Magyarország négyévi kétharmados kormányzás után ott tart, hogy nem tud egyenlő feltételeket teremteni a polgárainak – számos egyéb terület mellett a nyilvánosságban sem. A parlamenti választások előtti utolsó – szép, napsütéses – hétvége politikai megmozdulásai is ezt tükrözték. A békemenetnek pedig – a közös félelmek kibeszélésén túl – egyenesen ez volt az üzenete: mi több embert tudunk az utcára vinni, önként, civil alapon, busszal, minden állami hátszél és kényszer nélkül, tévedés azt hinni, hogy csak önmaguknak hazudják ezt, mindenkinek, akit elérnek (s a nyilvánosság mára kialakult szerkezetéből adódóan ők érik el a legtöbb embert). A jövő vasárnapi választás így afféle hazugságvizsgálat lesz, azt lessük, átmegy-e rajta a Fidesz.
| ||
Addig a jelen kondíciók közt senkinek nincs oka szégyenkezni a kormányváltók nagygyűlésének látogatottsága tekintetében, s végül még a performanszuk is sikerült, egész csinos nemzeti zászlót tudtak az Andrássy út fölé tartani papírlapokból. Mint ahogy az egész megmozdulásnak is kialakult egy egységes képe: megalakulása óta most először tudott ez a többpárti csoportosulás kellő hitelességgel kiállni létrejöttének szükségességéért. Egyfelől a legjobbkor, másfelől talán nem későn. Mondjuk ezt a túlzásba hajszolt orbánozás és egyéb sutaságok dacára. Politikai visszatérése óta először Bajnai Gordon tömeg előtt is mutatott olyat, ami versenyképessé teszi a túlerővel szemben. Mesterházy Attila is megállta a helyét mint főszónok, javára írandó például, hogy fejből mondta a magáét, ami persze a kérem szó csak matematikai eszközökkel mérhető túlhasználatához vezetett, de ez legyen a legnagyobb baj. Miként azon sem vagyunk különösebben megdöbbenve, hogy a felszólalók közül csupán az ő beszéde volt tele ígérgetéssel – dejszen’ szocialista az istenadta, azoknál meg nyilván kötelező gyakorlatnak számít az ilyesmi. Másfelől viszont, ha teljesül a tisztelt egybegyűltek óhajtása, ő lesz a miniszterelnök, neki sem árt tehát, hogy nem üres puttonnyal fut be – itt természetesen csak politikai haszonszerzésről beszélünk.
A többiek is felnőni látszottak a feladathoz, az elsőként szónokló Gyurcsány Ferenc kifejezetten egy bemelegítő zenekar számait játszotta, amikor ő orbánozott a leghangosabban: társai utána megfontolt, nyugodt politikusoknak mutatkozhattak – leszámítva Fodor Gábort. A nagyszámú liberálisok vezetője az elmúlt két hétben képtelennek bizonyult átírni március 15-i beszédét, tipikus esőnapot tartott, noha a 12 pontra hivatkozva ekézni Orbánt két hete sem tűnt volna túl komolyan vehető szellemi mutatványnak. Üde jelenség volt viszont az egyedüli nőként ugyancsak fejből/szívből szóló Szabó Tímea, aki az élőbeszéd sajátosságai miatt, illetve kormányváltói hevületében boldog-boldogtalant a barátjának szólított, de hát így vagyunk ezzel mi is: Szabó Tímea barátai vagyunk.
Nem, most nem lopta el Gyurcsány Ferenc a show-t, ahogy azt mondani szokták, egészen rendben volt ez a vasárnap délután. Kevesebben is többen voltak, mint a szombati menetelők, ám ebből csak annyi következik, hogy ma megállták a helyüket. S ha ma igen, akkor előfordulhat máskor is.
