Lázár János Paksról és a kölcsönös örömszerzés titkairól

  • narancsblog
  • 2014. január 16.

Narancsblog

A Simicska nevét zászlaján viselő holdudvarnak juttatható gigantikus koncon felül a kormányzat számára a paksi beruházás egyben a rezsicsökkentő kalandorpolitika záloga – már ha a szavazók mindezt elhiszik és eltűrik.

A parvenü időtöltések, a luxusvadászatok, luxusautók és magas kormányzati sarzsik világában való önfeledt lubickolásnak azért ára is van – néha olyasvalamit kell megmagyarázni a sajtó kedves képviselőinek meg általában a közvéleménynek, aminek súlyát egyszerűen képtelen felfogni a státusférfi. Így van ezzel derék vicevezetőnk (bocsánat: a Miniszterelnökség mindenható államtitkára), Lázár János is – de őt egyáltalán nem zavarja e szerep, hiszen számára tökéletes immunitást biztosít, hogy neki tényleg nem kell értenie a rábízott ügyekhez. Most például a botrányos körülmények között, ha tetszik, puccsszerűen (egyes, Lázár által sem cáfolt híresztelések szerint a Rothschild-csoport közvetítésével!) megkötött orosz–magyar szerződést kell megvédenie – azaz Paks bővítésének különösen pofátlan módját, verseny nélkül kijelölt orosz fővállalkozóval, aki majd maga tenderezteti a beruházás koncán osztozó alvállalkozókat. Reméljük, a Közgépben már megy is a cidri! (Csak vicceltünk, hiszen éppen pezsgőt bontanak…)

Jókedvű fiú

Fácánt lehet vele fogatni

Fotó: MTI

Lázárnak mindenekelőtt az egész vállalkozás értelmét kellett volna megvilágítania, nevezetesen, hogy számos energetikai és gazdasági szakértő véleményével (lásd interjúinkat Perger Andrással és Ámon Adával, vagy eme energiapolitikai blog bejegyzéseit) szemben miért éri meg új blokkokat építeni. Miért kell az országot majdnem az évszázad végéig e projekthez (és vele Moszkvához) láncolni, amikor a gigantikus költségek és a méregdrága finanszírozás jóval az amúgy is széles határokon belül becsülhető jövőbeli áramár átlaga fölé emelheti a paksi áram költségeit. Lázár persze rutinos terelő és manipulátor – azt sem átallja állítani, hogy a jövőbeli paksi ugyanúgy a Közép-Európában elérhető legolcsóbb áram lesz, mint a mostani, nagylelkűen elfeledkezve arról, hogy a jelenleg működő paksi blokkok árát évtizedekig nyögte a költségvetés és minden adófizető, sőt alighanem ez az egyik faktora a több évtizede halmozódó államadósságunknak (csak éppen ezt sokáig nem kötötték az orrunkra). Erre megkapjuk, hogy az atomerőmű költségeit nem az áramfogyasztók fogják megfizetni (értsd: nem építik be az áram árába) – és ebbe majd nyilván beleegyezik a piactorzító állami beavatkozásra kényes Európai Unió is.

Persze úgyis tudjuk, hogy mindez szemfényvesztés, hiszen a gigantikus kölcsönt valakinek vissza kell fizetni – nyilván valamennyi adófizetőnek közösen. S a felvetést, hogy a harmincéves lejáratú államközi kölcsön révén – melynek kamatozását Lázár titokzatoskodva kedvezőnek, másrészről letárgyalás alatt lévőnek nevezte – ismét tolerálhatatlannak tűnő szintre nőne a magyar államadósság, azzal hárította el, hogy külső adósságunk amúgy is dinamikusan, évről évre csökken, az orosz kölcsön pedig csak adagolva, részletekben érkezik (mintha ettől még egy kopejkával kevesebbet is kéne visszafizetnünk).

A kommunikációs offenzíva iránya nyilvánvaló: folyton azzal szembesíteni a közvéleményt, hogy a mostani szerződésre a 2009-ben szocialista kezdeményezésre elfogadott parlamenti határozat ad alkalmat. Amit akkor a Fidesz lelkesen elfogadott, tehát megint a baloldal mond ellent önmagának és nem Orbán, aki még 2008-ban is puccsszerűnek nevezte az orosz–magyar tárgyalásokat, 2007-ben pedig Putyin pincsijeiről beszélt (ez remek, alliteráló költői kép, nem árt mostanában ismét ízlelgetni). Ez persze szokás szerint csak részben igaz, vagyis jelentős részben csúsztatás. A 2009-es határozat nem mondta ki, hogy szükség volna efféle beruházásra, mindössze amellett érvelt, hogy az ellátás biztonsága miatt érdemes volna megvizsgálni és megfontolni egy új erőmű-beruházás lehetőségét – a döntés majd csak ez után következhet. Azaz annak az Országgyűlésnek az elvi hozzájárulása csak az előkészítési tevékenység megkezdését jelenti. (Persze nincsenek kétségeink, hogy ez az országgyűlési többség szolgalelkűen megszavaz mindent, amit elé tesznek, ahogy eddig is tette.)

Azt is állítja Lázár, hogy az Európai Bizottságnak nincs kifogása a megállapodás ellen, aminek a részleteit nem is kötötték az orrunkra, s attól tartunk, az övékére sem – úgyhogy e meccs végét még kivárnánk.

De a tárgyban elsütött legfontosabb bonmot-ja egyben a legárulkodóbb: „Ez egy érdekházasság, melyben a felek örömöt is találnak.” Ennek egyik kifejtéseként először azt állítja, hogy ez nem is üzleti projekt, majd másik mondatában az elmúlt negyven év legjobb üzletének nevezi.

Lázár János persze széles mosollyal tagadhatja holmi titkos záradék meglétét – az államközi szerződések tekintetében tán járatlan, ám Rejtő Jenőn iskolázott olvasó ezen csak derülni (vagy dühöngeni) fog. Persze az is lehet, hogy nem is volt szükség efféle formális, titkos klauzulára – a tisztelt felek nagyon is jól tudták, mire alkudnak. Magyarország hosszú távú gázvásárlási szerződése ugyanis jövőre jár le, és semmi akadálya, hogy a gyümölcsöző kapcsolatok talaján egy jóval kedvezőbb árakat tartalmazó szerződést alkudjon ki az ország. Az európai gazdasági, energetikai és politikai-stratégiai pozícióinak újraépítésére törekvő oroszoknak alighanem így is elég fontos stratégiai nyereséget jelent Paks – pontos üzleti hasznaik tekintetében pedig gondosan homályban hagynak minket Lázár és társai. Könnyen lehet, hogy nem a levegőbe beszéltek azon kormányzati kommunikátorok (mindenekelőtt az ügyben az MSZP pálfordulását is felemlegető Rogán Antal), akik rögtön összekapcsolták Paks II. és a rezsicsökkentés ügyét – legfeljebb ott ködösítettek, amikor a közeljövő rezsiköltségeit pont a minimum 11-12 év múlva átadandó paksi blokkokkal hozták összefüggésbe. A Simicska nevét zászlaján viselő holdudvarnak juttatható gigantikus koncon felül a kormányzat számára a paksi beruházás egyben a rezsicsökkentő kalandorpolitika záloga – abban a reményben, hogy a szavazó nem kérdez, és a duruzsoló konvektor mellett, foteljében üldögélve némán tűri, hogy az adójából finanszírozzanak egy első blikkre értelmetlennek tűnő üzletet.

Titokban azért reméljük: a pofátlanság, stupiditás, önmaguk szemen köpése és a legklasszikusabb muszkavezetés eme elegye éppen elég eddig ingadozó vagy passzív választó szemét nyitja ki még az áprilisi voksolás előtt.

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.