Nagy napot zárt ma a magyar diplomácia.
Reggel Navracsics Tibor akciójával indítottunk, akinek sikerült A walesi bárdok angol fordításával beállítania Walesbe. A külügyminiszter kínos bakijáról itt értekezünk – de mindezt gyorsan elsodorta a Civil Összefogás Fórum valószínűtlen produkciója.
Sajtótájékoztatón jelentették be ugyanis, hogy levelet küldenek Barack Obamának, „mert a CÖF tagjai közül is egyre többen fejezik ki aggodalmukat az amerikai kormányzat, illetve a közvélemény Magyarországgal kapcsolatos megnyilvánulásai kapcsán, pedig Magyarország mindig szövetségesként gondolt az Amerikai Egyesület Államokra”.
| ||
A levelet le is adták az amerikai nagykövetségen, ja, így aztán biztos elolvassa az amerikai elnök. Csak reménykedhetünk benne, hogy a jóindulatú adminisztráció elnéző mosollyal félreteszi a levelet, mert ha komolyan veszik, abból semmi jó nem sül ki. Ugyanis ha kettőt hátralépünk a normalitást már rég maga mögött hagyó magyar politikától, vagyis külső szemmel tekintünk rá, akkor ez a levél ijesztő.
Gondoljunk bele: adott egy elvileg civil szervezet, amiről azonban az amerikai államigazgatásban is pontosan tudják, és hát minden angolul olvasó ember számára rögtön nyilvánvaló (például a The New York Times cikkéből), és különösen minden épeszű magyar választó tisztában van vele, hogy a CÖF és a kormánypárt között csak a feladatleosztásban van különbség. Ez a civil szervezet ír levelet Obamának a magyar nép nevében. Levelét önmaga tömjénezésével és Orbán politikai ellenfeleinek becsmérlésével kezdi, majd rögtön az első oldalon, egy vak ló bátorságával nyargal ki a józan ész korlátai közül.
A tudósítások nem tértek ki rá, a levél teljes szövege pedig nem nyilvános, de a fenti MTI-fotóról kinagyítottuk az ominózus részt, ahol a jelenlegi helyzetet 1956-hoz hasonlítják. Szédítő mélység nyílik meg alattunk, amikor ezt végig akarjuk gondolni. Tehát ha Obama most nem kezd el kedvesebb lenni Orbán Viktorhoz, az olyan lesz, mint amikor oroszok gyilkolták a magyarokat, és a Nyugat nem segített… Értjük mi, hogy kreatívan gondolkodnak a CÖF-ös urak, de 1956 emlékével bánhatnának egy kicsit nagyobb körültekintéssel.
| ||
Bár lehet, hogy ez lesz az új sláger, mert a mai Die Weltben – az MTI ismertetője szerint – arra a kérdésre, hogy Magyarország fél Oroszország hatalmától és Európa gyávaságától, és vajon bízik-e abban, hogy a Nyugat megvédi Oroszországtól, Navracsics Tibor azt mondta, hogy Magyarországnak rossz tapasztalatai vannak a Nyugat szolidaritásáról, hiszen a Nyugat 1945-ben és 1956-ban sem állt ki Magyarország mellett.
De vissza a CÖF leveléhez, amelynek egy másik vad gondolatfutama tulajdonképpen arra buzdítja Obamát, hogy befolyásolja már az amerikai sajtót, mert azok mindenféle csúfságokat összeírnak rólunk. Ennél nehéz volna önleleplezőbb ötlettel előállnia a jelen levélben épp a demokrácia értékeiért harcot hirdető kormányzati civileknek. Hiszen innen további nyomozás nélkül is kiderül, hogy egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy a The New York Times nem úgy működik, mint a békemenetet velük együtt szervező Demokrata és Magyar Hírlap. Láthatóan fel sem merül bennük, hogy az amerikai elnök nem tudja, sőt, nem is akarja befolyásolni a sajtót, hogy nem ő mondja tollba a Washington Post publicisztikáit…
De a legszánalmasabb a vége. Amikor közlik, hogy a magyar nép leghőbb vágya és a konfliktusok rendezésének legpompásabb formája az lenne, ha Obama végre fogadná Orbán Viktort. Tudható, hogy Orbán régóta kilincsel a Fehér Házban, és biztos nagyon bosszantó, hogy az előszobáig sem engedik, de ilyen elkeseredett húzásra senki nem számított. Hogy konkrétan a kis talpnyalói szájával könyörög, hogy beengedjék.
| ||
És hogy kerek legyen a történet, a CÖF sajtótájékoztatója ugyanazokban az órákban zajlott, amikor Orbán Viktor – egy sereg más vezető politikussal együtt – a walesi NATO-csúcson Obama körül sertepertélt. Képzeljük el a helyzet abszurditását: ott ülnek Walesben, ugyanabban a teremben, és közben Budapesten egy álcivil szervezet, akiről mindenki tudja, hogy Orbán szócsöve, a magyar nép nevében kezdeményezi a találkozót kettejük között. Lehetne ezen kárörvendően röhögni, ha ez a sok szánalmas erőfeszítés végső soron nem ártana mindannyiunknak.
