Rákosztály: ami a budapesti onkológián most történik, azt Szolzsenyicin már rég megírta

  • narancs.hu
  • 2019. július 31.

Narancsblog

A magyar hozzáadott érték csak Szentpéteri Eszter.

A múlt héten újabb taposóakna robbant fel a magyar egészségügynek nevezett csatatéren, miután a 24.hu riportjából megtudhattuk, hogy mire számíthatnak azok a betegek, akik kemoterápiás kezelésre érkeznek Országos Onkológiai Intézetbe (OOI).

A teljes káoszra, és akkor még finoman fogalmaztunk.

A cikk szerint – amit később az Index helyszíni videója is megerősített – a betegek már reggel öt órától az intézet lépcsőházában várják, no, nem azt hogy sora kerüljenek, hanem azt, hogy hét órakor bebocsájtást nyerjenek az intézet várótermébe, ahol aztán vagy van sorszám, vagy nincs.

Így tulajdonképpen az sem lehet biztos a dolgában, hogy ti. sorra kerül aznap, aki hajnalban érkezik, mert a rendelés délután 3-ig tart, ám 11 óra után általában már nem kezdenek hozzá a több órás kemoterápiás kezelésekhez. A vizsgálatok sorrendje ugyanis – legalábbis a betegek számára – teljesen átláthatatlan, tájékoztatást nem kapnak, így fogalmuk sincs a rendszer működéséről (ha egyáltalán van ilyen).

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

Azt is megtudhattuk, hogy a betegek a hajnali lépcsőházi várakozást saját készítésű sorszámokkal próbálják rendezni, sőt szó esik olyan pletykákról is, hogy a korábbi „hivatalos” sorszámos rendszert azért szüntették meg, mert a takarítók visszaéltek vele, pénzért árusították. És ugyan az Országos Onkológiai Intézet felszereltségének színvonalát, az ott dolgozók szakmai felkészültségét nem kérdőjelezte meg senki, az efféle „lakossági akciók” és „pletykák” nyomán egész más juthat az eszünkbe.

„A tornác sok lábtól agyonkoptatott cementpadlója,

a betegek kezétől összefogdosott, homályos kilincsek, az előcsarnok ütött-kopott padozata, a jó félmagasságig olajzöldre mázolt falak (ez az olajzöld szín is mintha piszkos lett volna), s az ormótlan lécpadok, melyeken nem fértek el a várakozó betegek, ezért egy részük a földön ült” – írja Szolzsenyicin a Rákosztály című regényében, az ötvenes évek szovjet viszonyairól, és ez – még ha túlzásnak is tűnik – előbb ugrik be a Kék Golyó utcai viszonyokról olvasva, mint egy korszerű gyógyító központ képe.

Különösen azután, hogy az OOI épp amolyan szovjet módra reagált a leírtakra. „Minden beteget tájékoztatunk, hogy intézetünkben a munkaidő és a betegellátás 7 óra 30 perckor kezdődik. A várótermeket 7 órakor nyitjuk, a munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek” – írták közleményükben, hozzátéve hogy „a sorszámhúzásnál esetlegesen észlelt visszaélésekért (pl. sorszámok cserélgetése) az intézet nem tehető felelőssé”.

Egy félmondat erejéig kitérnek a probléma forrására is – „jelenleg is fejlesztés alatt áll a teljes elektronikus előjegyzés” –, a közlemény üzenete legfőképpen az, hogy minden beteget „megfelelő időben, várólista alkalmazása nélkül kezelnek, ami a legtöbb Nyugat-Európai ország vezető rákközpontjában sem megoldott”. Ami pedig a lépcsőházi várakozással kapcsolatos konkrét lépéseket illeti, nos, az OOI azzal sem maradt adós, az ATV értesülései szerint ugyanis reggel hatig nem nyitják ki az épületet.

Az intézet, amelynek korábbi vezetője Kásler Miklós volt,

nem cáfolta a hírekben szereplő állításokat,

ám a megjelent cikkek után felbukkant a színen Szentpéteri Eszter, a TV2 híradósa. „Mi van veletek, emberek? Teljesen megőrült mindenki!? Kiszolgáltatott, beteg embereket használ fel a baloldal, a szavazótáboruk pedig fröcsögve asszisztál nekik?” – írta Facebook-bejegyzésében.

Majd a csatorna ún. híradója, a Tények sugárzott 3 és fél perces termelési riportot arról, hogy az Országos Onkológiai Intézetben „a legmodernebb berendezésekkel, nyugat-európai körülmények között zajlanak a kezelések”, majd az üres várótermet mutatták, azt állítva, hogy „az orvosok segítőkészek, a betegfelvétel pedig gördülékeny”.

Az csak utóbb derült ki, hogy Szentpéteri az intézet jelenlegi főigazgatójával él együtt, arra pedig senki nem válaszolt, hogy az Index akkor mégis hol a bánatban forgatott. S ami még ennél is szomorúbb az az, hogy valószínűleg soha nem tudjuk meg, egy nagy tekintélyű intézmény nagy tekintélyű vezetőjének miért éri meg, hogy felesége közvetítésével a képünkbe hazudjon, ahelyett hogy megoldana egy létező, nem is túl bonyolult a problémát.

Végtelen kiszolgáltatottság az onkológián: nem várakoztatni, segíteni kell a betegeket

Az onkológián vizsgálatra, kezelésre váró betegek a legsúlyosabb fizikai és lelki megpróbáltatásokat élik át. Ebben a helyzetben végletesen kiszolgáltatottak, rémültek, ezért nem hibáztatni, hanem minden lehetséges eszközzel segíteni kell őket. Bejárta a sajtót a hír, hogy az Országos Onkológiai Intézetben a betegeknek levegőtlen, zsúfolt helyiségekben, sokszor állva kell órákig várakoznia az orvossal való találkozásra, a kezelésekre.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.