Balog Zoltán leleplezése: Magyarország lemondott gyermekei jövőjéről

  • narancsblog
  • 2015. november 27.

Narancsblog

Szobrot emeltek a focistának, egy főminiszter avatta fel. Pár futballista a többszörösét kereste az Eb-re jutással, mint egy olimpiai bajnok. Magyarországon dühöng a téboly.

Szobrot kapott Buzánszky Jenő, az ún. aranycsapat (1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerző labdarúgó-válogatott) januárban elhalt hátvédje a Debreceni Egyetemen. A szobrot Balog Zoltán, az emberi erőforrások papminisztere leplezte le, beszédet mondott az egyetem ura s a hálás utód, szép ünnepély volt.

Kósa Lajos a háttérben maradt

Kósa Lajos a háttérben maradt

Fotó: MTI

S azt is megtudhatta bárki emberfia, hogy a nagy ember azért lett pont ott bronzba állítva (egy labdával, mi mással?), mert sportpályafutása végeztével egy évtizedig lejárt az egyetemre „előadásokat tartani”. Most hagyjuk is, hogy mi a különbség előadás és élménybeszámoló között, azt meg pláne, hogy amúgy mi köze volt Buzánszkynak Debrecenhez. 49-szeres válogatott volt, nem elég az?

Persze e matematika szerint a maiak kapusa, Király Gábor két szobrot is kap, ha – feltehetően dicsőséges, igaz, 24 európai csapat részvételével zajló – az Európa-bajnokság után ugyancsak leruccan valahová előadni. Ő száznál is többször volt válogatott, nyilván szobrot állítanak még a macinadrágjának is. Ám erre várnia kell szegénynek (legalább nyárig), de hogy addig se szomorkodjék, kap most vagy 72 millió forintot az Eb-szereplés kivívásáért… Semmiség, alig valamivel több, mint kétszer annyi, mint amit 2012-ben egy olimpiai győzelemért adtak – ez nyilván demagógia, még jó, hogy nem akarjuk lélegeztetőgépekre átszámolni.

De ha már demagógia, akkor itt van egy mai hír, tessék: 2008 és 2012 között csaknem 25 százalékkal csökkentek az állam oktatási célú költései. Demagógia egy frászt!

Az a demagógia, amivel a Buzánszky-szobrot, a focistáknak kicsengetett tudományos összegeket indokolják, igazolják. Egyetemi előadó volt, beszarás. Mert azoknak már haláluk évében alanyi jogon jár a szobor. Meg hogy a labdarúgás társadalmi szerepe más, mint a többi sporté. Dajkamese.

Arról van szó, hogy Magyarország egyszemélyi vezetője a futball őrültje, s a szoborállítók félnek tőle, mint ördög a tömjéntől (hogy ki ne szaladjunk a papi világból), ezért aztán nyalnak ezerrel. Egyéb természetű emberi erőforrásokra már nem is költünk a közösből, mert a magyar focinak nincs elég nézője, a bajnoki meccseken üresek a méregdrága stadionok, hiszen aki kettőnél tovább tud számolni, az nem megy Magyarországon focimeccsre. Ez persze nem nagy dicsőség, nem megy ugyan focimeccsre, de mély kussban tűri ezt a tébolyt. Magyarország éppen odaadja magát a totális tébolynak, s ami még rosszabb, a gyerekei jövőjét is odalöki. Ne tanuljatok, legyetek focisták, betegre keresitek magatokat és szobrot is kaptok. Néha kicsit kínos lesz, amikor kikaptok Albániától, de azt túl lehet élni valahogy.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.