„Nagyméretű festménye, amely Szent Mártont ábrázolja a köpenymegosztás pillanatában, direkt erre az alkalomra készült. A festményen Szent Márton és a koldus alakja könnyed vonalvezetésű, köpenyének drapériája pedig lágy esésű, nagyon plasztikusan van megfestve” – e szavakkal méltatta (külön sajtótájékoztatón!)
Bekay Nagy Maya képét Cebula Anna, a Szombathelyi Képtár igazgatója, majd bejelentette a művésznő kiállítását. A bejelentés után azonban nem izgalommal teli várakozás vette kezdetét a szombathelyi műértők és művészek körében, hanem a felháborodás.
A Nyugat.hu cikke szerint művészek és tanárok akadtak ki, Stekovics Gáspár festőművész például ezt mondta: „Az, hogy fest valaki valamit, így vagy úgy, és kiteszi valahová, azzal nincs semmi bajom, mindenki azt csinál amit akar. No de ennek a lényegében
enyhén szólva is amatőr jellegű festménynek
sajtótájékoztatót tartani a Szombathelyi Képtárban, mintegy reklámozni (!) Ez verte ki nálam a
| ||
biztosítékot. Mert önmagában, hogy ez a kép az én olvasatomban gyenge, azon túl nem érdekelne, ami megdöbbentő, hogy mit keres itt a képtárban. A múzeum elmúlt 30 éve nem erről a szintről szólt”; w. Horváth Tibor képzőművész és média designer pedig mindjárt egy videoperformance-t is csinált a mű nyomán.
A felháborodást látva a Szombathelyi Képtár
vezetése a korábbi sajtótájékoztatós méltatás ellenére is passzolt. „Azt javasoljuk, a további kérdésekkel forduljon a Savaria Turizmus Nonprofit Kft-hez, illetve a Szent Márton Programirodához. A kiállításnak ugyanis az ő kifejezett kérésükre ad helyet a Szombathelyi Képtár, az intézmény konferenciatermében” – válaszolták a Nyugat.hu újságírójának.
A nonprofitok meg természetesen ezzel jöttek: „Tisztában vagyunk azzal, hogy a kortárs képzőművészeti alkotások megítélése soha nem volt egységes”.
A kiállítás csütörtöki megnyitóján aztán Puskás Tivadar polgármester tette helyre a dolgokat a köszöntőjében. Puskás ugyanis
Magyarország egyik büszkeségének tartja a művésznőt,
aki a fantasztikus realizmus nevű irányzat megjelentője, ez pedig egy megosztó irányzat: „van akinek tetszik, van akiknek nem”, ill. „nem biztos, hogy ezek a képek mindenkinek tetszenek, hogy mindenkiből a csodálatot váltja ki, az emberek fele viszont sokra értékeli”.
A műértő polgármester megemlítette azt is, hogy nem tudja, hogy amikor Picasso a képeivel megjelent, egyértelműen sikert váltott-e ki.
Bekay Nagy Maya képét elnézve csak annyit mondhatunk, ha a szórakoztatás volt a művész célja, akkor telibe trafált, ha az elrettentés, akkor is. De legfőképp mégis a bátorítást emelnénk ki: vajon hányan lesznek, akik Maya Szent Márton nyomában ecsetet ragadnak, hátha őket is kiállítják és a polgármester úr is szépeket mond majd róluk.
Mi ez tehát, ha nem a nemzeti együttműködés újabb, szép fejezete?
