Orbán talpnyalói találkozót kérnek Obamától

  • narancsblog
  • 2014. szeptember 5.

Narancsblog

Tudható, hogy a miniszterelnök régóta kilincsel a Fehér Házban, és biztos nagyon bosszantó, hogy az előszobáig sem engedik, de ilyen elkeseredett húzásra senki nem számított.

Nagy napot zárt ma a magyar diplomácia.

Reggel Navracsics Tibor akciójával indítottunk, akinek sikerült A walesi bárdok angol fordításával beállítania Walesbe. A külügyminiszter kínos bakijáról itt értekezünk – de mindezt gyorsan elsodorta a Civil Összefogás Fórum valószínűtlen produkciója.

Sajtótájékoztatón jelentették be ugyanis, hogy levelet küldenek Barack Obamának, „mert a CÖF tagjai közül is egyre többen fejezik ki aggodalmukat az amerikai kormányzat, illetve a közvélemény Magyarországgal kapcsolatos megnyilvánulásai kapcsán, pedig Magyarország mindig szövetségesként gondolt az Amerikai Egyesület Államokra”.

Csizmadia bemutat Obamának

Csizmadia bemutatja Obamának

Fotó: MTI

A levelet le is adták az amerikai nagykövetségen, ja, így aztán biztos elolvassa az amerikai elnök. Csak reménykedhetünk benne, hogy a jóindulatú adminisztráció elnéző mosollyal félreteszi a levelet, mert ha komolyan veszik, abból semmi jó nem sül ki. Ugyanis ha kettőt hátralépünk a normalitást már rég maga mögött hagyó magyar politikától, vagyis külső szemmel tekintünk rá, akkor ez a levél ijesztő.

Gondoljunk bele: adott egy elvileg civil szervezet, amiről azonban az amerikai államigazgatásban is pontosan tudják, és hát minden angolul olvasó ember számára rögtön nyilvánvaló (például a The New York Times cikkéből), és különösen minden épeszű magyar választó tisztában van vele, hogy a CÖF és a kormánypárt között csak a feladatleosztásban van különbség. Ez a civil szervezet ír levelet Obamának a magyar nép nevében. Levelét önmaga tömjénezésével és Orbán politikai ellenfeleinek becsmérlésével kezdi, majd rögtön az első oldalon, egy vak ló bátorságával nyargal ki a józan ész korlátai közül.

A tudósítások nem tértek ki rá, a levél teljes szövege pedig nem nyilvános, de a fenti MTI-fotóról kinagyítottuk az ominózus részt, ahol a jelenlegi helyzetet 1956-hoz hasonlítják. Szédítő mélység nyílik meg alattunk, amikor ezt végig akarjuk gondolni. Tehát ha Obama most nem kezd el kedvesebb lenni Orbán Viktorhoz, az olyan lesz, mint amikor oroszok gyilkolták a magyarokat, és a Nyugat nem segített… Értjük mi, hogy kreatívan gondolkodnak a CÖF-ös urak, de 1956 emlékével bánhatnának egy kicsit nagyobb körültekintéssel.

false

Bár lehet, hogy ez lesz az új sláger, mert a mai Die Weltben – az MTI ismertetője szerint – arra a kérdésre, hogy Magyarország fél Oroszország hatalmától és Európa gyávaságától, és vajon bízik-e abban, hogy a Nyugat megvédi Oroszországtól, Navracsics Tibor azt mondta, hogy Magyarországnak rossz tapasztalatai vannak a Nyugat szolidaritásáról, hiszen a Nyugat 1945-ben és 1956-ban sem állt ki Magyarország mellett.

De vissza a CÖF leveléhez, amelynek egy másik vad gondolatfutama tulajdonképpen arra buzdítja Obamát, hogy befolyásolja már az amerikai sajtót, mert azok mindenféle csúfságokat összeírnak rólunk. Ennél nehéz volna önleleplezőbb ötlettel előállnia a jelen levélben épp a demokrácia értékeiért harcot hirdető kormányzati civileknek. Hiszen innen további nyomozás nélkül is kiderül, hogy egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy a The New York Times nem úgy működik, mint a békemenetet velük együtt szervező Demokrata és Magyar Hírlap. Láthatóan fel sem merül bennük, hogy az amerikai elnök nem tudja, sőt, nem is akarja befolyásolni a sajtót, hogy nem ő mondja tollba a Washington Post publicisztikáit…

De a legszánalmasabb a vége. Amikor közlik, hogy a magyar nép leghőbb vágya és a konfliktusok rendezésének legpompásabb formája az lenne, ha Obama végre fogadná Orbán Viktort. Tudható, hogy Orbán régóta kilincsel a Fehér Házban, és biztos nagyon bosszantó, hogy az előszobáig sem engedik, de ilyen elkeseredett húzásra senki nem számított. Hogy konkrétan a kis talpnyalói szájával könyörög, hogy beengedjék.

Kobzán a dal magára vall

„Nézz rám, mondd hogy mit vársz tőlem!”

Fotó: MTI

És hogy kerek legyen a történet, a CÖF sajtótájékoztatója ugyanazokban az órákban zajlott, amikor Orbán Viktor – egy sereg más vezető politikussal együtt – a walesi NATO-csúcson Obama körül sertepertélt. Képzeljük el a helyzet abszurditását: ott ülnek Walesben, ugyanabban a teremben, és közben Budapesten egy álcivil szervezet, akiről mindenki tudja, hogy Orbán szócsöve, a magyar nép nevében kezdeményezi a találkozót kettejük között. Lehetne ezen kárörvendően röhögni, ha ez a sok szánalmas erőfeszítés végső soron nem ártana mindannyiunknak.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.