Rémesen túlértékelt színészek 2.: néhai túlértékeltek

  • narancsszem
  • 2014. február 21.

Narancsszem

Egy salátareklám, számos ruhamodell és néhány kőarcú figura: durván túlértékelt színészek a már eltávozott mezőnyből Brandótól Karádyig.

Humphrey Bogart
false

Ha azt nézzük, hogy az emberi érzelmek széles skálájából mennyit és milyen minőségben volt képes megjeleníteni, akkor nyugodtan nevezhetjük kora Steven Seagaljának. Bogie egyet tudott, gyűrötten meredni önmaga elé, ami talán még egy ikontól is kevés kicsit. Állóképeken persze mai szemmel nézve sem rossz a teljesítménye, és kétségtelen, hogy a puhakalap sohasem állt rajta csálén, szóval klassz férfi volt, de legyünk őszinték, ha megmozdul és beszélni kezd, azonnal elrontja még Chandlert és Hammettet is. Hogy az egész korszak ilyen lett volna? De akkor miért nem kezdünk gúnyosan mosolyogni Robert Mitchum vagy Peter Lorre 40-es évekbeli mutatványait figyelve?

Marlon Brando
false

Semmi, de semmi nem tépázhatta meg hírnevét, hiszen ő Don Corleone A keresztapából, Terry „I could have been a contender” Malloy a Rakpartonból, és Stanley Kowalski A vágy villamosából. Mindent elnéztek neki; privát szigetét, amit Tahitin vásárolt, pénzért vállalt haknijait (Superman) és időskori allűrjeit (A szajré című filmet deréktól lefelé meztelenül forgatta), de még a Larry King Live-ban elkövetett zsidózását is. Mert ő Don Corleone A keresztapából, Terry a Rakpartonból és Stanley A vágy villamosából.

James Dean
false

Az megvan, amikor a Barátok közt című magyar napi szappanban részeget ad a főszereplő? De ne ítélkezzenek elhamarkodottan, van ennél is lejjebb, amikor a legendás hírű Jimmy Dean próbálkozik hasonlóval az Óriás című filmben, van ott minden, tántorgás, akadozó beszéd, szemforgatás, mint amikor Pistike a szomszéd bácsit utánozza a napej udvarában. S ez volt a csávó csúcsteljesítménye színészice, mert különben volt neki az az egy nézése, hogy félresunyta kicsit a fejét, oszt’ biluxolt kifelé a szemén – ah, a dacos ifjú. Isteni szerencse tulajdonképpen, hogy James Dean valójában nem is létezett, csak úgy találták ki hollywoodi szélhámosok, mint Elvist vagy Obamát. Az sem épp a színészi nagyság jele, hogy miután – ugyancsak íróasztalnál kitalált körülmények között – lelépett a színről, szerepkörét Martin Sheen vette át.

Marlene Dietrich
false

A Berlini Filmmúzeumban két német színésznőkarrier fut párhuzamosan, példaként arra, hogy míg Leni Riefenstahlból (a színészből lett rendezőből) Hitler lieblingje lett, addig Marlene Dietrich a nácik helyett a másik oldalt választotta. Így lett a szexszimbólum Lola Lolából a jó németek szimbóluma, visszavonulása után pedig a rejtőzködő díváké. Olyan szimbólum, aki szívesen főzött híres barátainak, és tökéletes időzítéssel választotta meg a visszavonulása idejét és módját.

Audrey Hepburn
false

Kérünk minden nagyra becsült kommentelőt, hogy ne emlegesse a legendás kis fekete Givenchy-koktélruhát, hiszen azt mi is örökre a szívünkbe zártuk. Inkább arra biztatnánk mindenkit, hogy nézzék meg minél előbb Peter Bogdanovich csodálatos (és csodálatosan alulértékelt) 1981-es alkotását, a They All Laughedet! Ebben ugyanis a rendező mindenkiből a lehető legjobbat hozza ki, a másodoperatőrtől a New York-i utcákon át a nagy Ben Gazzaráig. Miss Hepburn részéről e legjobb pedig kimerül annyiban, hogy 51 évesen is képes volt egészen bájosnak tűnni.

Heath Ledger
false

Joker-alakítása valóban hátborzongatóra sikeredett, függetlenül attól a szomorú ténytől, hogy a forgatás után nem sokkal gyógyszer-túladagolásban meghalt. Alighanem épp itt, a poszt-Joker-időszakban kezdett volna izgalmassá válni a története, így azonban csak találgatni lehet, hogy milyen irányt vett volna a karrierje; a Casanovák vagy a Brokeback Mountainek irányába haladt volna tovább. Ledger halálával minden ilyen találgatás találgatás marad, s marad a megfellebbezhetetlen tény: a nagy reménység nagy reménység maradt, s nem az a színészkirály, aminek a gyászoló tömegek – amúgy teljesen érthető módon – kikiáltották.

Jávor Pál
false

Az milyen már, hogy egy ifjú amorózó minden filmjében negyvenöt évesnek néz ki? Pedig Jávor ezt tudta remekül, negyvenötnek látszani, úgy ráadásul, hogy gyakorlatilag 43 évesen kiszállt a magyar filmgyártásból. Mai népszerűsége, nyolcvanas évekbeli újrafelfedezése pedig abból fakad, hogy a szerepköre egyszerű hamisítvány. Ő lenne, ugye, a mulatós dzsentri, aki húzatja a cigánnyal, s eladná a szívét egy szál fehér rózsáért, amit a kedves hajába tűzhet a Gellért-hegyen. Hát, egy frászt, a nyolcvanas évekre már nem élt senki ember a földön, aki ilyen figurát élőben látott volna. S nem is csak azért, mert akkor már időben olyan messze voltunk Magyarország két háború közti elborult korszakától, hanem azért, mert ilyen csávók alkalmasint nem is léteztek soha. Ha meg Jávornak ki kellett bújnia ebből a szerepkörből, akkor veszett csak igazán el, a legviccesebb az volt, amikor székely góbét, bizonyos Uz Bencét kellett adnia, épp csak aktatáskát nem vitt magával a havasokba.

Karády Katalin
false

A magyar Kapócs Zsóka. Éljen az aszexualitás, bár kétségkívül ismer a magyar nyelv ennél egy sokkalta pontosabb kifejezést, csak jólneveltségünk tiltja leírni; fappal kezdődik, na, mi a vége? A vége mindig az, hogy nem megy hozzá a főmérnök úrhoz, mert közéjük áll egy eltitkolt gyermek, akit vidéken nevelnek gazduraimék, meg az ángyom. Egy nő külsejére igazán illetlenség megjegyzéseket tenni, de az is nyilván hungarikum, hogy nálunk egy trampli adta a végzet összes asszonyát. S amikor dalra fakadt, ne tudják meg, volt neki az a monoton búgása, mint a békebeli fagylaltgépeknek. Olyat biztos látott már a világ, hogy a kalapos kisasszonyból színésznőcske lesz, de az nyilván egyedülálló, ha ez fordítva történik. Az pedig elmond mindent, hogy Karády kalaposként ért el szebb eredményeket.

Marilyn Monroe
false

Megnéznénk ma bármilyen filmben valóságos szerepet játszva (az XXX-es besorolásúakon kívül persze)? Angelina Jolie-t vagy Megan Foxot a színészi képességeiért szereti a nagyvilág? Ennyit Marilynről: tragikus életének története, viszonya JFK-vel és persze a felfelé fújt fehér szoknyája is ezerszer érdekesebb annál a kedves bénázásnál, amit a filmszerepeiben produkált.

Paul Newman
false

 

Csak keveseknek sikerült, hogy saját salátadresszing-márkájuk reklámarcaként is rokonszenvesek maradtak, de Newmannek, ahogy a Newman’s Own cézársaláta öntetéről ránk mosolygott, ez is sikerült. És ez az életfogytig kitartó – egyáltalán nem lebecsülendő – rokonszenv ragadtatta arra olykor a híveit, hogy Brandóhoz hasonlítsák, noha Brando nem volt, de a Newmanek közt valóban ő volt a legtehetségesebb színész. Az ítélet alkoholista, lecsúszott ügyvédeként sem tudott mást, mint győzni, de ezt az örök győztest mindig rendkívül rokonszenvesen jelenítette meg.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.