Bagi Iván (41) neve – így keresztnévvel – legfeljebb hozzátartozói körében lehet ismerős; arról a humoristáról van szó, aki Nacsa (pontosabban Nacsa Olivér) nevű párjával ma is azt a hagyományos, tét nélküli tv-kabarézást űzi, ami valójában
a ripacskodás és a gyávaság
szomorú egyvelege – mindennek belátásához elég csak ezt a videót megtekinteni.
Szálka – Bagi, Nacsa – Szomszéd kertje (választások után) – 2014.04.17.
Szomszéd kertje a választások után.
Nos, az idézett felvételből bizonyosan nem sejthető, hogy Orbán Viktor megformálója valójában érzékeny művész, lánglelkű poéta, mi több, „rendkívül intelligens, felettébb művelt ember”… Legalábbis az Origo szerzője szerint, aki Bagival készült mai interjújának felvezetését így folytatja: „olvastam néhány versét.
Üvöltött, dörömbölt a lelkemen minden sora. Fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá – itt ül velem szemben a humorista, akinek a versei mélyen megérintettek.
Valahogy mégiscsak elindul a beszélgetés” – írja, s ebből pedig valóban egy teljesen más Bagi bontakozik ki, mint akit eddig megismerhetett a közönség.
Kiderül például, hogy már gyermekkorától kacérkodott a költészettel, bár amikor 24 éves korában úgy tűnt, eljött az igazság pillanata, „irodalmi versenyen harmadik helyezést ért el a verseivel”, majd „egy országos költészeti versenyen bejutott a legjobb 15 induló költő közé, és a döntőt végül Varró Dániel nyerte”, felfüggesztette a versírást. (Amikor Tom Sawyer elveszett, mindenki felidézett vele kapcsolatban egy szép közös emléket, de az egyik kisfiúnak csak annyi jutott az eszébe, hogy őt egyszer jól elverte az a drága Tom.)
„Nagyon csalódott voltam. Úgy éreztem, valami meghalt bennem” – mondja Bagi, akinek ennek ellenére
nyolc könyve meg is jelent,
bár kéziratairól sem Fábry Sándor, sem a „kurrens irodalmi folyóiratok” szerkesztői nem voltak nagy véleménnyel, s
„visszaküldték a verseimet, mondván, nekik nem ütik meg a mércét”
– emlékszik vissza korábbi szárnypróbálgatásaira, melyek keservein végül úgy sikerült átlendülnie, hogy elhatározta, a jövőben nem holmi rovatvezetőket és szerkesztőket fog megkeresni, hanem kortárs költőket, akik „szegről-végről” a kollégái. „Miért ne kérhetném meg őket, hogy olvassák el az általam jobbnak ítélt verseket, és mondjanak véleményt róluk” – teszi hozzá, és úgy tűnik, innentől kezdve egy tündérmesének, de legalábbis egy kortárs irodalmi szenzáció kibontakozásának lehetünk a tanúi.
Bagi ugyanis – „bátortalanul” – Orbán János Dénesnek is megmutatta a verseit, mint mondja,
„ő volt az első szaktekintély, aki elismerte költészetemet”,
Bagi jobb „kollégát” nem is találhatott volna, hiszen Orbán azon felül, hogy a Magyar Idők kulturális rovatvezetője, az 1,4 milliárd forint közpénzzel kibélelt Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nek is a főnöke, melynek botrányos tevékenységéről itt és itt írtunk csuda dolgokat.
„Engedje meg, hogy büszkén elújságoljam Önnek, hogy március 17-én az »Előretolt Helyőrség« nevű irodalmi kulturális lapban néhány versem is helyet kap” – mondja nagy ő-vel az újdonsült költő, azt is hozzátéve, hogy ősszel verseskötet megjelenése is várható. „Nem titok, hogy elég sok verset írok mostanában.
Ami azt illeti, idáig nem voltam túlságosan termékeny költő.
Talán a jövőben ez is másképp lesz” – mondja Orbán János Dénes új felfedezettje, majd hozzáteszi: „Most
újra felfedeztem magamnak ezt a műfajt, szenvedélyesen írok,
eddig ötven versem gyűlt össze, még legalább ugyanennyit szeretnék írni.”
Az Origo egyébként több idézetet is közöl Bagi verseiből, ezt például a Nyomorunk erdejéből című műből:
„Nem lehettem senkié, hát mindenkié leszek!
Nem pusztulhatok le.
Én a kosz és a mocsok gyermeke vagyok!
Az elkallódás csodaszép virága,
a szerelemé, ami a vak sorsra bízta sorsomat.
Nem haltam meg, hát élek!
Ez lesz az én himnuszom,
amit minden reggel vidáman énekelek!”
Egy Petőfi a srác, a vak is látja.
