Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője új-zélandi hangversenyprogramja kapcsán kedden nyilatkozatot adott a hír24-nek. Közlendőjével szembesülve a következőkre jöttünk rá. Ja, a szórványmagyaroknál? Tényleg? Az más! És még szar helyre is szólt a jegy? Bocs, hát ezt már tényleg nem gondoltuk volna. Csak harmincezerbe volt a szobaár, holott lehetett volna félmillió is, s csupán háromezer a friss hal a kikötőben? Ne már! Komolyan? Mi kérünk elnézést! És nem titkárnő, hanem kabinetfőnök? És a Perthben élő testvérét? Akkor a mi kurva anyánkat, természetesen. (Azt most hagyjuk, hogy Perth és Auckland repülővel is több mint hatórányira van egymástól, hisz nem költöztetheti az ember a rokonságát a Rolling Stones kénye-kedve szerint.)
| ||
Az, hogy Kósa Lajosnak nincs tökéletesen rendben az elmeállapota, már közvetlenül az új-zélandi koncertturné előtti kupakos beszédéből is elég nyilvánvaló volt. Ezen a héten legfeljebb egészségkárosodásának idült természetére derült fény. De mi most nem azért jöttünk, hogy elítéljük őt kis kiruccanása miatt. Ellenkezőleg, megvédjük Kósa Lajost, mert tudjuk, hogy ő az életét is odaadná szeretett városa, Debrecen mozgóképkultúrájáért, nemhogy Aucklandbe, de a pokol fenékére is elutazna, ha a városi televízió arra kérné. Ott előadásokat tartana, elbeszélgetne a helyi emberekkel, elkísérné a forgatócsoportot, és részt venne a forgatásokon (Lajos, hozzad már ide a statívot, köszöntem!).
S ha még csak a debreceni mozgóképkultúra alakulása, a szórványért ellenzékben is kifejtett tényfeltáró buzgalma lenne Kósa Lajos legnagyobb baja, nem is biztos, hogy olyan nagyon kéne őt védeni. Azért kell itt megvédenünk Kósa Lajost, mert nagyobb az ő baja, szegénynek. Kósa Lajosnak Orbán Viktor disznaival gyűlt meg ugyanis a baja, és ott már elkél a sürgős védelem. Vagyis dehogy Orbán disznai miatt romlott le ennyire Kósa állaga, természetesen Mészáros Lőrinc disznairól van szó. Vaddisznók azok, könyörtelenek, Giró-Szász András leendő hoteltulajdonosnak is miattuk főhet a feje, s az összes látszólag gátlástalan pojácának is, a 32 milliós államtitkárnak, a Pasa park lakójának, a házukhoz utat építtetőknek meg a többinek. A szellemmel. A NER szellemével, ami – nos, elég rossz ízlésre utaló módon, de – mégiscsak a mészárosi sertésekben találta decensnek testet ölteni.
Amikor Orbán Viktor egy nap alatt vidéki felségterülete két igyekvő kasznárjának a hizlaldáját a nemzetiszínű szalag átvágásával, ünnepi beszéddel, illetékes és kevésbé illetékes kormánytagok és gazdasági vezetők tömeges jelenlétében adta át – most mit finomkodunk, Magyarország miniszterelnöke átadta saját magának a saját sertés- és marhatelepét, Himnusszal –, akkor még az olyan szintű szellemi kihívásokkal, mint egy fémkupak sem nagyon boldoguló alakok előtt bizonyossá kellett váljon, hogy mi is a módi minálunk. Mert ezekhez a disznókhoz egy Rolling Stones-koncert a kabinetfőnöknővel meg a mozgókép-kulturális szórvánnyal, tényleg smafu – még orcátlanságban is. Igyekvő semmiség.
Valamivel tagadhatatlanul jobb teljesítmény a sógor vagy koma szállodájának résztulajdona, s a közel milliárdos vagyon annak a cégnek a vezéralakjától, amely cég (cég? egy frászt: szellemi műhely) az elmúlt időszak tán legordasabb korrupciós botrányának, a némileg megengedően kiutasítási botránynak nevezett, nagy valószínűséggel köztörvényes gyalázatnak kábé az epicentrumában áll. De hát Giró-Szász a szellem embere, jól kereső politikai elemző, szegény Kósa meg a kupakoké, neki csak egy koncertecskére fussa, a kakasülőről.
Oké, lehet minderre azt mondani, hogy a politikában eltöltött évek sokasága – Kósa és Orbán esetében több mint negyed századról beszélhetünk – valamennyire ketrecbe zárja a gondolatokat, leszűkíti a napi hatalmi harcokra a szellem horizontját. Meglehet, ilyenkor azt hiszi az ember, hogy annyi a világ, amit maga körül lát, s nincs is fontosabb kérdés annál, hogy éppen kit kell legyőzni, vagy kitől kell elvenni egy kis pénzt az országüzem zavartalan működtetésére. Így a veterán kreál magának egy másik valóságot, amiben helyessé lesz a helytelen, hiszen jó ügyet szolgál végső soron, elvárhatóvá a megengedhetetlen, és természetes lesz a beteges. És persze észrevétlen lesz a képtelen, mely élethelyzet adott esetben olyan elszólásokra ragadja elszenvedőjét, szigorúan egyes szám első személyben, aminek pont az ellenkezője igaz. Amint az történt Orbán és ugyancsak minap a Handelsblatt viszonylatában: „megvédtem Magyarország szuverenitását Oroszországgal szemben”.
Még az is lehet, hogy így van, mármint ez az átlépés a negyedik dimenzióba, valami nem létező álvilágba. Csakhogy az álvilág azért ál, mert nincs. Csak az ember van, a matéria, az anyag, amiből Kósát, Orbánt, Giró-Szászt gyúrta az anyatermészet. S nem a huszonöt év közügyi részvétel rontja meg az embert. Az ember mocskolja be a köz ügyeit. Ezek az emberek.
