Mint azt már egy villámlás erejéig e felületen is konstatáltuk, arról számolt be a vs.hu, hogy múlt pénteken Orbán Viktor személyes találkozón közölte az eddig a közvélemény szemében is nagyjából a pártsajtóhoz sorolt orgánumok vezetőivel (Heti Válasz, Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió, Nemzeti Anyámtyúkja stb.), hogy a jövőben változik a párt viszonya hozzájuk.
| ||
Nem tartanak igényt a támogatásukra, s ne is számítsanak állami hirdetésekre, a Fidesz az üzeneteit a közmédián keresztül fogja eljuttatni a címzettekhez. Az esetet a mindezt nyilvánosságra hozó lap – és nyomában a komplett magyar sajtó – az úgynevezett Orbán–Simicska-háború szerves részeként prezentálta. Eszerint Orbán megvonta az állami pénzeket Simicska újságjaitól, tán azért, mert azok az utóbbi időben olykor-olykor valami halk morgolódást engedtek meg maguknak például olyan égbe kiáltó hülyeségek tárgyalásakor, mint az internetadó vagy az útdíj. Vagy tán azért csupán, mert háború van, s ha harc, hát legyen harc, tanulja meg belőle a Simicska, hol lakik a magyarok istene (nemsokára a várban, ugyebár).
Nos, mielőtt bárki is komolyan hinni kezdene ebben a tagadhatatlanul romantikus világmagyarázatban, szólunk: dajkamese, Orbán–Simicska-háború nem volt soha. Jött Orbán, s azt mondta: túl nagyra nőttél, dagadt, menj a helyedre azonnal! Simicska erre azt mondta, de nekem van Magyar Nemzetem, Lánchíd Rádióm, Nemzeti Árvalányharsonám. Orbán erre lehúzta a sliccét, s azt mondta, nekem van Polt Péterem. Oszt’ jónapot, mindenki hazament. Ebből aztán – éppenséggel az itt tárgyalt sajtó is – a nyilvánosságnak faragott egy „háborút” mindenféle totál képtelenségeket (Simicska elindul a Fidesz ellen Veszprémben képviselőnek) készpénzként tálalva fel. S lehetett azon csámcsogni, hogy majd Simicska védi meg itt a demokráciát. És az ország ezt bevette – itt tényleg bármit lehet hazudni.
Attól nem bukik ki senki, hogy a miniszterelnök összerántja a magyar sajtó jelentős részét, s azok oda is járulnak elé. Attól sem bukik ki senki, hogy azt mondja nekik: a párt nem ad nekik többet az állam pénzéből. Attól sem bukik ki senki, hogy a párt eztán az állam pénzéből kommunikál az állam televízióján, rádióján keresztül. Ez mind oké, és különben meg Orbán–Simicska-háború van.
Nem, sokkal inkább az van, hogy elment az ész innen jó messzire. Olyan dolgok váltak tökéletesen elfogadottá, amik egy demokráciában tökéletesen elképzelhetetlenek. S olyan dolgokat kezelünk valóságként, amiket tisztességes helyeken csak fikciós valóságshow-kban, vagy a bulvármédia celebvilágában (vö. Majka–Dopeman-rapperháború) tolnának a polgár arcába.
Mi következik mindebből? Az, hogy a Magyar Nemzet, a Heti Válasz vagy Gajdics Ottó észre fogja venni, hogy vannak dolgok Magyarországon, amik, khm, furcsán működnek? Ezt nem gondolja ugye senki komolyan. Ebből csak annyi következik, hogy nem látjuk a fától az erdőt, az ország sorra veszíti el azokat a tájékozódási pontjait, amelyek alapján be tudná azonosítani, mi történik velünk. S ezek a tájékozódási pontok természetesen nem ezek a bűnben fogant és bűnben pusztuló orgánumok, Magyar Nemzet, Heti Válasz satöbbi, hanem a demokratikus értékrend legfontosabb elemei, a nyilvánosság, a képviseleti demokrácia, az önkormányzatiság. Nos, momentán mindezek gondozása helyett izgulunk, hogy alakul az Orbán–Simicska-háború. Ennél azzal is jobban járnánk, ha azon izgulnánk, ki nyeri a nemzeti csocsóbajnokságot.
