Szoborpark lesz a felcsúti stadionban Melocco műveivel, csak még előbb ezt egy kicsit lerakjuk ide…

  • narancsblog
  • 2015. június 5.

Narancsblog

Budapest újabb szoborkölteménnyel gazdagodik: Makovecz totemoszlopa váltja a 0 kilométerkövet. Állítólag a Főnök és a paprikajancsi már áldásukat adták.

Nyilván úgy vannak vele, hogy ha a Szabadság téri disznóságot túléltük, ez meg sem fog kottyanni. S csak úgy zúg az idős mester szavaiból a műkedvelői szintű nagyzolás: „Mögötte magasodik öt jegenye…” Mármint a 14 méteres oszlop mögött, de nyugi, lesz e szépséges alakzatban egy gigantikus Makovecz-fej is, pajzs alakú fülkében. S a két főítész, kikről tudjuk ősidők óta, hogy a szoborkultúra felkentjei, szóval Orbán és Tarlós már rá is bólintottak. A látnoki tekintetű művész a Heti Válasznak adott interjújában még azt is hozzáteszi (a reá mindig is oly jellemző szerénységgel, ami csak a legnagyobbak sajátja), hogy „a méltó helye” e nagyszerű műalkotásnak a Budavári Sikló alján lenne, s ha már így szóba jött, a nulla kilométerkő meg húzzon a Clark Ádám tér közepére, hisz oda való.

Az isten tudja, mi a lidércesebb ebben a beszédben.

Így lett belőle a Nemzet Művésze

Így lett belőle a Nemzet Művésze

Fotó: MTI

Az, hogy ezek mindig mindent valaminek a helyére akarnak odahányni? Valami rendes, megszokott helyére az övékét, amiről jó messzire ordibál, hogy az övék, nem másé. Mert ott a „méltó helye”.

Vagy talán az, hogy a hajlott korú giccsőr a Szabadság tértől vérszemet kapott? Mert ne legyenek illúziói senkinek, Párkányi Raab felszabadulási emlékműve egy az egyben hordozza kívül-belül Melocco szellemét. Amennyiben a szellem kifejezés használata nem eufemisztikus e helyt kicsit. S lehet ugyan sóhajtozni, hogy hol áll meg ez az egész fővárosi átalakítási furor, de a horizont minimum tágasnak mutatkozik.

Legdurvábbnak persze Orbán bólintása hangzik, mert Tarlósét mondjuk egy óvodás is alighanem képes a helyén kezelni. Hazamegy a vezető a meccsről, rászól a kedvesre, hogy halkítsa le az Eddát, és benyom egy jó Ismerős Arcokat, majd kedvenc foteljában elgondolkodik, hogyan is nézzen ki az ő fővárosa. Rövid gondolkodás után inti a lába előtt heverésző hű Tarlóst, hívja már fel a mestert, hogy nagyon szép, nagyon méltó, de legalább egy szögletzászlót álmodjon még bele valahová, az sem baj, ha rovásírással hímezik rá a szögletarányt.

Nem, nem ezek jelentik Melocco delirálásának legszomorúbb üzenetét, hanem a biztos tudat, hogy amit mond, az úgy is lesz. Hogy Magyarországról öt év alatt minden különösebb fakszni nélkül kipusztult az a legendás utolsó szalmaszál is, hogy tudniillik „ezt úgysem merik megtenni”. Ilyet ma már nem mond és nem is gondol senki.

Persze vége lesz egyszer ennek is, az unintelligencia e hónaljszagú dorbézolásának. S nagy szoborparkká alakítják majd a felcsúti Orbán-stadiont, ahová buszokkal hordják majd a turistákat, mint Enver Hodzsa bunkereibe, nyerges vontatókkal meg a turulokat hozzák, a Blikket árusító fiúcskákat, Horthy Miklós összes faszobrát, a cserélhető fejű carrarai márvány Mindszentyket – még tán majd bővíteni is kell a komplexumot. S akkor a szomszédos ház budija mellett jut hely majd ennek a műalkotásnak is. Megtalálván végre „méltó helyét”. Kinéz az ember, s meglát egy kétméteres Makovecz-fejet. Tuti menten be… beír valami szépet a vendégkönyvbe.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.