Már semmi sem számít: Orbán megüzente, lehet nyugodtan cigányozni, uszítani, az a lényeg, hogy a Fidesz nyerjen

  • narancs.hu
  • 2018. március 4.

Narancsblog

Betalált a hódmezővásárhelyi vereség, jöhet a vadulás.

Valószínűleg ember nem volt, aki bedőlt a hódmezővásárhelyi vereség után kábé két napig terjengő hírnek, miszerint most majd aztán lejjebb tekeri a Fidesz az őrületet, nem fognak hergelni, nem fognak uszítani, hanem valami értelmesnek látszó kampánnyal igyekeznek meggyőzni az embereket. Éppen akkora baromság volt ez, mint amikor évekkel ezelőtt arról szólt a fáma, hogy most már tényleg jön az orbáni konszolidáció, nem rombolni és nem lopni fognak, hanem építeni, alkotni és gyarapítani. Akkor is, most is elég hamar kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről.

Most épp Orbán bizonyította be ezt, aki pillanatok alatt leszűrte a hódmezővásárhelyi vereség tanulságát: még keményebben kell hergelni és uszítani. Csütörtökön sikerült a miskolciakat azzal fenyegetnie, hogy ha nem ő marad hatalmon, a főváros mellett a borsodi megyeszékhelyre megy majd az összes migráns (ha Pécsett járt volna, nyilván Pécsre menne az összes migráns), aztán kicsit hergelte a nőket is, akiknek a nyugdíja vész el, ha nem a Fidesz nyer.

Bár az MTI tudósításából valamiért nem derült ki, Orbán mást is tett még a napokban: cigányozott egy nagyot. Sunyin, de úgy, hogy azért egyértelmű legyen. „Miskolcon az emberek tudják, hogy mi az a bevándorlás. Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak, látták, mi lett belőle. Ezt a miskolci emberek pontosan tapasztalták már, mi van akkor. Pedig ezek az emberek, akik ide bejöttek, Magyarország területéről jöttek be Miskolcra” – mondta a miskolci tévének adott interjújában a korábban etnikai homogenitásról értekező miniszterelnök, és Gulyás Gergely is kénytelen volt bevallani, hogy a cigányságra utalt Orbán. Persze, annyira mégsem kell meglepődni, a cigányozás már eddig is része volt a fideszes beszédnek: tolta ezt a kormányfő is, nem is egyszer, és szorgos miniszterei is követték a példáját. Azonban jegyezzük meg jól: Magyarország miniszterelnöke immár úgy beszél magyarokról, mintha terhet jelentenének, és simán bevándorlónak nevezi őket, mert az érdeke pillanatnyilag úgy kívánja.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ebben az egészben az is végtelenül felháborító, hogy míg a miniszterelnök nyomja a nyílt rasszizmust, és majdnem olyan stílusban nyilvánul meg, mint egy kommentelő az internet legsötétebb bugyraiban, addig az elmúlt években semmit nem tett a kormánya azért, hogy a nehéz helyzetben élő, kiszolgáltatott emberek kicsivel jobban is éljenek. Az ügymenet általában úgy nézett ki, hogy jött valamelyik politikus, és jól belerúgott a szegényekbe, a romákba, meg azokba, akikbe éppen lehetett, mert hát az mindig a legegyszerűbb út. El lehetett mondani, hogy ez a kormány amúgy segíteni akar, csak ők hálátlanok, és azért kell a közmunka, mert különben biztosan lopnának.

Most ugyanezt tette Orbán is, még burkoltan ugyan, de pont úgy üzente meg, hogy mindenki értse: megvan már az újabb belső ellenség is. S ezzel elsősorban a sajátjainak üzent: mindent be lehet vetni, csináljatok bármit, csak nyerjétek meg nekem a választást. Lehet cigányozni, lehet uszítani bárki ellen, a migránsokat nyugodtan be lehet helyettesíteni bárkivel. Persze, aki valamennyire követte az elmúlt évek ámokfutásait, sejthette, hogy előbb-utóbb idejutunk, mert lesz egy pont, amikor már nem elég migránsozni, sorosozni, az országba belépni még véletlenül sem szándékozó menekültek ellen hergelni.

Szerencsés esetben a magyar társadalom azt szűri le mindebből, amit a hódmezővásárhelyiek is: bocsi, de ebből nem kérünk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.