Nekrológ

Rulett délkeleten

Szőcs Géza (1953–2020)

  • Józsa Márta
  • 2020.11.12 13:11

Nekrológ

Szőcs Géza költő (és politikus) olyan városban és olyan közegben nőtt fel, ahol a szépirodalom a társasági lény természetes élőhelye volt. 

 

Szobor is lehet majd belőlem

ha majd megnövök hébe-hóba,

szobor a gyors rulettgolyóról:

ott leszek benne mutatóba.

(Szőcs Géza: Cár atyuska rulettje)

 

Szőcs Géza költő (és politikus) olyan városban és olyan közegben nőtt fel, ahol a szépirodalom a társasági lény természetes élőhelye volt. Felolvasások, poétikai viták úgy működtek, mintha lenne holnap, holott az uniformisok gyakori látogatásának árnyékában a másnap narratívája legjobb esetben is egy kérdőjel végű mondattal volt felskiccelhető. Szőcs Géza első kötete, a Te mentél át a vízen? 1975-ben jelent meg a Kriterionnál. E kötet a 19 éves korában írott verseinek felét tartalmazza, és nagyot ütött, berúgott egy évtizedek óta megvetemedett ajtót. Már akkor lettek követői és epigonjai.

Szőcs nem a magányosan pálinkázó vagy kocsmákban borongó-szorongó lírai poéta volt, ellenkezőleg. Irodalmár szüleitől készen kapta az ott és akkor elérhető kapcsolati hálót, elsősorban apjától, az idén elhunyt szerkesztő és kritikus Szőcs Istvántól. Tőle másfajta kapcsolatokra is szert tett: nagyjából tíz évvel ezelőtt derült ki, hogy a Securitate beszervezettje volt, és fiáról, továbbá annak baráti köréről is jelentett.

Az egyetem után – akkoriban szokatlan gyorsasággal – a Kolozs megyei napilaphoz, az Igazsághoz került, ahol a főszerkesztő, a kitűnő Keszthelyi Gyula addig taktikázott, ameddig kijárta, hogy Szőcs Fellegvár címmel ifjúsági mellékletet szerkeszthessen, ahol olyan induló szerzők jutottak publikációs lehetőséghez, akik másutt aligha kaptak volna szót. Pozíciójából is adódóan Szőcs egyre több külföldi kapcsolatra tett szert, a 70-es éveknek a következő évtizednél kicsit szabadabb mozgásterét kihasználva magyarországi és vajdasági kortársakkal barátkozott (az újvidéki Új Symposion lapszámait szamizdatként csempészték szoknyájuk alatt a bölcsész lányok kollégiumról kollégiumra). 1979-ben Sütő András Herder-díjat kapott, ami egy egy­éves bécsi ösztöndíjjal is jár, s ezt a díjazott egy fiatal tehetségnek ajánlhatja fel. Sütő Szőcsöt választotta, akinek még elutazása előtt megjelent sorrendben a harmadik verseskötete, benne a Délkelet című verssel, amelynek volt ugyan allegorikus fedősztorija, ennek ellenére mindenki értette, hogy kik azok a betolakodó idegenek, akik amúgy a szomszédaink voltak, és azt is, hogy küzdeni kell ellenük. Csak találgatni lehet, hogy a vers hogyan mehetett át a cenzúrán, de az üzenet világos volt: szerzője kijelölte magának az utat, a politikai, szabadságharcos költészet felé fordult. Nem tudni, hogy magára a politikára is gondolt-e már akkor.

Önmagához képest karcsún és egy elegáns sétapálcával tért haza Bécsből, az egy év alatt rejtélyes módon sikerült elérnie, hogy az amúgy semmilyen szabad mozgást nem biztosító román útlevelével körbeutazza a világot. Biztosította a nemzetközi kapcsolatait, a biztosítékait arra az esetre, ha lép egyet, és saját versének hőse próbál lenni. Az Ellenpontok című szamizdat lap ötletgazdája Ara-Kovács Attila volt (ma a DK EP-képviselője), motorja pedig az a ma Svédországban élő Tóth Károly Antal, aki Kertész Imre Nobel-díja után elkezdte az imrekertészezést. Hozzájuk csatlakozott Szőcs. Természetesen a lapnak több más munkatársa is volt, de az 1982-es lebukáskor ők vállalták magukra a Securitatén a szerzőséget, védendő a többieket. E névsor jól példázza, hogy az erdélyi magyar értelmiség szétfejlődése mennyire hasonlít az anyaországiéhoz. A lap szűkebb körének tagjai (vélhetően Szőcs nyugati támogatóinak is köszönhetően) nem kerültek börtönbe, megúszták az országból való kiebrudalással. Szőcsnek 1986-ban kellett elhagynia Romániát, Svájcba ment, majd 1989-től a Szabad Európa Rádió, a SZER budapesti irodavezetője volt. Néhány évvel ezelőtt a Klubrádióban egy interjúban azt mondta: akkoriban felvételizett a színművészetire, mert rájött, nem a költészet a valódi pályája, hanem a filmrendezés. Hozzátette: ha sikerült volna a felvételije, akkor talán sohasem ment volna el politikusnak.

 

A SZER-től a NER-ig

Egyik példaképéhez, Bánffy Miklóshoz hasonlóan azon kevesek egyike, akik mindkét hazájukban vállaltak politikai szerepet. Szőcs 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, az RMDSZ-ben politizált, két évig szenátor is volt. Emlékezetes pillanat volt, amikor 1990. december 1-jén Gyulafehérvárott az 1918-as, Erdély Romániához való csatolását kimondó népgyűlésre emlékezett az ország újdonsült politikai és egyházi elitje, alig tizenegy hónappal a Ceaușescu-rezsimet elkergető véres események után. A tömeg tele volt azokkal a román nacionalista szélsőségesekkel, akik a nyolc hónappal korábbi marosvásárhelyi véres napokért tehetők felelőssé. Szőcs kilencperces beszédet mondott itt, amelyben megpróbálta a románoknak elmagyarázni, hogy mit is adtak nekik a magyarok, és felhívta az őrjöngő tömeg figyelmét a kisebbségi jogok betartására. A vakmerő kalandot – a felvételeken látszik, hogy a mellette álló Petre Roman akkori kormányfő is hecceli a tömeget – megúszta füttyökkel és bekiabálásokkal. Az RMDSZ-szel viszont nem sikerült rendeznie a konfliktusait, és kivonult a politikai életből.

Főként magyarországi anyagi segítséggel könyv- és lapkiadó vállalkozásokba kezdett, fel-felbukkant a Duna Tv környékén is. A legjelentősebb vállalkozása az Előretolt Helyőrség, amely lapként kezdte, majd könyvsorozatként folytatta Kolozsvárott, mára pedig íróakadémia lett Budapesten. Innen indultak azok a fiatal szerzők – köztük elsősorban Orbán János Dénes –, akik kezdetben Szőcs kisinasaiként viselkedtek, majd mesterük patronálásával 2010-től kezdve egy gombnyomással be lehetett illeszteni őket a NER-be. Idetartozik kapcsolati rendszere szerint Demeter Szilárd is, tehát elmondható, hogy a Kárpát-medencei tehetséggondozó intézményrendszertől a Petőfi Irodalmi Múzeumig és tucatnyi, pénzeszsákkal kitömött funkcióig a mai kultúrpolitika legvitatottabb személyiségei Szőcs köpönyegéből bújtak elő. Ő maga a Fidesz, konkrétabban Orbán Viktor iránti elkötelezettségét soha nem rejtette véka alá, de arról, hogy újra belépne a nagypolitikába, 2009-ig nem esett szó.

Szőcs Géza azok közé a ritka szereplők közé tartozik, akinek mind a két szekértáborban vannak harcos hívei és ellenzői is. Szívesen mesélt arról, hogy 2010-es államtitkári kinevezését a kormánypártban hevesen ellenezték, saját közlése szerint Orbán az ő bosszantásukra adta mégis neki a posztot (mely poszt Szőcs számára csalódás volt, miniszteri bársonyszékre vágyott). Ahonnan olykor kibeszélt, néha szembement vehemens ambíciókkal, nagyon büszke volt például arra, hogy Alföldi Róbertnek az ő kabinetbéli ellenállásának köszönhetően nem kellett a mandátuma lejárta előtt távoznia a Nemzeti Színház élé­ről. Szakpolitikusnak azonban sem Romániában, sem Magyarországon nem volt mondható. Költőként politikai sikerre vágyott, politikusként tájékozatlan és fantaszta volt. Ellenfelei vagy azért utálták, mert a NER-huszárt és az esztelen költekezőt látták benne (idézzük fel a 2015-ös milánói világkiállításra az ő ötletére kivitt sámándobpavilont és annak utóéletét), vagy azért, mert beleállt olyan eszmeileg is vékony jégre vezető történetekbe, mint például a Szálasi-kollaboráns Nyirő József író hamvainak burleszkszerű ide-oda csempészése. Ahogy az is követhetetlen, hogy Orbán Viktor ázsiai posztkommunista despoták körüli pávatáncát mégis milyen alapon védte meg? Vagy éppen Erdoğan kurdok elleni agresszióját, miközben a baszkoktól az indiánokig gyakran vélt felfedezni párhuzamot az árván maradt kis népek és a magyarok sorsa között. A legvalószínűbb magyarázat az Orbán iránt érzett személyes és érzelmes, de kellő politikai érzéket nélkülöző elkötelezettsége. „Orbán a puszta jelenlétével képes megbabonázni az embert” – nyilatkozta két éve a 24.hu-nak. Kérdés, hogy mennyire értette, mi lesz e kígyóbűvöléssel kifröccsentett méreg következménye.

Vannak olyanok is, akik megpróbálják határozottan kettéválasztani az életutat, mondván, hogy sem az ellenállásban tanúsított hősiességet nem szabad relativizálni, sem a politikai hátszéllel elkövetett szélhámosságot. Ő maga sem békült meg soha egyik táborral sem. Úgy érezte, a NER nem érti nagy ívű terveit, például hiába alapította meg a vajdasági irodalom egyik legnagyobb hatású költőjéről elnevezett Sziveri János Intézetet Veszprémben, elsorvasztották azt. Sokszor futott zátonyra a sajátjainál olyankor, amikor film-, múzeum- vagy éppen kitüntetésötletei voltak, és sok olyan kísérlete is kudarcba fulladt, amikor meg akart menteni valakit a NER-üldöztetés elől. Gyakran panaszkodott arra, hogy hiába próbál a kulturális árkokon átlépegetni, a másik oldalon sincs erre fogadókészség, sokan nem fogadják el a segítségét, volt, akit díjra javasolt, de az elutasította, sok lap nem közölte őt.

Mindezt megírni is megpróbálta, kevés sikerrel. Prózai és értekező műveiben többnyire nem sikerült túljutnia sértettségén és magányán, és emiatt egyre jobban kezdett hasonlítania a NER-be kapaszkodó lakájokhoz. Holott erre semmi szüksége nem volt. Miközben fantasztához méltó módon elképesztő energiákat fektetett abba, hogy felkutassa a magyar kultúra elfelejtett alakjait, úgy tekintett a kultúrára, mint terepasztalra, amelyre, ha lehet, mindennap el kell helyezni egy porosodó, padláson talált kincset. Ez az attitűd végső soron nem áll távol a költészetétől. Az összefüggő, és versesköteteiben minduntalan tetten érhető építkező mitológiából, a varázslatos életmű-labirintusból nem csekély számú elkötelezett vagy éppen csalódott tisztelője mazsolázgat évtizedek óta. Lesz min: egy sokat elemzendő életút, és egy kivételes jelentőségű költői életmű utolsó lehelete szakadt meg azon a lélegeztetőgépen.

Neked ajánljuk