Pártállam+államosítás+oroszok. Ismerős?

  • narancsblog
  • 2014. január 15.

Narancsblog

Orbán Viktor 2014. január 14-én megoldotta, hogy Magyarország rendületlenül menetelhessen tovább az 1990-ben egyszer már véget ért jövő felé.

Orbán Viktor üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal, aminek eredményeként Magyarország energiaellátása egyes-egyedül Oroszországtól függ a jövőben. A magyar miniszterelnök ezzel akkorát taszajtott a hazán az orosz érdekszféra felé, mint az elmúlt fél évszázadban senki sem.

Épp ideje, hogy elkészítsük az elmúltnégyév leltárát. Van egy gigantikus kormánypárt, amely totálisan ellenőrzi a törvényhozói és a végrehajtói hatalmat, valamint mindinkább bekebelezi az igazságszolgáltatást. Van az elmúlt három évben egy sor visszaállamosítás, valamint úgy a köz-, mint a magánvagyon elleni több sikeres állami akció. Van továbbá a kulturális intézmények, az állami (és részben már a magánkézben lévő) média fölötti totális ellenőrzés. A múlt átírása. Az oktatás államosításával nagy lendülettel halad a tananyag ideológiai egyneműsítése. Az állam mindent megtesz a szabad versengésen alapuló piac felszámolásáért, aminek eredményeként a jóindulata nélkül már a tőkeerős magánvállalkozások sem érezhetik biztonságban magukat. Az állam hosszú idő után újra mindenhol jelen van, és mindent megtesz azért, hogy úgy érezzük: tőle függünk, nincs élet nélküle.

Éppen ezért mind több ember életében újra vannak ún. megfontolások, amikor az állammal, annak vezetőivel szembeni kritikus véleményüket egzisztenciális biztonságuk érdekében inkább megtartják maguknak, legyenek bár orvosok, tanárok, akadémikusok, színészek vagy köztisztasági dolgozók. Bár manapság nem egyenlőbbek vannak az egyenlők között, mint a szocializmus idején, hanem magyarabbak a magyarok között, de érdemi különbség nincs a két jelenség között, mert mindkettő alapja az élcsapat-mentalitás. Így hát újra van állami (állampárti) kaszt, amely a jogállami intézmények díszletté züllesztése, a demokratikus ellenőrzési mechanizmus kiiktatása miatt jószerivel mindent megengedhet magának, a legbárgyúbb fantazmagóriáit is megpróbálhatja megvalósítani mindannyiunk kontójára.

Negyedszázaddal a rendszerváltás után ezek vannak nekünk. Igazából már csak egyetlen dolog hiányzott ahhoz, hogy tényleg úgy érezhessük magunkat, mint a komcsiban: az oroszok, pontosabban a tőlük való függés. Orbán Viktor 2014. január 14-ével ezt is megadta nekünk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.