Falunapról a katedrára: a rendszer popzenészeinek útja

  • narancs.hu
  • 2024. január 17.

Narancsblog

Tudósok, akadémikusok, feltalálók és megváltók. A „kormányközeli”, „legendásnak” nevezett zenészek már nem érik be a plecsnikkel és észosztással, többre vágynak. 

„A kormányfő felesége nemcsak a darabot, hanem a partit is élvezte, egy bárszéken ülve énekelt és tapsolt a zenekar slágereire” – írta 2013 májusában a Bors Pataky Attila musicaljének bemutatójáról tudósítva. Sőt, Lévai Anikó azt mondta a riporternek, hogy „imádja” az Eddát. „Hirtelen még a kedvenc számomat sem tudnám megmondani, mert minden dalukat szeretem” – fűzte hozzá.

Nos, e tizenegy évvel ezelőtti megnyilatkozást mérföldkőnek is tekinthetnénk. Azon az úton, amelyet olyan újabb mérföldkövek szegélyeznek, mint Csepregi Éva mosolyalbuma Szijjártó Péterrel, legújabban pedig a köztársasági elnök köszöntője Győzike 50. születésnapján. Ezen epizódok nemcsak a kormányközeli erők ízlésnek és stílusának a manifesztumai, de annak az állami szerepvállalásnak a mozzanatai is, amely a plebejus népszórakoztatást különösen magas polcra helyezi, és amelyet egyébként az elmúlt tíz évben kiosztott állami kitüntetések sora is bizonyít.

Nehéz megállapítani, hogy e törekvések mögött – a közoktatás leépítéséhez hasonló – népbutítási szándék áll-e, vagy csupán a jó ízlés hiánya.

Ám az bizonyos, hogy a közpénzből rendezett mindenféle böllér- és pálinkafesztiválok ingyenes színpadi produkciói számos olyan előadót eltartanak, akik valós piaci körülmények között nem tudnának érvényesülni. Ha összehasonlítjuk a népünnepélyek fellépőit azokkal, akik fizetős koncerteken aratnak sikert, két, teljesen eltérő névsort lehetne összeállítani.

Az előbbieknek elemi érdekük a szívélyes viszony a kormánypárttal, az utóbbiaknak viszont muszáj a legkorszerűbb és leghatékonyabb promóciós eszközöket alkalmazniuk. A „kormányközeli” sztárok elsősorban a hagyományos médiumokban jelennek meg, a tévében, a rádióban vagy a nyomtatott bulvársajtóban; azoknak, akik csak ezekből tájékozódnak, valóban fogalmuk sem lehet az olyan hazai előadókról, akik sportcsarnokokat, stadionokat töltenek meg – pénzért.

De ennél is szomorúbb, hogy a „kormányközeli”, „legendásnak” nevezett zenészeknek nemcsak, hogy szintén fogalmuk sincs, hogy kik az új közönségkedvencek, de mintha büszkék is volnának erre. A 30-50 évvel ezelőtti sztárok és hangszeres kísérők jelentős része a munkásmozgalom agresszív (és jobbára önjelölt) veteránjaira meg a Kádár-kor élcsapatára, a munkásőrökre kezd emlékeztetni, akik dicső múltjuk és önnön nagyszerűségük harsogása mellett, állami kitüntetéseiket villogtatva sajnálták le az elfajzott ifjúságot.

Csakhogy a 70-es évek hivatalos hőseivel ellentétben a popszakma ezen képviselői nem érik be a plecsnikkel és észosztással, többre vágynak. A hétvégén arról írt a Telex, hogy „a Póka Egon Művészeti Akadémián (!) valósul meg a Miskolci Egyetemmel közösen életre hívott kortárs könnyűzenész akkreditált BA-képzés”. Tehát nem elég az országos ismertség, az állami elismerés, ők egyetemi katedrára vágynak – pédául a Póka Egon Művészeti Akadémián, ha már a Zeneakadémián nem osztanak nekik lapot. De az egyetemi akkreditáció jelzi azt is:

a hatalomnak is az az érdeke, hogy kedvenc muzsikusait olyan magasságokba emelje, ahol addig sosem jártak, és ahol egyébként nem is lenne semmi keresnivalójuk.

Legalábbis azokban az országokban, ahol nemcsak annyit várnak el az egyetemi oktatóktól, hogy hallgatóik agyába belevéssék: az rendeli a zenét, aki fizet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.