Hogy a magánrepülőzés lelki térképét megrajzolhassuk, látni kell Magyarország miniszterelnökének mosolyalbumát

  • narancs.hu
  • 2018. október 3.

Narancsblog

Harminc év a felhők felett.

Ne beszéljünk itt Európáról. Nem emlegessünk európai vezetőket. Miért is tennénk? Vegyük inkább a török szultánt, a perzsa sahot vagy éppen Dáriuszt, Krőzust és a többi kispajtásukat, s gondoljuk át, hogy vajon ők hányszor vágták alattvalóik képébe, hogy harminc éve így csinálom, a jövő héten meg azután is így fogom csinálni? A kérdés persze költői, már amennyiben szakorvosért kiabáló kérdések lehetnek költőiek. Tény azonban, hogy a múlt héten kipattant botrány, miszerint egy közpénzekkel degeszre tömött üzletember meglehetős rendszerességgel ad szárnyakat magánrepülőjével a magyar miniszterelnök vágyainak (tudniillik, szotyizni egy egészségeset, mondjuk, a BATE Boriszov–Videoton focimeccsen), némi magyarázkodásra késztette Magyarország miniszterelnökét. Ő pedig így magyarázkodik, ezt megszokhattuk (már az óvodában is egyesektől): Nincs egy szem utas se a felcsúti kis pöfipöfögőmön? Jó, akkor meghosszabbítjuk a vonalát Bicskéig, hátha ott felszáll valaki.

Ugyanakkor a mostani magyarázkodás ennél messzebbre mutat, ugyanis az a következtés vonható le belőle, hogy ez a melldöngető, kisebbrendűségi komplexusokon fészkelő kivagyiság a jobbik, őszintébb része a miniszterelnöki mentegetőzésnek. Ez a harmincévezés tulajdonképpen egész oké, látjuk is a miniszterelnököt 1988-ban magánrepülőn kőrözni Felcsút fölött, itt lesz majd a stadion, ott a piramis – ezt tényleg nem lehet komolyan venni. Ám amikor az indoklási szakaszra vált Orbán, csak akkor bontakozik ki teljes virágjában az igazi szándék. A kormányfő ugyanis e szavakkal igazolta röpködésének módfeletti szükségességét: „Meggyőződésem, meggyőződésem, hogy a magyar miniszterelnök, ha olyan esemény van, ami Magyarországot érinti, legyen szó sportról, kultúráról vagy gazdaságról, akkor igenis legyen ott, a sport nekünk fontos, eddig is ott voltam, ezután is ott leszek”.

Aha, szóval Magyarország vezetőjének ott a helye, ha nemzete sorsa forog kockán a nagyvilágban, olykor bizony a zord idegenben. Amikor magyar sport döntő sikereket arat, amikor a magyar kultúra öregbíti hírnevünk, s a magyar gazdaság… hát, az különben is szárnyal, tényleg, magánrepülővel is alig lehet utolérni. Közben ilyesmiről szó sincs, ha lennének is ilyen magyarközpontú világesemények, próbálja valaki annak nevezni a Videoton futballistáinak szánalmas vergődését a mondott BATE, vagy pingvinekkel felálló déli-sarki legénység ellen.

De hogy a magánrepülőzés egészen pontos lelki térképét megrajzolhassuk, kell egy pillantást vetni Magyarország miniszterelnökének mosolyalbumára: máris belátható, a fontos magyar sport, a magyar kultúra és gazdaság mely emlékezetes momentumait őrzi a szívében Orbán. Ki ne emlékeznék például felejthetetlen kettősére Zlatan Ibrahimoviccsal? Vagy közös fotójára Angelottival, Pelével vagy egyszerre Platinivel és a láthatóan megfáradt Gerard Depardieu-vel? Esetleg a Guardiolával megejtett beállásra? Hamit Altintop vagy a jó nevű Miroslav Stoh (na, ő például ki a bánat, ugye) kényszeredett mosolyára? Vagy a miniszterelnök átszellemült facebook-bejegyzésére, miszerint megvan már „A kampány eddigi legnagyobb zsákmánya! C. Ronaldo és Iker Casillas által személyesen nekem dedikált mez!”. Sajna velük fotó nem készült. Ahogy Messivel sem, de Gyöngyösön azért egy mezt csak villantott tőle is Orbán. És így tovább a magyar sport, kultúra és gazdaság felemelkedésének útján.

Mindezek fényében azért már jóval érthetőbb, hogy az ilyesmi magánrepülő használata nélkül egyszerűen nem megy. Nem is annyira a gyorsasága, vagy a kényelme miatt, hanem lelkileg: ilyen hatalmas sikerek, trófeák mellé jár egy kis magánrepülés. Summa summarum, nem csupán e gesztusok végtelen korrupt volta itt a baj. Még annál is többről van szó, s az éppenséggel fenyegetőbb az ország jövőjére nézve holmi hiperaktív lopdosásnál is.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.