Borban az igazság, avagy hogyan veszítsük el méltóságunk utolsó morzsáit is

  • narancs.hu
  • 2022. június 2.

Narancsblog

Magas labda lenne azzal kezdeni, hogy a magyar kormány bort iszik és vizet prédikál. Magas lenne, ha ebben az egész tragikus – a magyar oldalt nézve inkább botrányos vagy szégyenteljes – történetben bármi is magas lenne még.

Sajnos itt minden nagyon alacsony már, a nívó, hogy úgy mondjuk, a béka segge alatt, és akkor finoman fogalmaztunk. Mert még a béka segge is beláthatatlan magasságban ragyog mindahhoz képest, amit a magyar kormány művel gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Főként mulasztással, minthogy se épkézláb gondolattal, se emberi cselekedetekkel nemigen vádolható.

Kérdezné az ember, hogy vajon kinek a fejéből pattanhatott ki ez a tűzijátékként villódzó gondolat: adjunk misebort a megtámadott, legyilkolt, kifosztott, romlásba döntött és mindeközben a végsőkig kitartó ukrán népnek.

Kérdezné, de minek. Mivel lenne jobb ha tudnánk, hogy nem is x volt az, ahogy hírlik, hanem y, vagy épp z? Mindezzel együtt jellemző, hogy kivel játszatják le ezt a sztorit. Soltész Miklós, hogy úgy mondjuk, nem a legélesebb kés a fiókban, nem a legfényesebb villanykörte, a legillatosabb virág. Valamiképp mindezek ellentéte egyszerre, kisebb csoda, hogy ilyesmi létezhet egyáltalán, de hát látjuk, hogy létezik, kénytelenek vagyunk hinni is benne.

Soltésznak nem sok emlékezetes momentuma volt eleddig, bár egy-egy látványos hülyeségre így is futotta az erejéből. Volt, hogy hatszáz gyereknek vezényelt imát az Orbán-kormányért a Parlamentben, és akadt olyan is, hogy óvodásoknak tartott hosszadalmas kortesbeszédet. De nem csak a politikai pedofíliában dobott nagyokat egy időben, amikor norvégalapozni kellett, azt is zokszó nélkül csinálta, némiképp korát megelőzően már 2019-ban nyomatta a homofób szólamokat. A menekültválság utórezgésében meg az afrikai gyerekexport ellen kelt ki.

Mert hát a hülye is tudja, ugye, hogy a menekültek nem a jobb élet, egyáltalán, az élet, és gyermekeik biztosabb jövője miatt indulnak el viszontagságos útjukra át a Földközi-tengeren meg mindenféle barátságtalan országon, hanem mert exportálni akarják a kicsinyeiket.

Na, ez figura, akibe ennyi szolidaritás és emberi érzelem szorult, ő lenne tehát a Kereszténydemokrata Néppárt (ilyen még van, komolyan) alelnöke, meg  a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Nem csoda, hogy jobbára óvodai gyepavatásokra használja főnöke. Most azonban eljött végre a pillanat, amikor megmutathatta emberi arcát. Hát, így sikerült.

Ukrajnai h?bor? - Miseborsz?ll?tm?nnyal seg?ti Magyarorsz?

 
 
Indítják a bort
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Miközben az agresszor Oroszország hadserege újabb ukrán városokat töröl el épp a föld színéről, és ha kel, ha nem kell (miért is kéne? miért és kinek kellett is ez az egész?!) atomcsapással meg legújabban már NATO-tagországok lerohanásával, illetve „nácitlanításával” fenyegetőzik, s miközben az egész épelméjű világ által áldozatnak tekintett szomszédunk utolsó erejével próbál megmaradni ebben az őrületben, Soltész időszerűnek látta öt hekto miseborral enyhíteni az ukrán nép fájdalmát.

Nesztek, imádkozzatok, a ti véretek folyik, tőlünk kaptok bort.

A pitiánerség mindazonáltal tovább is fokozható, mondjuk még? Mert ugyan már önmagában a gesztus is eszementen aljas, az öt hekto, mint mennyiség, elképesztően kisstílű, a kísérőszövegben sikerül még egy szintet emelni a – mindenkitől elnézést a kifejezésért, de: geciskedésen. Mit is mondott a lengyel-magyar koprodukcióban elkövetett háborús fricska útnakindításakor a minap az aranyszájú államtitkár? Azt, hogy habár „lengyel barátainkkal vitában állunk” ugyan, mert „mi továbbra sem vagyunk hajlandók” sem fegyvert, sem katonát küldeni Ukrajnába, de „minden együttműködésre készek vagyunk”, amellyel akár a Magyarországra menekült családoknak, akár a Kárpátalján vagy Belső-Ukrajnában maradt embereknek segítünk.

Tehát Soltész nem hajlandó katonát küldeni Ukrajnába, nem úgy mint a lengy… várjunk csak, ki küldött eddig oda katonát? Ja, hogy senki?

Még jó, hogy Soltész nem az orosz propagandát nyomja egy ilyen eseményen is. Vagyis hát de, pontosan azt tolja.

S mindezek után ez a finom distinkció Kárpátalja és Belső-Ukrajna között külön megsüvegelendő. Belső-Ukrajna? Tehát most már van külső meg belső hivatalosan is? S hogy melyik melyik, aktuális nézőpont kérdése természetesen. Ahogy Soltészt figyeljük, nem is csupán az ukránoknak, de nekünk is lassan csak az ima marad. Meg a bor. A józanságunkat és emberi méltóságunkat ennél jobban elveszíteni már aligha tudjuk.

(Címlapképünkön: Soltész Miklós. Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?