Akkor van jól elköltve az állami pénz, ha a pártigazgató hobbijára megy

Narancsblog

Szinte mindent elmond a Fidesz működéséről az, hogy Kubatov Gábor a minőségi oktatást féltette sértődötten, amikor egy állami cég szponzorként kiszállt a Fradi női kézicsapatából.

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és a Ferencvárosi Torna Club, ismertebb nevén Fradi elnöke elszomorodottan posztolt a Facebookra hétfőn: ekkor tudta meg, hogy a Bényi Szabolcs által vezetett Mahart Passnave Kft. nem lesz a továbbiakban a női kézicsapat szponzora, ugyanis egyoldalúan kiszállt a tavaly három évre meghosszabbított szponzori megállapodásból. Kubatov úgy vélte, az indoklás, ami szerint a csapat teljesítménye visszaesett az aláírás óta, hamis, a döntés pedig ellehetetleníti a kézicsapat működését, majd összegezte a helyzetet: „A Mahart Passnave vezére, Bényi Szabolcs, mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről. Torkig vagyok az ilyenfajta módszerekkel és emberekkel.” 

Az ember azt is hihetné, hogy egy gonosz multiról beszélünk, ami figyelmen kívül hagyja a magyar emberek lelkivilágát, amikor nem akar pénzt adni a nemzet büszkeségének, ami ráadásul egyre sikeresebb is, bár már akkor is meglepő lenne, hogy mégis hogy jön a Fradi női kézicsapatának finanszírozásához az oktatás kérdése. Viszont minimális utánanézés után kiderül, hogy Kubatov eleve kihagyott egy apróságot: a gonosz cégvezető, Bényi Szabolcs ugyanis állami társaságot vezet, egy olyan államhoz tartozót, amit egyébként 14 éve épp Kubatov foglal el teljesen a pártjával, kétharmados többséggel, rendelésre érkező kopaszokkal, és persze a többek közt általa meghonosított szellemi futballhuliganizmussal

Tehát az történik itt a szemünk előtt, hogy Kubatov Gábor felháborodik, amiért egy minisztérium alá tartozó cég a kvázi közpénzt nem arra költi, amire szerinte ideális lenne, hiszen szerinte valamiért a Fradi jó női kéziscsapata az oktatást segíti, ráadásul a nemzeti érzésnek is nagyon jót tesz. Ezeken a dolgokon lehet vitázni, ahogy a fontosságon is: szerintem például a Fradi legelvetemültebb szurkolói, de talán Kubatov Gábor sem tudja megmondani, melyik kézicsapat nyerte azt a Bajnokok Ligáját, két éve, aminek a Fradi még nem jutott be a döntőjébe, de ez közel sem annyira fontos, mint az, mit üzen ezzel a pártelnök. Tényleg bírjunk ki röhögés nélkül az oktatásos részt, és koncentráljunk csak a maradékra: a dolgok akkor mennek rendben, ha a saját hobbiprojektjébe megy a pénz, amihez egyébként neki tényleg az égvilágon semmi köze.

A történet szerencsére kapott még egy csavart: keddre az is kiderült, hogy a nemzet csapatát valójában nem más károsította meg, mint a 2022-ben miniszterré vált Lázár János, Kubatov párttársa. A minisztérium indoklása szerint a miniszter ugyanis „az Építési és Közlekedési Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásába tartozó vállalatnál, háttérintézménynél elrendelte a szponzorációs szerződések felmondását, illetve megtiltotta új támogatási együttműködések megkötését”. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a felszabaduló forrásokat a szolgáltatások javítására és a dolgozóik bérére kell fordítani. Már-már szociáldemokrata fordulat ez Lázártól, érthető is, hogy felbosszantotta azt a Kubatovot, aki pár éve azt is sértőnek gondolta, hogy a Fradinak adót kellene fizetnie a IX. kerületben

Mivel a magyar politikai elit viszonyait csak kremlinológiai módszerekkel lehet kisakkozni, ezért csak kérdéseink maradtak: vajon Kubatov Gábor nem volt tisztában vele, hogy ez egy állami cég? Vajon Kubatov Gábor a NER 14. évében azt hiszi, van bármiféle mozgástere egy állami cég vezetőjének, és kiszállhat a sportszponzorációból miniszteri rábólintás nélkül? És ha választ kapunk ezekre a kérdésekre, mit mond el bármelyik a Fidesz elitjéről? Azt hogy ennyire korlátoltak, esetleg a gazdasági válság ki tudja már, hanyadik évében egy női kézicsapat európai elitben tartása lenne a közérdek? A Denveri Musztángok bajnokcsapata?

Ezekre a kérdésekre a válaszokat talán keresni sem kell, hiszen szinte ott van előttünk: valószínűleg annyit látunk, hogy a legendás fegyelemmel és szervezettséggel rendelkező Fideszben valaki megint elfelejtett szólni Lázár Jánosnak, hogy rá kicsit más szabályok vonatkoznak, mint miniszterkollégáira. Ha megszorítások vannak, azt neki kell bejelenteni, őt fogja gyűlölni egy emberként Budapest(nek az a része, ami nem dől be az Index hülyeségeinek), ha eltűnik a Budapest-bérlet, az ő egyébként egészen felháborító kastélytörvényének láttán dönt úgy Novák Katalin köztársasági elnök, hogy egy rövid időre kilép az aláírógép szerepéből, most pedig még a nemzeti érzések sárba tiprásával is megvádolta közvetve a kollégája. Vagy talán nem is felejtettek el neki szólni, hanem minden tudatos: egy feleslegesen önállóskodott minisztert tudatos szívatása és imidzsének módszeres rombolása valójában sokkal kielégítőbb válasz, mint az, hogy a Fidesz pártigazgatója tényleg azt hiszi, a Fradi női kézicsapatának teljesítményének bármi köze van az oktatáshoz. 

(Címlapképünkön: a Ferencváros játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a B csoport 11. fordulójában, az FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim Mercator Ljubljana mérkőzésen az Érd Arénában 2024. január 20-án. A szlovén csapat 28-26-ra győzött. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Ide támasztotta a Párt

Karácsony után esni kezdett a hó, és mivel Magyarországon immár a téli csapadék természetes velejárója az is, hogy a vasúti közlekedésnek össze kell omlania, nem is keltett különösebb feltűnést, ha valaki nem ért célba, vagy nem ott ért célba, ahová utazni szeretett volna.

Egy pillanatra se feledjük

A Magyar Narancs online kiadása 2016 novemberében arról írt, hogy információink szerint „szexuális visszaélések és más szabály­talanságok miatt is nyomoz a rendőrség az Emmi Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézetét érintően. Úgy tudjuk, a vizsgálatot egy névtelen bejelentést követően kezdték meg. Értesüléseinket a Budapesti Rendőr-főkapitányság is „megerősítette”, s az akkori fenntartó emberminisztérium is azt nyilatkozta lapunknak, hogy tudnak a nyomozásról.

„Tűrnek és kivárnak”

2026. január 3-án az Egyesült Államok gyors katonai akciója során a venezuelai fővárosban elfogták Nicolás Maduro elnököt és feleségét, majd elszállították őket az országból. Miközben Maduróék a narkoterrorizmus vádjával néznek szembe, a Trump-kormányzat ki is nevezte az elnök utódját – az eddigi alelnököt. Miért fontos ennyire Venezuela az Egyesült Államoknak, s mik lehetnek a beavatkozás következményei – kérdeztük a térség szakértőjétől.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Elveszítve

Egyre több a hátrányos helyzetű gyermek a terepen dolgozók tapasztalatai szerint. A szerencsétlen sorsú fiatalok egyre agresszívebbek: a környezetükben élőket, egymást és saját magukat is bántják. A kutatások szerint a szegényebb járásokban tovább romlott a helyzet az elmúlt tíz évben.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.