Máris elkezdte a tanárok mocskolását a fideszes pártpropaganda

  • narancsblog
  • 2016. február 4.

Narancsblog

Legyártottak egy béna összeesküvés-elméletet, és azóta ezt szajkózza a pártsajtó és a közmédia. A lényeg, hogy a tanárok mögött a tudjukkik állnak.

A mostani tanárlázadás igazi alulról szerveződő mozgalom. A szemünk előtt lett egy tantestület leveléből országos ügy, 600 intézményi támogatóval. Napról napra követhettük nyomon, ahogy a fővárosi elitgimnáziumoktól a falusi óvodákig sorra csatlakoznak egész tantestületek, ahogy a diákok támogató leveleket írnak, és a szülők elöntik panaszaikkal az internetet. A szakszervezetek ezután léptek, és a könnyebben mozduló, merészebb kicsiket követően némi ingadozás után a szakma reprezentatív érdekvédelmi szövetsége, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is egyenesen beleállt a tüntetésekbe, a kormány elhibázott reformjainak nagy részét el akarja törölni – a maga 40 ezres tagságát képviselve.

De az éber kormánypárti oknyomozók leleplezték, hogy mindez csak a látszat, a tanárok nem azért tüntetnek, mert képesek felmérni a saját helyzetüket, és esetleg elégedetlenek azzal, hanem mert a háttérből valakik hergelik őket.

false

A pestisracok.hu „feltárta” (már kedden – úgy, hogy a nagy tüntetéseket hétfőn jelentették be), hogy a tüntető pedagógusokat „behálózták a liberálisok, az SZDSZ holdudvaraiban szocializálódott balos értelmiségiek és a Soros György által kitartott civilek”. Most hagyjuk is, hogy e három „csoport” külön-külön és főleg együtt való emlegetése mit jelent a létező magyar jobboldalon, inkább nézzük meg, mivel bizonyítják azt, hogy „az ország több pontján demonstrációkat szervező körök mögött ugyanis Soros György és a milliárdos spekuláns pénzcsapjaira rákötött civilek, civil szervezetek állnak”.

Kapaszkodjanak, a sötétség mélyére vezet az utunk. A tüntetések szempontjából és különösen a több tízezer támogatóhoz képest marginális – bár egyébként szimpatikusnak tűnő – Országos Tantestületi Értekezlet múlt heti alakuló ülésén lehettek úgy pár tucatnyian. Még egyszer: a PSZ negyvenezer pedagógust képvisel. Az értekezlet egyik szervezője a Humán Platform. Márpedig „a Humán Platform mögött Soros György képe is felsejlik, miután a szervezet arca, Gulyás Márton abból a Krétakörből ugrott át »szervezetet építeni«, amely 2012-ben 35 millió forintot kapott egy Soros György által finanszírozott alapítványtól”.

Világos, nem?

Nem kéne persze ezzel foglalkozni, egy heccportál hadd írogasson, amit akar – még akkor is, ha természetesen a mi pénzünkből tartják el őket a gazdáik. Arról sem érdemes sok szót ejteni, amit a Demokrata főszerkesztője csinált. Bencsik András a fideszes propaganda egyik kedvenc játékához nyúlt: a PSZ elnökének származásával akarta hitelteleníteni az ügyet. Azt írta konkrétan, hogy Galló Istvánné apja az ÁVO egykori vezetője, Péter Gábor, és azt sem felejtette el kiemelni, hogy eredetileg Eisenberger Benjáminnak hívták. A rokoni kapcsolat persze az égvilágon semmit nem bizonyítana, de ráadásul persze egy szó sem igaz belőle, Bencsik le is szedte a bejegyzését, Galló Istvánné jogi lépéseket tesz, itt a vége.

A PestiSrácok cikke azonban tovább élt – és itt lesz érdekes a történet. A közmédia, amely gyakorlatilag ignorálja a magyar oknyomozó újságírás legfontosabb teljesítményeit, ezt a semmit nem bizonyító izét azonnal átvette. Nem számoltak be például arról sem, hogy a minisztérium háttérintézménye, az Oktatáskutató és Fejlesztőközpont tegnap tanulmányt tett közzé a Klik által okozott károkról. A Fidesz azonnal kijelentette, hogy az MSZP-sek „csak kihasználják” és „balliberális civilszervezetekkel hergelik” a tanárokat.

Az MTI viszont egyből hírt csinált a PestiSrácok nagy leleplezéséből, s az első számú pártlap és a közmédia főoldala is azonnal címlapjára rakta.

Magyar Idők online, kedd este

Magyar Idők online, kedd este

 

Hirado.hu, kedd este

Hirado.hu, kedd este

 

A kormány médiagépezetének másik darabja, a faktor.hu pedig ezzel a három cikkel és ezzel az egyetlen képpel bírta tárgyalni a kérdést.

Faktor

Faktor.hu, szerda délután

 

A rendszer működése nyilvánvaló, és a célja is: egyszerre megfélemlíteni és hitelteleníteni a tiltakozókat. De amíg a tanárok egységesek, és amíg az emberek a bőrükön tapasztalják az oktatás csődjét, a tanárok és a diákok felháborodását, addig az ilyen aljas propagandának nincs esélye.

Nekünk pedig itt egy új ok a tüntetésre: hogy ne hagyjunk megfélemlíteni senkit.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.