Igenis sajtószabadság van – akkor, amikor engedem

  • narancsblog
  • 2015. november 20.

Narancsblog

Habony Árpád kisinasai majd eldöntik, miről lehet közleményt kiadni, és miről lehet tudósítani. Ha lebuknak, az se baj. Minden nagyon szép és nagyon jó lesz. Ha hagyjuk.

Elmúlt már a botrányok kora. Szépen napirendre térünk bármi fölött, percek alatt.

Múlt héten kiderült, hogy az MTI, Orbán Viktor fotósai és a nyíregyházi polgármester stábja ugyanolyan manipulált beállításból csinált fotókat az Orbán Viktort üdvözlő tömegről, hatalmas spontán csődületként ábrázolva az egy helyre tömörült néhány tucat rajongót. Tegnapelőtt megcsinálták ugyanezt Szombathelyen – alig érdekelt valakit. Holnapra ez lesz a természetes.

Amikor az MTI nem volt hajlandó közölni az MSZP reakcióját Tiborcz Istvánnak a Narancs által felplankolt parádés festményvásárlásaira, a független sajtó felzúdult – hiszen egészen abszurd gondolat, hogy a miniszterelnök veje ne lenne közszereplő. Tegnap az MTI megint ezzel az indokkal utasította el az MSZP közleményének közzétételét, pedig az OLAF és az Európai Bizottság vizsgálódik a közpénzek milliárdjait elnyerő cég után – nyilván pont azért, mert ez a cég részben a miniszterelnök rokonáé volt. Ebből most még hír lett, ha nem is valami nagy durranás. Legközelebb már csak mindenki bólint.

false

 

Fotó: MTI

A fenti kép leírása az MTI Fotótárban: „Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozik a Parlament Munkácsy-termében 2015. november 19-én.” A köztévé felvételén az látszik, hogy a közös sajtótájékoztatón a bevonulás után először Orbán beszél, aztán Stoltenberg, majd azonnal kivonulnak, az újságírók nem kérdeznek semmit. Vajon akkor ezentúl a sajtótájékoztatót úgy fogják hívni, hogy nyilatkozás a közmédiának?

 

Amikor több lapot, köztük a Narancsot helyhiányra hivatkozva nem engedtek oda a Fidesz választási gyűlésére, szolidaritási akció indult meg a magyar sajtóban, sokan bojkottálták a rendezvényt, és szinte mindenki írt az esetről. Nem jött ki jól belőle a Fidesz. Most nagyon úgy tűnik, hogy gyakorlatilag az egész magyar sajtót elfelejtették meghívni a NATO főtitkára és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatójára – legalább is eddig nem találkoztunk saját tudósítással sehol, mindenki az MTI szövegét és fotóját veszi át. Pedig azért mégsem valami kolbászfesztiválról vagy alapkőletételről van szó, hanem a világ egyik fontos vezetőjének és a magyar kormányfőnek a tárgyalásáról és közös sajtótájékoztatójáról. Hát, most kiderült, ki számít tájékoztatásra érdemes sajtónak. Aki mégis odamerészkedett, azt egyszerűen nem engedték be. Eljutottunk oda, hogy a magyar politika legfontosabb eseményeiről csak a nevetségességig lojális közmédia tudósíthat. Bojkottról és ellenakcióról már szó sincs, mínuszos hírt ér ez ma. A következő még annyit se fog.

Ebben az ügymenetben persze nem a sajtó vagy az olvasó a bűnös, hanem elsősorban a gyáva és nyíltan aljas pártpropaganda – legyen az Orbán személyes stábja, a kormány sajtóosztálya vagy a közmédia. Nem mellesleg mindegyik a mi pénzünkből működik. De nekik hiába beszélnénk, hiszen látható: nem hibáról, figyelmetlenségről, egyszeri felindulásról van szó, hanem szándékos és rendszerszintű manipulációról, amely egyre pofátlanabb lesz.

A sajtó és az olvasó annyit tehet, hogy mindebbe nem törődik bele, és ahol lehet, tesz ellene.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.