Halálesetek az Orbán–Simicska-kamuháborúban – Orbán alsóneműt vált

  • narancs.hu
  • 2015. január 15.

Narancsblog

Arról tudósít az egyik hírportál, hogy coki az eddigi seggnyalóknak, újak jönnek, mert a nagy belháború már a leszámolásnál tart. Csak sajnos ez nettó kamu.

Mint azt már egy villámlás erejéig e felületen is konstatáltuk, arról számolt be a vs.hu, hogy múlt pénteken Orbán Viktor személyes találkozón közölte az eddig a közvélemény szemében is nagyjából a pártsajtóhoz sorolt orgánumok vezetőivel (Heti Válasz, Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió, Nemzeti Anyámtyúkja stb.), hogy a jövőben változik a párt viszonya hozzájuk.

false

 

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Nem tartanak igényt a támogatásukra, s ne is számítsanak állami hirdetésekre, a Fidesz az üzeneteit a közmédián keresztül fogja eljuttatni a címzettekhez. Az esetet a mindezt nyilvánosságra hozó lap – és nyomában a komplett magyar sajtó – az úgynevezett Orbán–Simicska-háború szerves részeként prezentálta. Eszerint Orbán megvonta az állami pénzeket Simicska újságjaitól, tán azért, mert azok az utóbbi időben olykor-olykor valami halk morgolódást engedtek meg maguknak például olyan égbe kiáltó hülyeségek tárgyalásakor, mint az internetadó vagy az útdíj. Vagy tán azért csupán, mert háború van, s ha harc, hát legyen harc, tanulja meg belőle a Simicska, hol lakik a magyarok istene (nemsokára a várban, ugyebár).

Nos, mielőtt bárki is komolyan hinni kezdene ebben a tagadhatatlanul romantikus világmagyarázatban, szólunk: dajkamese, Orbán–Simicska-háború nem volt soha. Jött Orbán, s azt mondta: túl nagyra nőttél, dagadt, menj a helyedre azonnal! Simicska erre azt mondta, de nekem van Magyar Nemzetem, Lánchíd Rádióm, Nemzeti Árvalányharsonám. Orbán erre lehúzta a sliccét, s azt mondta, nekem van Polt Péterem. Oszt’ jónapot, mindenki hazament. Ebből aztán – éppenséggel az itt tárgyalt sajtó is – a nyilvánosságnak faragott egy „háborút” mindenféle totál képtelenségeket (Simicska elindul a Fidesz ellen Veszprémben képviselőnek) készpénzként tálalva fel. S lehetett azon csámcsogni, hogy majd Simicska védi meg itt a demokráciát. És az ország ezt bevette – itt tényleg bármit lehet hazudni.

Attól nem bukik ki senki, hogy a miniszterelnök összerántja a magyar sajtó jelentős részét, s azok oda is járulnak elé. Attól sem bukik ki senki, hogy azt mondja nekik: a párt nem ad nekik többet az állam pénzéből. Attól sem bukik ki senki, hogy a párt eztán az állam pénzéből kommunikál az állam televízióján, rádióján keresztül. Ez mind oké, és különben meg Orbán–Simicska-háború van.

Nem, sokkal inkább az van, hogy elment az ész innen jó messzire. Olyan dolgok váltak tökéletesen elfogadottá, amik egy demokráciában tökéletesen elképzelhetetlenek. S olyan dolgokat kezelünk valóságként, amiket tisztességes helyeken csak fikciós valóságshow-kban, vagy a bulvármédia celebvilágában (vö. Majka–Dopeman-rapperháború) tolnának a polgár arcába.

Mi következik mindebből? Az, hogy a Magyar Nemzet, a Heti Válasz vagy Gajdics Ottó észre fogja venni, hogy vannak dolgok Magyarországon, amik, khm, furcsán működnek? Ezt nem gondolja ugye senki komolyan. Ebből csak annyi következik, hogy nem látjuk a fától az erdőt, az ország sorra veszíti el azokat a tájékozódási pontjait, amelyek alapján be tudná azonosítani, mi történik velünk. S ezek a tájékozódási pontok természetesen nem ezek a bűnben fogant és bűnben pusztuló orgánumok, Magyar Nemzet, Heti Válasz satöbbi, hanem a demokratikus értékrend legfontosabb elemei, a nyilvánosság, a képviseleti demokrácia, az önkormányzatiság. Nos, momentán mindezek gondozása helyett izgulunk, hogy alakul az Orbán–Simicska-háború. Ennél azzal is jobban járnánk, ha azon izgulnánk, ki nyeri a nemzeti csocsóbajnokságot.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.