Nagyszerű jövő áll mögöttünk – Orbán beszéde a békemeneten

  • narancsblog
  • 2014. március 29.

Narancsblog

Ezeken a pontokon szinte élni kezd a beszéd, legalábbis a maga patologikus módján: amikor a kormány iránti lojalitás megingása már az ország felprédálásával és hű híveinek földönfutóvá válásával egyenértékű, ott hirtelen megjelenik előttünk a hatalmát rettegve féltő, veszíteni legendásan képtelen ember.

Mint a minap is megállapítottuk, a sorozatban második bajnoki címére, akarjuk mondani miniszterelnökségére készülő Orbán Viktor beszédeit hallgatni nem éppen esztétikai élvezet – talán sosem volt az. De az egyszeri választópolgár talán joggal várhatná el, hogy a Fidesz-élharcosok békemenet nevű morbid vonulgatását (szervezte: a kampány oroszlánrészét magára vállaló és valamiből finanszírozó Civil Összefogás Fórum) lezáró nagygyűlésen, úgy is mint az utolsó jelentős nyilvános kampányeseményen (kicsivel Csíkék Kispál-feldolgozását és a Balkán Fanatikot követően) valamit megtudunk arról is, mi a fenét akar kezdeni Orbán és csapata az országgal a következő négy évben. Ha már egyszer hangsúlyosan kikérték maguknak a hosszabbítást – persze lehet, ezt is csak aranygólig játszanák.

Félreértés ne essék, magunk is tisztában vagyunk azzal, hogy a párt saját droidseregének nincs szüksége külön részletezett programra – az ő hűségük érzületi jellegű, így azután elég is nekik, ha megsimogatják a buksijukat, és a fülükbe duruzsolnak – ebből a szempontból csak fölösleges volna őket összegekkel, számokkal és mértékegységekkel összezavarni. De hát könyörgünk, a beszédet élőben adta számos tévécsatorna, és közvetítette több online médium is: ebből az alkalomból talán megoszthatta volna miniszterelnökünk a nyilván készen álló új kormányprogram némely részleteit – legalább saját reménybeli választóival.

Tudjuk, konkrét dolgokat fölösleges, sőt káros volna ígérniük, hiába is várnánk tőlük effélét – ez ellentmondana a Fidesz-kormányzás alapvetően a fogalmatlan hazai futballcsapatok játékára emlékeztető, mélyen improvizatív jellegének is.

Így azután maradnak azok a lózungok, amelyeket a kampány habonyárpijai valamikor hajnalban, a sokadik élénkítő ital után találhattak ki: „Sokan vannak, akik otthon vannak velünk”, esetleg „Nem csak szeretünk, de tudunk is magyarok lenni”, továbbá fényes jövő előtt álló hazánk, mint (nem viccelünk!) a „kereszténység védőbástyája”, másrészről meg gyors, merész versenyautó. A többi a szokásos ködös általánosság, rosszabb estben a mesevilág újabb fejezete – ezúttal a mindenkinek munkát adó magyar gazdasággal kiegészítve. A soha, senki által nem látott szebb, boldogabb jövő felvázolása nem nagy kunszt egy olyan országban, ahol már száz éve – váltakozó szereposztással ugyan, de töretlen bizalommal – bírják felfedezni az alagút végét. A ravasz, habár módfelett demagóg államférfi amúgy is nyugodtan megígérheti a jelen eredményeinek megsokszorozását: tudjuk, a nulla hattal, nyolccal, tízzel szorozva is csak nulla marad.

Sokkal figyelemre méltóbb az alig kendőzött paranoia felszínre bukkanása, ami jól mutatja, hogy az ebben a beszédben is többször megidézett, 2002-es, igencsak fájó (mert esélyesként elszenvedett) vereség után milyen mély és maradandó sebek maradtak Orbán önérzetén, mi több: lelkén. És ezeken a pontokon szinte élni kezd a beszéd, legalábbis a maga patologikus módján: amikor a kormány iránti lojalitás megingása már az ország felprédálásával és hű híveinek földönfutóvá válásával egyenértékű, ott hirtelen megjelenik előttünk a hatalmát rettegve féltő, veszíteni legendásan képtelen ember. Még nyolc nap a választásig – addig is keményen dolgozni, adja ki az ukázt, és csak addig ne hibázzunk, mint 12 éve! A baloldali ellenzékkel nem is foglalkozik – némi tétova kunbélázással, jelmezbálozással le is tudja a dolgot, annál hangsúlyosabban üzen azoknak, akik legalábbis felesben a Jobbikra szavaznának (de az ő esetükben is igaz, hogy restelli kimondani még a nevüket is, amelynek alapja a kampánytanácsadók écáin felül csakis holmi ősi, atavisztikus félelem lehet).

Aki megosztja szavazatát, egységet bont, hiszen egy a tábor, egy a zászló – veszi elő szinte fenyegetően a régi jelszót (és már látjuk is magunk előtt, mint éleződik ki a baráti médiumokban a kétfrontos harc – például itt).

Görcsös akarás – így szokta ezt megfogalmazni a miniszterelnök imádott sportnapilapja: ez vár ránk a választásig hátralévő nyolc napban, s ha nincs szerencsénk, valamint rosszul választunk, akkor a rákövetkező négy évben is.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.