A Völner-ügy legnagyobb kérdése: elkenik-e a hatóságok a korrupciós botrányt?

  • narancs.hu
  • 2023. január 25.

Narancsblog

„Annak tudatában ámuldozzunk Pál, György, Tóni és a többiek romlottságán, hogy a végén azzal szembesülünk: erkölcsi felháborodásunk merőben anakronisztikus reakció a súlyosan, perverzül korruptnak látszó ügymenetre.” 

„A Porschét azt elvitték. (…) Figyelj, Pali, ezek rohadt mocskok, ezek rohadt patkány mocskok! Ezek egészen egyszerűen arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit.” Völner Pál felesége gyalázza e szavakkal a hatóság embereit azon a hangfelvételen, amelyet a Blikk hozott nyilvánosságra a hét elején. Ha valaki elfelejtette volna, Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium bukott miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, a Fidesz országgyűlési képviselője, akit 2022 októberében vádolt meg a Központi Nyomozó Főügyészség. Nemcsak őt, hanem még 21 másik személyt, köztük Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, mégpedig korrupcióval, vagyon elleni bűncselekménnyel, valamint pénzmosással. A vádhatóság – beismerés esetén – Schadlra 10 év, míg Völnerre 8 év börtönbüntetést kér, valamint előbbire 200, a volt államtitkárra 25 millió forint pénzbüntetést. Az ügyészség továbbá mindkettejüket eltiltatná 10 évre a közügyektől, valamint örökre a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozásoktól, és törvénytelen gazdagodásuk mértékéig vagyonelkobzást is javasol. Schadl György Völner Pállal összedolgozva mintegy kiárusította a zsírosabb végrehajtói pozíciókat, s a profit nagy részét magának kérte. Az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkára azért, hogy az MBVK-ért felelős miniszteri biztosként akadálymentesítette Schadl útját, rendszeresen kenőpénzt kapott, jellemzően szatyorban, olykor egy-egy márkás itallal együtt. Az ügyészség szerint 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forinthoz jutott így az Orbán-rezsim igazságügyiminiszter-helyettese.

Nofene, Magyarország működik. Mintha.

Ebben a sztoriban máig az a leghihetetlenebb, hogy immár a vádemelésig is eljutott ügy lett belőle. Hiszen amit Schadlék műveltek – a jogszabályokat a maguk érdekei szerint hajlítani, „ellenségesnek” vélt bíró kicsinálását forszírozni, nulla teljesítményre, vizsga nélkül egyetemi diplomát intézni, és így tovább, és így tovább –, az voltaképpen napi rutinnak tekinthető ma Magyarországon. Hogy miért éppen Schadlék buktak meg, arról egy éve beszélt lapunknak Ligeti Miklós, a Transparency Internatinal Magyarország jogi igazgatója. Nagy valószínűséggel nem is a nagykutyák miatt kezdtek vizsgálódni – hiszen ha már az induláskor felbukkan valamilyen miniszteriális tényező, vagy egy különösen közeli személy neve, a hatóságok igen gyorsan rövidre zárják az ügyet. Ez történt a miniszterelnöki vőhöz köthető Elios-ügyben is, és mintha valami hasonló zajlana a mostani Völner-Schadl-ügy egyik bizarr szálában, a „Tóni-Barbara-Ádám” epizódban is. (A lehallgatási jegyzőkönyv kontextusában Tóniban nagyon nehéz nem Rogán Antalt sejteni, de az ügyészség ezen a vonalon több mint egy év múltán se bír egyről a kettőre jutni.)

Akárminek a hatására is kezdtek vizsgálódni a nyomozók, idővel, részben a mostanság közölt telefonlehallgatásoknak is köszönhetően eljutottak a NER-hierarchia másodvonaláig. Az információk gyűltek, a dossziék gyarapodtak, és egy büntetőeljárási folyamatból aktákat eltüntetni a jelek szerint még nálunk sem lehet olyan könnyen – még ha igény volna is rá.

A cikk elején idézett kifakadásra Völner egyébként azt válaszolta: „Tudok olyat mondani, hogy egy-két embernek meginogjon a széke.” A vagyontárgyak lefoglalásakor (ennek részeként viszik a Porschét is; ráadásul nemcsak a volt államtitkárt, hanem családtagjait is érinti a művelet) Völner nagy valószínűséggel tisztában van azzal, hogy továbbra is lehallgatják – úgyhogy az érthető dühön kívül a megjegyzését akár üzenetként is értékelhetjük. A „ha én egyszer kinyitom a számat”-jellegű figyelmeztetés nem szokatlan az ilyen helyzetbe került politikusoknál. Hagyta el hasonló tartalmú mondat a kutyaszorítóba került hajdani fideszes esztergomi polgármester, a legendás dél-békési volt országgyűlési képviselő, vagy a még legendásabb volt pártpénztárnok-mindenes száját is; Tarsoly Csaba, a magyar Bernie Madoff pedig egyenesen lapunk hasábjain pendítette meg, hogy a szálak messzire is vezethetnek. Az más kérdés, hogy az aszimmetrikus erőviszonyok közepette van-e ezeknek az „üzeneteknek” bármi hatásuk. A fent említettek leginkább annak örülhetnek, hogy van még lyuk a seggükön – de lehet, ennél többet nem is akartak.

Az Orbán-rendszer 12, illetve Polt Péter munkásságának eddigi 22 évének tapasztalatából kiindulva most azt méricskéljük, hogy vajon el lehet-e – a már napvilágra kerültek ellenére – sikálni az ügyet? Az sem kizárt persze, hogy a nyomozati munka első osztályúnak, az eljárás szuperkorrektnek bizonyul majd, és Völnerék a végén csúnyán, börtönévekben mérhető mértékben ráfáznak: végül is a brüsszeli pénzekért vívott élethalálharcban Orbánék remekül mutogathatnak majd erre az esetre. (Még ha „Tóninak” vélhetően nem is kell nagyon izgulnia a várható fejlemények miatt.) Azon már kevésbé lepődnénk meg, ha a végén a központi figurának, azaz Schadlnak sem esne nagyobb baja. (Nehéz elhessegetni azt a rosszindulatú feltételezést, hogy ha volt a birtokában közszereplőről készült szexvideó – amelyet az ügyészség érdektelenségre hivatkozva a minap semmisített meg, legalábbis a nála lévő példányt –, akkor lehet ott más is.)

Meglehet, a hangfelvételek kiszivárogtatása azt jelzi: valakik biztosak akarnak lenni abban, hogy ezúttal ne lehessen elkenni a korrupciós botrányt. Miért ne indulhatott volna az akció a rendőrség valamely elhivatott szegletéből? De elég felidézni a hajdani UD-botrány kifutását, hogy belássuk, a mégoly derék törekvések is ki tudnak siklani. Abban az ügyben, amelyben lényegében a Fidesz magán-titkosszolgálata lepleződött le, hiába váltak hozzáférhetővé akár nagyon súlyos vádakat is megalapozó telefonbeszélgetések. A biztató részeredmények ellenére a végén az áldozatok bűnhődtek, a főkolomposok pedig 2010 után elnyerték méltó jutalmukat. Úgyhogy annak tudatában ámuldozzunk Pál, György, Tóni és a többiek romlottságán, hogy a végén azzal szembesülünk: erkölcsi felháborodásunk merőben anakronisztikus reakció a súlyosan, perverzül korruptnak látszó ügymenetre. Az ugyanis valójában a világ legtermészetesebb eseménysorozata volt, maga a normalitás.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk