Bárkivel, bármikor, bármit meg lehet tenni a kulturális szférában

Volt forrás, nincs Új Forrás – így szűnnek meg irodalmi lapok Magyarországon.

Kit érdekel, hogy él-e, hal-e egy vidéki irodalmi folyóirat? Nyilván sokakban felmerült ez a nem túl költői kérdés a napokban, amikor belefutott a tatabányai Új Forrás elvett, illetve meg nem adott Nemzeti Kulturális Alap-féle támogatásának hírébe. Ilyenkor mindenkinek meg szokott lenni a sarkos véleménye, aki pedig követte az elmúlt évek, sőt, évtizedek irodalomtámogatásról szóló vitáit, betéve tudja ezeket: amúgy is túl sok folyóirat van, miért nem tartják el az olvasók, keressenek magánmecénást, menjenek el dolgozni, és így tovább.

Az efféle viták korábban sem törtek a szellem magasába, és ezután sem várhatjuk tőlük ezt.

A labdarúgás körüli állami őrület viszont legalább annyira jó volt, hogy nem lehet ma már a kultúrán elverni az állam csecsén lógást. Ha a sokszázmilliárdos focibizniszt is az állam tartja el, a pártízmilliós folyóiratkiadás mindjárt nem is tűnik annyira kidobott pénznek.

A történet úgy szól, hogy van az úgynevezett NKA, amelyik a magyar kulturális élet fenntartásáért, támogatásáért, életben tartásáért lenne felelős. Erre alapította a múlt ködében bizonyos Fekete György a kollégáival együtt, és ezt a funkciót látta el több-kevesebb sikerrel a különféle kuratóriumok és kormányok alatt.

Mindig voltak vele bajok, de az utóbbi években kétségtelenül nem a javára (úgy is mint reprezentativitás, átláthatóság, konszenzuális működés) változott a szerv működése. Olyannyira nem, hogy a szent magyar kultúra épp aktuális korifeusainak a fejében az is felmerült nem olyan rég, hogy igazából nincs is rá szükség. Maga a Petőfi Irodalmi Múzeum, és annyi minden más lófője, Demeter Szilárd is elismerte, „valóban volt ilyen gondolkodás”, aztán „megszületett a politikai döntés”, hogy inkább maradjon meg a cucc (ami évi 10-11 milliárd felett dönt a különféle kollégiumain keresztül). Maradt is, meg nem is – ahogy arról a színházak kapcsán mi is írtunk nem olyan rég.

Demeter meg, ha már megszüntetni nem tudta, beállt az élére és vezetőségi tag lett. Logikus, nem?

Egyébként tényleg üres a dolog nagyrészt. A független, ne adj' Isten ellenzéki művészek, kurátorok, irodalom- és kultúraszervezők nincsenek már meghívva a döntésbe, vagy csak mutatóba tartanak egy-egy ártalmatlan különutast a grémiumokban, mégse lehessen mondani, hogy nincs pluralizmus, ugye. Mondjuk, a szavazatuk semmit sem számít, de a buksijukat meg lehet simogatni olykor. Van ellenben MMA-kvóta, meg miniszteri kinevezetti-kvóta, meg az ég tudja még mi. A vezető bizottságba például három főt delegálhatnak a szakmai szervezetek, hármat az MMA, hármat a miniszter. Az a legjobb esetben is kétharmad a kormányközeli döntéshozóknak, és hát ki beszél itt legjobb esetről. Az egyes kuratóriumokban sem jobb a helyzet (a bizottsági és kollégiumi összetétel emitt tekinthető meg – saját felelősségre).

Mindennek ellenére az NKA még mindig létfontosságú, és a nagy számok törvénye szerint még mindig kiutal némi apanázst a valóban minőségi és valóban független művészeti szervezeteknek is. Meg néha nem. És az egész homály, ami körüllengi a működést, épp azért nyomasztó, mert ez a „néha nem”, nem kiszámítható.

Kinek volt és mi baja volt a tatabányai Új Forrással?

Nyilván nincs erre válasz, vagy van, de nem fogjuk megtudni. Egy irodalmi lapról beszélünk, nincsen benne semmi politika, semmi kultúrharc. Ötvenegy évnyi működés után idén nulla támogatást kapnak, ami a jelen körülmények között annyit tesz, vége a történetnek. Ráadásul úgy nem kapnak pénzt, hogy közben eltelt az év első fele, kijött hat szám, amit a szerkesztők nagy valószínűséggel saját zsebből vagy baráti kölcsönökből előfinanszíroztak. Most majd lehet elmenni kapálni, hogy ezt is törleszteni tudják. Az ő hibájuk, nem? Miért tették bele a pénzt, ha nem is volt biztos, hogy kapnak támogatást? Oké, de ha nem teszik, akkor már az év elején meghal a lap (és nem csak ők, az összes többi is, amit az NKA tart el). Hiszen több mint fél évet csúszott a pályázat kiírása, elbírálása, a pénzek kiutalása. És miért gondolták volna ötvenegy évnyi háborítatlan működés után, hogy nem kapnak? Miért ne gondolták volna? Hiszen a lényeg az, hogy bárkivel, bármikor, bármit meg lehet tenni a kulturális szférában, és a végén ráadásul senkit nem is fog érdekelni.

Most – szimbolikusan – épp ötvenegy szerző írt tiltakozó levelet, hátha lehet még valamit tenni az Új Forrás ügyében. Mit is lehetne? Miért is ne lehetne? Épp annyira homályos, hogy kinek van most mozgástere arra, hogy megmentse a lapot – fillérekből amúgy –, mint az, hogy ki nem akarta megtartani, amikor erről lehetett szavazni. Elképzelhető, hogy Kásler miniszter valami külön keretből odavet hárommilliót (tényleg ez a nagyságrend, amiről beszélünk), vagy Demeter mondjuk a tanácsadói keretének felét átutalja hirtelen. Meg az is elképzelhető, hogy nem, és akkor megy az egész a levesbe – és ami a legfájdalmasabb: mindenféle tanulság nélkül.

Végezetül egy pillanatra nézzünk rá azért a döntéslistára. Azon már az elején tegyük túl magunkat, hogy az egész magyar irodalmi folyóiratkultúra annyi pénzből működik, amennyiért egy NER-aranyifjú vagy aranyöreg már le se hajolna, sőt, bottal se piszkálná meg. Másoknak meg ettől függ a megélhetése, meg mondjuk a magyar írásbeliség minősége is nagyrészt. Ez van.

Azt mindenesetre most is lehet látni, hogy erősen be van árazva a terep. Vannak a kiemelt lapok, ők kiemelt támogatást is kapnak, némelyik megérdemelten, némelyik kevésbé – ízlés és szakmai kompetencia kérdése. Vannak aztán a középutasok, meg vannak a lélegeztetőn tartottak, akiknek épp annyi jut, hogy ne szűnjenek meg, de ne is legyen elég ezen felül semmi másra. Mindenki tudhatja, mennyit ér. A figyelmes olvasó pedig azt is kikövetkeztetheti, hogy mivel mi a szándék. Például az, hogy míg a határon túli, közelebbről az erdélyi lapok krémje, a Látó és a Korunk 1-1 milliót „kaszálnak” (kivéve a Székelyföldet, ők ötöt, amire szintén biztosan van valami magyarázat), addig az aradi illetőségű Irodalmi Jelen, Szőcs Géza és Orbán János Dénes egykori kedvence, a lámpagyáros költő-milliomos, Böszörményi Zoltán hobbiprojektje összesen (nyomtatott és online formára) tizenhét és fél milliót. Hogy is szól a fáma, tudni kell hol kopogtatni és hasonlók. Bizonyára a minőség döntött, hát persze. Meg Orbán János Dénes is kuratóriumi tag amúgy. Összevetésképpen a Litera ugyanezt az időszakot hárommillióból lesz szíves megoldani.

A vicc az, hogy ez itt ráadásul tényleg csak a maradék. Tulajdonképpen a lúzerek marakodnak itt a fillérekért, a valódi buli már rég ki van szervezve az NKA-n kívülre. Épp a napokban jött a hír, hogy hosszú huzavona után elindult a felvidéki Előretolt Helyőrség is. Elképesztően vártuk már. Ők persze, ahogy az egész, a Petőfi Irodalmi Ügynökség alá bevont lapcsalád, nem az NKA-n kersztül kapják a lét, hanem közvetlenül a ki tudja honnan. Mindenesetre jót mulatnak azokon a röhejes összegeken, amikről mi itt beszélünk.

Az Új Forrás felhívása itt érhető el.