Soha ennyi hézagkitöltő szóvirág, közmondás, szállóige, soha ennyi nagy levegő: Churchill per Winston, Teng Hsziao-ping meg csak a ravasz vén kínai. A HírTv félrenéz, a miniszterelnök mellébeszél. Miért?
| ||
A közlés
Hát, legelsősorban is azért, mert Orbán Viktornak nem volt különösebb mondanivalója, közlendője gyakorlatilag az utolsó mondatra korlátozódott, miszerint nyergeljetek, rest talpasok, holnap megjön a császár, gyűjtjük az aláírásokat, kezdődik a választási hadjárat, nehogy úgy járjunk, ahogy szoktunk. Mármost e közlendőben semmi új nincs, ezt halljuk minden ilyen alkalommal 12 éve, s ahhoz képest, hogy ez volt Orbán tizenhatodik évértékelője, az arány elég tré. Folyton csak annak a paranoid felbüfögése, hogy jaj, legyünk elegen az urnáknál, mert ha elveszítjük a hatalmat, akkor vége a világnak. Visszafordítva ezt Orbán szóvirágai közé: visszajönnek a kommunisták, a posztkommunisták, a brüsszeliek, a londoniak, és tényleg az ész áll meg: „a labancok”. Ennyire azért nem kéne félni – még egy bukott miniszterelnököt sem hempergettek Magyarországon tollba és szurokba. S mindez úgy, hogy közben a Fidesz neve el sem hangzik. Énértem gyertek el választani, híveim, mert mi lesz velem, ha ennek vége, sikoltotta látható kétségbeeséssel Orbán Viktor. Hogy miért e kétségbeesés, a fene sem érti, az ellenzék lendületesen veri saját magát, a közvélemény-kutatások mindenféle Fidesz-emelkedésről duruzsolnak a fülibe, szép is vagy, jó is vagy, vezérem. Ő meg kontráz, hogy alattam emelkedtek a bérek, csökkent a munkanélküliség, megelőztük Európát, mindenki minket szeretne másolni… Mi folyik itt? Valakinek van valami problémája? Akar beszélni róla, miniszterelnök úr? Pedig kéne.
A beismerés
Orbán fent jelölt érdemi mondandóján túl volt egy kötelező része is az úgymond évértékelő beszédének: beismerni azt, amit már lát a vak is. Hogy tudniillik 2010-ben valóban rendszert váltottunk. Orbán most – négy év után – az övéinek, áhítatos tekintetű hallgatóinak bemondta, majd elkezdte megmagyarázni a mondott szóvirágokkal azt, amit mindenki értett. Ja, 2010-ben a demokratikusan szerzett kétharmados megbízatásunkkal hozzáláttunk a rendszer leváltásához: a demokrácia lebontásához. Oh, igen, azért, mert különben itt összezuhant volna minden, meg azért is, mert a nép ezt akarta, és persze azért, mert az állam olyan fene gyenge volt, hogy mindenki egy erősért óbégatott. (Az állam megerősítése pedig az új alkotmánnyal volt lehetséges: „Köszönet Schmitt Pálnak!” Miért, ő lopta?) Szóval gyorsan farba rúgtuk a demokráciát… – mekkora bajban lehettek a beszédírók, amikor megkapták, hogy na, naplopók, arra keressetek egy szép latin közmondást, hogy megszabadítottuk a jónépet a demokrácia minden nyűgétől és nyilától, vagy mindent nekem kell kitalálni? Valószínűleg a vonatkozó mondást végül mégis a beszédírók szállították, hisz’ a főnök alig is tudta elmondani rendesen.
Summa summarum, megfutottuk a szokott kört, mint egy tucat éve már valahányszor, hamis önfény, dühödt ellenségkergetés, mindközönségesen kommunistázás. És nyilván nem illik az ilyet észrevenni, de hiába a HírTv összes mesterkedése a vágóképekkel: Orbán a beszéde alatt végig nyalta a száját.
