Borisz Szpasszkij élete és kora

A tizedik király

Nekrológ

Február végén, életének 88. évében elhunyt Borisz Szpasszkij, a sakktörténet 10. világbajnoka, vagyis a „sakk királya”, ahogy a trónon ülő aktuális bajnokot már több mint száz éve nevezik.

A megnevezés azonban nem évül el: Aljechin vagy Capablanca haláluk után sem „egykori” világbajnokok, s így marad ez X. Borisz király esetében is, ahogy Szpasszkijt egy 2004-ben Oroszországban róla megjelent könyv címében nevezték. Szerencsés volt a megjelenés időpontja, hiszen életének utolsó húsz évét már csak sötétebb tónusokkal lehetett volna megfesteni. 2006-ban és 2010-ben szélütés érte, kerekes­székbe is kényszerült. 2012-ben a bulvárlapokba került azzal, hogy sebtében és tisztázatlan körülmények között hagyta el Franciaországot – ahol 1976 óta élt –, és Moszkvába költözött. De a legsötétebb lap egy 2005-ös nyílt levél volt, az úgynevezett „ötezrek levele”, amelyet számos orosz politikus és közéleti szereplő írt alá, s amely az orosz főállamügyésznek címezve a zsidók elleni határozott fellépést követelt. Szpasszkij röviddel a publikálás után tévedésnek nevezte, hogy neve az aláírók közt szerepelt, de hátralévő életében nehezen szabadulhatott az antiszemitizmus vádjától.

Tulajdonképpen Szpasszkij egész életét meg lehetne írni a zsidók összefüggésében, ha másért nem, akkor azért, mert a 20. századi szovjet sakktörténet csaknem felerészben zsidó történet. (A „felerészben” nem légből kapott arányszám, hanem több, az ötvenes, a hetvenes és a nyolcvanas években elvégzett elemzés – köztük a sakkozói pontrendszert kifejlesztő Élő Árpád vizsgálatának – eredménye: a 19. század óta a világ legjobb sakkozóinak majdnem fele zsidó származású volt.) Pályafutása során Szpasszkijnak négy fontosabb edzője volt, közülük ketten, Vlagyimir Zak és Grigorij Levenfis zsidó származásúak. A szovjet bajnokságokon az ötvenes–hatvanas években Szpasszkij legnagyobb ellenfelei közül sokan szintén zsidók voltak; ha a neveket soroljuk, mintha a sakkhercegek enciklopédiáját lapozgatnánk: Averbah, Tal, Polugajevszkij, Stein, Aronyin, Tajmanov, Korcsnoj, Botvinnik, Bronstein, Geller. És zsidó volt a legnagyobb külföldi ellenfele, későbbi barátja, Bobby Fischer is, aki 1972-ben, az „évszázad mérkőzésén” elvette tőle a világbajnoki címet, s aki a kilencvenes években már inkább durván antiszemita kijelentéseivel került a hírekbe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.