Először is őszinte örömünket kell kifejeznünk: kormányunk és pártunk tényleg rendelkezik egy őszintén neki zenélő, s őt maximálisan respektáló, némi nyugati ismertséggel is bíró trubadúrral. Először talán a közszolgálati média híradóját fogyasztó mazochista kisebbség értesülhetett arról, hogy a méltán elfeledett (azaz mit is beszélünk: az eurodiszkó-rajongók szívében örökké élő) Dschinghis Khan együttes néhai frontembere, Mándoki László (avagy Leslie Mándoki) Magyarországon lép fel, ráadásul hihetetlen sztárparádé, tisztességben megőszült dzsesszisták és rockisták (mások mellett Jack Bruce, Bobby Kimball, Al Di Meola, Bill Evans) kíséretében a Müpában (ennek még lesz jelentősége). Aki gyanakodott eme igen sajátos termékelhelyezés, pláne annak körítése láttán, az jól tette: a januári utolsó Heti Válaszban ugyanis a jeles muzsikus kétoldalas (alapos koncertajánlót is tartalmazó) interjú formájában tett hitet az Orbán-kormány mellett, miközben szorgalmasan elismételte a honi jobboldal körében terjedő legendákat.
Ezek szerint a kormány német sajtója nem is volna rossz, ha nem magyarok írnák. Az átvitt vagy konkrét értelemben vett (ez sajnos nehezen hámozható ki a kontextusból…) „szerzők” között név szerint megemlíti Schiff Andrást, továbbá jól dekódolható utalás formájában Konrádot és Kertész Imrét: lám, lám, ismét igazolódik a jobboldal egyik kedves magánmitológiája! Még numerológiailag is stimmel a dolog: Mándoki szerint kilenc magyar (ennyi: se több, se kevesebb!) kelti rossz hírünket a világban. És ami a legszebb: a mi Leslie-nk 60. születésnapjára megkapta az adófizetők pénzén fenntartott Művészetek Palotáját, ahol a többnyire kedvezményesnek tűnő (s csak kis részben borsos árú) jegyek már mind elkeltek az MVM Zrt. (!) által támogatott rendezvényre. Ráadásul az ünnepelt nyilatkozata szerint az első sorokban a német társadalom 200 döntéshozója és véleményalkotója fog ülni. A fentiek között természetesen csak az eredendő rosszindulattal megvertek látnak összefüggést – ők persze fenn fognak akadni azon is, hogy Mándoki, aki Angela Merkel kampányának zenei igazgatója, s egyben a 2009-es CDU-kampánydal szerzője, milyen büszke meghatottsággal (s csak kicsit szabódva) fogadja az újságírói kérdést: vajon írna-e kampánydalt Orbán Viktornak?
Pedig itt két igazi self made man örömteli, happy endszerű (s most véletlenül sem az elhíresült pártközeli cégre szeretnénk utalni) találkozása történik könnybe lábadó szemünk előtt: két jeles férfiú, akik már sokszor bebizonyították, hogy (finoman fogalmazva) kevésbé nemes nyersanyagból is képesek várat építeni. Ehhez elég kicsit tanulmányozni Mándoki profin összerakott (mégis valahol bájosan amatőr ízű) online reprezentációját. Például hivatalos oldalát, vagy a róla szóló, némileg szédelgő feldicsérő jellegű magyar nyelvű Wiki-szócikket, és egy regényes fordulatokban és a sikerhez feltétlenül szükséges nagyotmondásban gazdag pályafutás bontakozik ki. Mert tényleg: a dzsesszkonzis dobtanulmányoktól, a névtelen fúziós dzsesszrock formációban töltött ifjúkoron át hosszú az út az inkább üzleti-zeneipari, mintsem alkotói sikerig. Közben belefér egy kalandos szökés a néhai Jugoszlávián és egy alagúton át Nyugatra (együtt a valóban világhírű rajzfilmes Csupó Gáborral!), egy új hazába, ahol abból kell megélni, amire a piac (a sok rossz ízlésű fogyasztó) igényt tart. Legfeljebb a cv-be majd beleíratjuk, mennyire utáltunk pénzt keresni álmongol/álorosz diszkómaskarában. Mándoki idővel a zenevilág szorgalmas iparosaként szerzett magának diszkrét hírnevet – emellett, némileg ifjúkori álmainak is hódolva, már évtizedek óta turnézik és csinál lemezt a dzsessz- és rockvilág néha már kissé fakult hírnevű, de el nem feledett hőseivel.
Tudjuk, van az a fizetőképes réteg, amelynek a pénztárcájára bízvást lehet alapozni. Az üzletbe most beszálltak, amúgy jó hangsúlyos félhivatalossággal állampártunk és annak csatolmányai és intézményei is. Reméljük, hogy Chaka Khan, Chris Thompson vagy a szinte már nálunk letelepedett Al Di Meola is átérzi a színpadon: éppen egy csodás egymásra találás különösen magasztos pillanatainak lehet meghatott tanúja.
