Mindenki hazudott, blöffölt, vagy nem ért hozzá – Orbán stadionfelelőse durván odanyilatkozott

  • narancs.hu
  • 2017. március 6.

Narancsblog

Az pedig a világ legtermészetesebb dolga, hogy Budapesten egy stadion egyik napról a másikra a duplájába fáj.

Fürjes Balázs, az olimpiafelelősből – az ismert sajnálatos események okán – stadionfelelőssé lefokozott (előléptetett) kormánybiztos csodálatos interjút adott az Indexnek, melyben kifejtette, hogy mindenki mindig hülyeségeket beszélt, ezért most a többi dettó síkhülye azt hiszi, hogy túlárazások történtek, urambocsá’ loptak is, holott ennek épp az ellenkezője igaz: spóroltak. Ja, és akik Madridban olcsóbb stadiont építettek több férőhellyel, nos, azok elég gyanúsak…

Fürjes Balázs

Fürjes Balázs

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Csak az a baj ezzel a szép nyilatkozattal, amelyben Budapestnek már úgyszólván a zsebében volt az olimpia, hogy mindenre ugyanazzal a – nem is túl eredeti – magyarázattal szolgál. Miért kerül 8 milliárd forint helyett 49 milliárdba a vizes vébé – az eredeti látványtervnél nagyságrendekkel rondább – uszodája? Azért, mert a Gyárfás nem ért az uszodaépítéshez. „Nem hallottam, de ha valóban elhangzott tőle (ti. Gyárfástól) ez az összeg, akkor azt egy sportvezető mondta, aki soha nem épített még nagy sportlétesítményt, és akinek a beruházással kapcsolatban sincs semmilyen felelőssége, jogosítványa. Az összeg, ha kimondta bárki, a kimondás pillanatában sem felelt meg a valóságnak.”

A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Gyárfás nem csupán sportvezető volt, de a vizes vébé szervezőbizottságának is társelnöke, még ebben a pillanatban is az, tehát ebben a kontextusban róla mint sportvezetőről beszélni, hogy az interjúalany terminológiáját használjuk, nem elegáns dolog.

Totál ugyanez a helyzet a látványtervvel: szép volt, ronda lett. De a szép, az kamu volt. „Az örökség, amit átvettem, nem volt gazdagnak nevezhető. Volt benne egy látványterv, amit a tervezés nagyon korai szakaszában, a területi adottságok feltárása és alapkérdések tisztázása nélkül készítettek el. Egyébként a nagyon tehetséges és végül remek munkát végző tervezővel, Ferencz Marcell-lel. Szoktak ilyet, de ekkor a végeredmény sosem tud megegyezni a látványtervvel.” Vagy úgy! Valaki megmondja, hogy miért készítenek remek munkát végző építészek a területi adottságokat nem ismerve terveket? Ráadásul úgy, hogy nem tisztázzák az „alapkérdéseket”? Amúgy mik azok az alapkérdések? Hogy víz lesz-e a medencében vagy pezsgő?

Miért került péntek délelőtt még 100 milliárdba az új Puskás Stadion, ha aztán este – a 266 151 aláírás leadása után – már 190 milliárdba fáj? „Nyílt nemzetközi pályázat volt, a piac diktált itt is, ketten jelentkeztek, az olcsóbbat fogadtuk el.”

Mi van? Oh, én már akkor megmondtam, hogy a 100 semmire sem elég, idézi korábbi önmagát a kormánybiztos. „Méretében, tömegében, műszaki megoldásaiban és funkcióiban egyaránt nehezen megvalósítható épülettervvel találkoztam, amelynél az átadási határidő és a költségkeret betartása rendkívül kockázatosnak tűnt, így az épület észszerűsítése mellett döntöttünk. A nélkülem készült számításokban szereplő 100 milliárd forint legfeljebb a létesítmény kétharmadára lett volna elegendő.”

Vagyis mindenki megint hülye volt, de szerencsére jött Fürjes, és az észszerűsítés mellett döntött…

Voltaképpen ezzel el is érkeztünk a nyilatkozat meritumáig: észszerűsítésnek tényleg nem nevezte az ilyesmit még senki a világon. Orbán és sameszai észszerűsítenek. Ez majdnem olyan jó, mint az, hogy „elveszti közpénzjellegét”.

Figyelmébe ajánljuk