Olvasói levél

Csáki Judit: Édes szakmám!

Magyar Narancs, 2012. június 21.

  • 2012. augusztus 12.

Olvasói levelek

Kedves Judit! Nemrég nyílt levelet írtál a színházi szakmának, a te szakmádnak, ami kicsit az enyém is. Tetted mindezt féltésből és szeretetből. Szüksége volt már erre a pofonra, nem kérdés. Csak egy dolgot nem értek az egésszel kapcsolatban, hogy miért levélben mondtad el a véleményedet.

Utólag mindenki arról ír - kritikát, levelet, bejegyzést -, hogy ez a nagy (el)hallgatások POSZT-ja volt, de hát pont ti tettétek azzá. Mindenki, akinek a szava számított volna, mégse szólt. Kicsit paradoxnak érzem a kialakult szituációt: utólag mindenki arról beszél, hogy ott senki sem beszélt. Leveledben példának hozod azt a sok Névtelent, akik némaságukkal és tétlenségükkel felelősek azért, hogy a szakmád ramaty állapotban van, meg azért, hogy az idei POSZT langyos állóvízzé változott. Hosszú sorokban kéred számon sok-sok emberen, miért nem szól, miért nem jelzi, hogy ez így nincs rendben. Hosszú sorokon keresztül bólogatok, mert cikked minden szavával mélységesen egyetértek. Aztán sorra kerül a te szereped.

"De a szakmain majd elmondod a véleményed?" - kérdezik tőled, és te válaszolsz: nem mondod el, mert a kutya sem kérdezett. De hát miért? Azt teszed, ami ellen hosszú sorokon keresztül tiltakozol: hallgatsz és csak a színház melletti kocsmában, na meg a fesztivál után, nyílt levélben mondod el a véleményed. Nyilvános párbeszédre egyik terep sem alkalmas. Pedig minden szakmai beszélgetés végén - te is tudod, hisz ott ültél - Lévai megkérdezte, van-e hozzászólás? Ez mindenkire vonatkozott. Rád is. Kérdezhettél volna! Állíthattál volna! A beszélgetést kimozdíthattad volna abból a sablonos közönyből, ahová az árokbetemetés okán a szakmainak valóban nem minősíthető beszélgetéseket temették. Nem tetted. Azt írod, hogy a szakmai beszélgetés résztvevőit megkérték, ne mondjanak rosszat. Valóban. És volt, aki kínosan ügyelt rá, hogy ezt betartsa, de olyan is, aki bizony elmondta: neki az előadás nem tetszett, és sorolta hosszan a miérteket. De téged senki sem kért meg, hogy maradj csendben. Amikor Koltai úgy érezte, elkérte a mikrofont, és elmondta a véleményét - mint ahogyan a hallgatólagos megállapodásról mit sem sejtő laikusok is -, és a szavainak súlya volt. A te szavaidnak is súlya lett volna, ahogyan most a levelednek. De akkor, ott, hallgattál. És ezt a hallgatást nem pótolhatta az sem, hogy az utolsó nap a mindentől távol lévő Zsolnay negyedben nyolc-tíz ember előtt elkezdtétek összegereblyézni egy ideális fesztivál alkotóelemeit.

Lehet, hogy naiv elképzelés, de ha mindazt, amit leveledben leírtál, a POSZT-on egy mikrofonba mondod el, megszakíthattad volna a csöndet és az alázatos hallgatást. Ezért kérlek - édes szakmánk iránti törődésből - a jövőben, hacsak valami különös okod nincs rá, ne kövesd el ugyanezt a hibát.

Hermann Gábor újságíró,

Barna Zsuzsanna egyetemi hallgató

*

Kedves Gábor és Zsuzsa!

Voltaképpen jólesik a "felelősségre vonás": miért nem szólaltam meg a POSZT-on nyilvánosan, a szakmain vagy másutt. Nehezemre esett, anynyit mondhatok.

Mint tudjátok, a kritikusokat - megkérdezésük nélkül - kiebrudalták a POSZT jövő évi válogató bizottságából; elnézve az idei listát, amelyen a kritikus válogatónak igen-igen mérsékelten sikerült érvényesítenie kritikusi álláspontját, nagy változás vélhetően nem történik. A kritikusokért a kutya nem lobbizik, a kritikai orgánumokért (egy ilyent magam is szerkesztek, Revizornak hívják) ugyancsak nem. A szakma mostanság politikailag lobbiképes része bizonyára úgy tartja, hogy a kritikusok az okai annak, ha nehéz helyzetben van a színház. A másik rész tán nem így tartja, de értünk kiállni nem fog.

Márpedig, mondom én, álljon ki. Szóljon azért, hogy legyenek kritikai terepek, szóljon azért, hogy a kritikus - aki sosem önmagáért, hanem a szakmáért "lobbizik" - szerephez jusson ott, ahol érte kiált a szerep: a válogatásban, a zsűrizésben. (Bizonyára tudjátok, hogy idén Kerényit Koltaiért "bosszúból" nyomták be, akik benyomták - hát szakma ez?)

Engem kidobtak arról a tanácskozásról, amelyen az előadó-művészeti törvényt "írták át". Ha azt hiszitek, hogy az igen bunkó módon végrehajtott kidobásra bárkinek volt egyetlen szava - pedig vagy harmincan ültek ott, leginkább férfiak -, hát tévedtek.

"Ez a POSZT nem a negatív véleményekről szól" - hívta fel a figyelmem az, aki megkért, hogy ne szóljak hozzá a szakmai tanácskozáson. "Már az is provokatív, ahogy végigmész a Király utcán", mondták, és nektek meg kell értenetek, hogy mindennek van határa.

Nem szoktam véka alá rejteni a véleményem; nem is tehetném, hiszen hétről hétre megírom. Részt veszek minden olyan tanácskozáson, amelyre meghívnak, elmegyek nyilatkozni mindenhová, ahol megkérdeznek. És mondom kérdés nélkül is, számtalanszor.

De immár elvárom, hogy a szakma kritikusokon kívüli része nyissa ki a száját, és mondja el hangosan is, hogy szüksége van ránk. A kritikáinkra is, a véleményünkre is, a rengeteg színháznézésből adódó tapasztalatainkra meg pláne. Persze igaz az is, hogy csak akkor van ránk szüksége, ha színházat, színházművészetet csinál - árokbetemetéshez ugyanis elég egy lapát, öntömjénezéshez, hazudozáshoz egy száj.

Mindezzel együtt megszívlelem, amit leveletek végén írtok. És azt teszem legközelebb, amiért annyit kárhoztatnak: belecsapok a lecsóba. Szerintetek fognak hívni?

Üdvözlettel

Csáki Judit

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.