Egy volt bányász, rokkant és nyugdíjas. Egy egykori iparváros, 2010-ig oda-vissza szocialista. Brutális csalódás, elsöprő Fidesz-győzelem – akkor. És egy drasztikus, csalódott válasz a brutális átverésre – most. Komlón közmeghallgatást tartott Polics József polgármester (címoldali képünkön), fideszes országgyűlési képviselő, s miután semmilyen, őket kedvezően érintő eredményről nem tudott számot adni, a volt bányászok kivonultak az ülésről. Egyiküknek (aki a BAMA-nak az eset után elmesélte, hogy 10 hónapja ellátás nélkül van) kifelé menet elborult az agya, és lekevert egy pofont a polgármesternek.
Nemegyszer megírtuk már (utoljára Orbán fikciós elemekben felettébb dús országértékelőjénél), hogy milyen politikai és kommunikációs úton-módon tesz a kétharmad az ő választóira, kezeli őket és az egész országot egyre inkább alattvalókként, miközben az országot Dél-Amerika felé sodorja gazdasági és politikai értelemben egyaránt.
Eddig csak az agresszióra szakosodott, azt sportból űző morális csőcselék ütött: gyáván, a leginkább kitaszítottakra. Most az orbáni politika egyik áldozata – vissza. Mint akinek már nincs mit veszítenie, vakmerőn, a leginkább védettek egyikére.
Régóta érett ez a saller (hogy a párbeszéd ily módját igenlő miniszterelnök szóhasználatával éljünk), kijárt ez a pofon – így van ez akkor is, ha tudjuk, a pofozkodás nem vezet sehova, ha nem vagyunk hívei semmiféle erőszaknak.
A Fidesz most vesztette el Komlón a választásokat.
Az sem kérdés, hogy nem ez lesz az utolsó pofon 2014-ig, amit a cserbenhagyottak a Fidesz-kormány kivételezettjeinek lekevernek. Egyre indulatosabb az ország. Törvényszerű, hogy ott, ahol a békés éhségmenet valódi motivációit szánt szándékkal félreérti a kormány, előbb-utóbb előkerülnek a kevésbé békés kifejezőeszközök. Azt persze nem reméljük, hogy ettől a pofontól a Fidesz kicsit is észhez tér. Sőt gyanítjuk, hogy Orbánék még véresebb bosszút állnak majd a népen – csak a sikerpropaganda lesz hangosabb kicsit.
De legyen bárhogyan is: ez az a pillanat, amikor a békés megoldásokban hívő ellenzéknek a lehető leghatározottabban kell felmutatnia magát alternatívaként. Amikor a demokratikus ellenzéknek helyi embereikkel meg kell jelennie minden kis- és nagyvárosban, és legalább minden második faluban. Együttérzést kell tanúsítaniuk a helyiek problémái iránt, ismerni és érteni életük terheit. Valódi szolidaritásra van szükség, s ez nem könnyű egy olyan országban, ahol szolidaritást leginkább csak az azonosan rossz helyzetben lévő csoportok gyakorolnak egymás felé. Ahol a szélsőjobb az egyetlen erő, amelyik – hamisan, de sikeresen – azzal mozgósít, hogy „Bántottak? Veled vagyunk.” Ahol nincs párbeszéd a rendszerváltás győztesei és vesztesei között.
A bányászok, a rokkantak, a nyugdíjasok, a tanárok, a kirúgottak, az esélytelenek, a bírók, a hülyére vettek, a fölöslegesek bizalmát már nem lehet ígéretekkel és lózungokkal visszanyerni a szónoki emelvényekről. Márpedig ha ez a misszió nem sikerül, akkor 2014-től az erőszak lesz az úr.
