2021-ben még 59 százalék pártolta a melegek örökbefogadási jogát.
A Pride elfogadottsága kilőtt az elmúlt hat évben. A Medián napokban közölt kutatása szerint az emberek 21 százaléka határozottan támogatja a színes karnevált, 28 százalékuk pedig támogatja, de túl nagy neki a felhajtás. A megkérdezettek 22 százalékának inkább nem tetszik, de nem tiltaná be, míg 27 százalék betiltaná. Hat éve még a teljes népesség harmada, most csak a negyede tartozik a tiltáspártiak közé. De mindezzel nem is törődnénk annyira, ha a Rogán-művek nem tartaná állandóan napirenden a kérdést, s tenné Jolly Jokerként előhúzható pótcselekvéssé a melegek, a transzneműek, s a szerelem ezernyi fajtájában gyönyörködő honfitársaink zaklatását.
Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne riasztó az évértékelő ramazuri, ahol a rekedten ágáló Orbán Viktor a Pride betiltásával félperces vastapsot aratott. Nem jelenti azt, hogy a felfokozott gyűlöletkampány nem torkollhat erőszakba, és nem jelenti azt sem, hogy meleg ismerőseinket éppúgy biztonságban tudhatjuk, mint néhány héttel korábban. Nem jelenti azt, hogy mivel a nemzetközi trendek szerint sem vagyunk kirekesztőbbek régiónk országainál, nem kell időnként magunkba néznünk, és kigyomlálni a gyűlölet konkolyát.
De azt igenis jelenti, hogy azok, akik elfogadók vagy akár csak a türelmi álláspontot képviselik a másságokkal szemben, többen vannak.
Nem biztos, hogy a Pride felkarolásával politikai tőkét lehet szerezni, de a tiltása sem zseniális húzás. Csak az egy-két százalékos Momentum tud szavazókat gyűjteni az LMBTQIA+-kérdéssel, ám sokkal többen vannak azok, akik az előbbi mozaikszót kibetűzni nem tudják, de nem tiltanák be. Ők megelégednek azzal is, amit Magyar Péter vall a kérdésben. Hogy virágozzék száz virág.
Így hát mi azt mondjuk, legyen Pride, legyünk rajta minél többen.
Azok is legyenek ott, akik ilyenkor félmeztelenül táncolnak, meg azok is, akiknél „alap, hogy normál” a kockás ing meg a szandál-zokni. Az egy- meg a kétkapura focizók, a szolidak, a harsányak, a twinkek, a macik, a daddyk, meg azok, akik azt sem tudják, mit jelentenek ezek. S ha már együtt kint vagyunk, írjunk egy szép nagy H-betűt az idézett mozaikszó elejére, annak emlékére, hogy mi, heterók, leszbik, melegek, queerek milyen jót sétafikáltunk az arcfelismerő kamerák kereszttüzében. Kiabáljuk jó hangosan, hogy hallják a Karmelitában, a Tisza-szigeteken, a neonáci romkocsmákban és mindenhol: a többség az utcán van.
Még az is lehet, hogy addigra Orbán Viktor is rájön, a Pride-ellenes hecckampány csupán rövid távon kifizetődő stratégia. Most éppen egy zebra nevelőapjaként jelentkezett – az egy még kisebb szubkultúra.