Miután a kormány kijött legújabb menekültellenes plakátjainak tervezetével, a sajtó egy része az állítások igazságtartalmát kezdte méricskélni. Ha jól értjük, az Index összeállítása arra jut, hogy a hat plakátból három inkább igaz, mint nem, kettő igazságtartalmát nehéz megítélni, egy pedig teljes hazugságot tartalmaz. Oké, a kormány kicsit a saját szája íze szerint állítja be a tényeket, Isztambult Európához csapja, hogy kerek legyen a terrorakciók halottainak száma, de összességében mégis van abban valami, amit mondani akar – nagyjából ezt szűrheti le a cikkből a nyájas olvasó.
Pedig kurvára nincs így.
Másfél év intenzív agymosás után azon szőrözni, hogy mekkora városra is gondoltak, amikor egy városnyi illegális migráns betelepítéséről kamuznak, hát, méretes aránytévesztésnek tűnik. A terrortámadásos mondatnál az Index szerzői is megállapítják, hogy nyelvtani értelemben hiába igaz az állítás, ha az üzenete, azaz a bevándorlás és a terrorizmus összemosása hazugság. Ugyanez – a politikai kontextus és a keretezés végletes manipuláltsága – az összes többi plakátról is elmondható.
Az október 2-i népszavazásra különösen ráillik az „akkor is hazudnak, ha kérdeznek” bonmot, hiszen a kormány már a kérdésben elsüti saját fogalmi ferdítését (a híres „betelepítést”), továbbá azt hazudja, hogy egy magyar népszavazás felülírhatja az uniós keretrendszerben hozott döntéseket. Ami nem igaz, így a népszavazást nem is lett volna szabad kiírni.
Aztán az egész népszavazási kampányon (amit egyébként jóval a hivatalos kampányidőszak előtt elkezdtek) átsüt a menekültkérdés „illegális bevándorlási” kérdéssé konvertálása, ami kezdetektől a Fidesz stratégiájának főeleme volt: olyannyira fontosnak tartották, hogy az MTI máig az „illegális bevándorlás” címke alatt hozza a menekültválságról szóló híreket. Erre az alaphazugságra rakódik rá az „illegális bevándorlók” kollektív megbélyegzése (terroristák és nemi erőszaktevők), valamint a heveny „brüsszelezés”.
Mára a kormány kialakított egy olyan kommunikációs közeget, amelyben fölösleges az egyes állítások igazságtartalmát értékelni. A feltehető kérdések és a rendelkezésre álló fogalmak tudatos torzítása oda vezetett, hogy a migrációs „vitában” elhangzott legtöbb mondatnak a gyűlölet szításán kívül egész egyszerűen nincsen értelme.
Ebben a helyzetben három dolgot tehetünk. Rámutathatunk, hogy a menekültekkel szemben felkorbácsolt gyűlölet nem áll meg a menekülteknél, könnyen a kormány szerint is „legális” bevándorlók, a már itt született más bőrszínűek vagy bármelyikünk ellen fordulhat. Felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy az EU-val szemben feltámasztott ellenérzések nem feltétlenül maradnak az „euroszkepticizmus” szintjén, mint azt a brit példa érzékletesen demonstrálta.
Végül nem marad más hátra, mint hogy kifejezzük mélységes undorunkat és megvetésünket.
