„Sűrű napok várnak ránk, először játszunk Államtitkár úr csapatával itthon, aztán idegenben a Pártigazgató úré ellen, hétvégén a kettős rangadón Miniszterelnök úr csapata előtt léphetünk pályára, szerintem nem is vagyunk esélytelenek EP-képviselő uram gárdája ellen, utánunk Miniszterelnök úr egyik csapata játszik a másik csapata ellen, szoros küzdelemre számítok…” És így tovább, egy távolról sem elképzelhetetlen, inkább nagyon is valós monológ mondjuk a Fradi vagy a Debrecen, a Videoton vagy a Felcsút, az MTK vagy a Mezőkövesd, az Inter Bivalyegyháza vagy az Alcsút és egy ma Magyarországon hivatalt viselő állami vagy pártvezető viszonylatában.
Tulajdonképpen erről szólt az egész múlt hét. Hogy mennyi pénzt osztott ki a miniszterelnök a látványsportágaknak (12 milliárdot speciel), hogy hogy a fenébe akaszthatott le Mezőkövesd valami nyavalyás körmű államtitkár vezette labdarúgócsapata 400 milliót szemrebbenés nélkül az államról, hogy hogy az istennyilába konszolidálták az ugyancsak párttárs felügyelete alatt álló és baromi nagy érdeklődésre számot tartó evezős sportot és sorolhatnánk… A magyar állam (az meg ki?) számolatlanul önti a milliárdokat a sportba, de legfőképpen a labdarúgásba.
Az utolsó pitlák helyettes államtitkárnak is van focicsapata, s mind ott szotyizik a lelátón, s mind tartja is a markát a megbízhatóan érkező állami forintocskákért. Magyarország futballnagyhatalom nyilvánvalóan, de mint láttuk, marhára ott vagyunk például evezésben, jövőre állítólag hármasra bővül az Oxford–Cambridge regatta, összehozott egy ütőképes nyolcast Felcsút is.
| ||
Ehhez képest ugyancsak a múlt héten történt, hogy a hatszázezer (értsd: 600 ezer) lakosú Crna Gora labdarúgó-bajnokságának vert mezőnyében vegetáló, Mladost nevű, gyakorlatilag amatőr focicsapata a kevésbé rangos európai kupasorozat első selejtező körében szó szerint kiselejtezte a milliárdokkal és egy valag portugál ürgével gazdálkodó Videotont, Miniszterelnök úr első osztályú bajnokcsapatát – ahogy ők mondanák, Puskás Ferenc országában. Még korábban pedig az történt, hogy Magyarország talán leggazdagabb embere, Csányi Sándor, aki távolról sem mellesleg a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, s jó szokása neki együtt szotyizni a díszpáholyban Orbán Viktorral, nos, ez a derék ember azt találta mondani, hogy aki kiesik az első selejtező körben, az nagy kárt okoz az ország labdarúgásának.
Csányi Sándor alighanem vak, vagy másik tévét néz.
Ennek az országnak sok baja van, de labdarúgása speciel nincsen.
Nincsen, mert amit ezek a kétségbeesett arcú fiatalemberek labdarúgódresszben a pályán művelnek, az nem foci. Nincsen, mert amit heti rendszerességgel 100-200 ember néz, az akkor sem az, ha akkora stadionokat építenek nekik, amibe kétszer is belefér a város lakossága. És legfőképpen azért nincsen Magyarországnak labdarúgása, mert az Orbán Viktoré. Ebben az országban Orbán Viktornak van labdarúgása, ott épül kertje végiben az új stadion – ha ezt egy európai polgárnak megpróbálnád elmesélni, kiröhögne, hogy ilyen nincs. Mi tudjuk, hogy van. Mi tudjuk, hogy ebben az országban Orbán Viktornak van labdarúgása. Olyan is. Szar. Jön egy Mladost a béka segge alól, s ad neki egy jó nagy pofont, aztán hazamennek és röhögnek egy jót, majd a következő héten kiesnek a mókusok ellen.
Orbán Viktor úgy fogott hozzá az ország vezetéséhez, hogy volt egy víziója… Mára többé-kevésbé kirajzolódhatott mindenki előtt, hogy miben is áll ez a vízió. Szabadiccsák föl a pájinkafőzést, oszt nekem meg a haveroknak legyen egy focicsapatunk, oszt győzzön a jobbik. Nekem inkább kettő csapatom legyen, szeretek győzni. De hogy lehet ezt elérni, hiszen sok pénzbe kerül?
Nos, ehhez kellett a magán-nyugdíjpénztári vagyon, ehhez kellettek a takarékszövetkezetek, erre volt jó a trafikmutyi, ezt alapozza meg ez az egész kleptokrácia. A nagy víziót.
Ez Orbán Viktor nagy víziója Magyarország felemelkedéséről – egyszer, ha minden összejön, s lesz elég portugál a csapatban, elkapjuk a focipályán egy döntetlenre az albán másodosztályt.
