Borban az igazság, avagy hogyan veszítsük el méltóságunk utolsó morzsáit is

  • narancs.hu
  • 2022. június 2.

Narancsblog

Magas labda lenne azzal kezdeni, hogy a magyar kormány bort iszik és vizet prédikál. Magas lenne, ha ebben az egész tragikus – a magyar oldalt nézve inkább botrányos vagy szégyenteljes – történetben bármi is magas lenne még.

Sajnos itt minden nagyon alacsony már, a nívó, hogy úgy mondjuk, a béka segge alatt, és akkor finoman fogalmaztunk. Mert még a béka segge is beláthatatlan magasságban ragyog mindahhoz képest, amit a magyar kormány művel gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Főként mulasztással, minthogy se épkézláb gondolattal, se emberi cselekedetekkel nemigen vádolható.

Kérdezné az ember, hogy vajon kinek a fejéből pattanhatott ki ez a tűzijátékként villódzó gondolat: adjunk misebort a megtámadott, legyilkolt, kifosztott, romlásba döntött és mindeközben a végsőkig kitartó ukrán népnek.

Kérdezné, de minek. Mivel lenne jobb ha tudnánk, hogy nem is x volt az, ahogy hírlik, hanem y, vagy épp z? Mindezzel együtt jellemző, hogy kivel játszatják le ezt a sztorit. Soltész Miklós, hogy úgy mondjuk, nem a legélesebb kés a fiókban, nem a legfényesebb villanykörte, a legillatosabb virág. Valamiképp mindezek ellentéte egyszerre, kisebb csoda, hogy ilyesmi létezhet egyáltalán, de hát látjuk, hogy létezik, kénytelenek vagyunk hinni is benne.

Soltésznak nem sok emlékezetes momentuma volt eleddig, bár egy-egy látványos hülyeségre így is futotta az erejéből. Volt, hogy hatszáz gyereknek vezényelt imát az Orbán-kormányért a Parlamentben, és akadt olyan is, hogy óvodásoknak tartott hosszadalmas kortesbeszédet. De nem csak a politikai pedofíliában dobott nagyokat egy időben, amikor norvégalapozni kellett, azt is zokszó nélkül csinálta, némiképp korát megelőzően már 2019-ban nyomatta a homofób szólamokat. A menekültválság utórezgésében meg az afrikai gyerekexport ellen kelt ki.

Mert hát a hülye is tudja, ugye, hogy a menekültek nem a jobb élet, egyáltalán, az élet, és gyermekeik biztosabb jövője miatt indulnak el viszontagságos útjukra át a Földközi-tengeren meg mindenféle barátságtalan országon, hanem mert exportálni akarják a kicsinyeiket.

Na, ez figura, akibe ennyi szolidaritás és emberi érzelem szorult, ő lenne tehát a Kereszténydemokrata Néppárt (ilyen még van, komolyan) alelnöke, meg  a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Nem csoda, hogy jobbára óvodai gyepavatásokra használja főnöke. Most azonban eljött végre a pillanat, amikor megmutathatta emberi arcát. Hát, így sikerült.

Ukrajnai h?bor? - Miseborsz?ll?tm?nnyal seg?ti Magyarorsz?

 
 
Indítják a bort
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Miközben az agresszor Oroszország hadserege újabb ukrán városokat töröl el épp a föld színéről, és ha kel, ha nem kell (miért is kéne? miért és kinek kellett is ez az egész?!) atomcsapással meg legújabban már NATO-tagországok lerohanásával, illetve „nácitlanításával” fenyegetőzik, s miközben az egész épelméjű világ által áldozatnak tekintett szomszédunk utolsó erejével próbál megmaradni ebben az őrületben, Soltész időszerűnek látta öt hekto miseborral enyhíteni az ukrán nép fájdalmát.

Nesztek, imádkozzatok, a ti véretek folyik, tőlünk kaptok bort.

A pitiánerség mindazonáltal tovább is fokozható, mondjuk még? Mert ugyan már önmagában a gesztus is eszementen aljas, az öt hekto, mint mennyiség, elképesztően kisstílű, a kísérőszövegben sikerül még egy szintet emelni a – mindenkitől elnézést a kifejezésért, de: geciskedésen. Mit is mondott a lengyel-magyar koprodukcióban elkövetett háborús fricska útnakindításakor a minap az aranyszájú államtitkár? Azt, hogy habár „lengyel barátainkkal vitában állunk” ugyan, mert „mi továbbra sem vagyunk hajlandók” sem fegyvert, sem katonát küldeni Ukrajnába, de „minden együttműködésre készek vagyunk”, amellyel akár a Magyarországra menekült családoknak, akár a Kárpátalján vagy Belső-Ukrajnában maradt embereknek segítünk.

Tehát Soltész nem hajlandó katonát küldeni Ukrajnába, nem úgy mint a lengy… várjunk csak, ki küldött eddig oda katonát? Ja, hogy senki?

Még jó, hogy Soltész nem az orosz propagandát nyomja egy ilyen eseményen is. Vagyis hát de, pontosan azt tolja.

S mindezek után ez a finom distinkció Kárpátalja és Belső-Ukrajna között külön megsüvegelendő. Belső-Ukrajna? Tehát most már van külső meg belső hivatalosan is? S hogy melyik melyik, aktuális nézőpont kérdése természetesen. Ahogy Soltészt figyeljük, nem is csupán az ukránoknak, de nekünk is lassan csak az ima marad. Meg a bor. A józanságunkat és emberi méltóságunkat ennél jobban elveszíteni már aligha tudjuk.

(Címlapképünkön: Soltész Miklós. Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk