Olvasói levél

Csáki Judit: Édes szakmám!

Magyar Narancs, 2012. június 21.

  • 2012. augusztus 12.

Olvasói levelek

Kedves Judit! Nemrég nyílt levelet írtál a színházi szakmának, a te szakmádnak, ami kicsit az enyém is. Tetted mindezt féltésből és szeretetből. Szüksége volt már erre a pofonra, nem kérdés. Csak egy dolgot nem értek az egésszel kapcsolatban, hogy miért levélben mondtad el a véleményedet.

Utólag mindenki arról ír - kritikát, levelet, bejegyzést -, hogy ez a nagy (el)hallgatások POSZT-ja volt, de hát pont ti tettétek azzá. Mindenki, akinek a szava számított volna, mégse szólt. Kicsit paradoxnak érzem a kialakult szituációt: utólag mindenki arról beszél, hogy ott senki sem beszélt. Leveledben példának hozod azt a sok Névtelent, akik némaságukkal és tétlenségükkel felelősek azért, hogy a szakmád ramaty állapotban van, meg azért, hogy az idei POSZT langyos állóvízzé változott. Hosszú sorokban kéred számon sok-sok emberen, miért nem szól, miért nem jelzi, hogy ez így nincs rendben. Hosszú sorokon keresztül bólogatok, mert cikked minden szavával mélységesen egyetértek. Aztán sorra kerül a te szereped.

"De a szakmain majd elmondod a véleményed?" - kérdezik tőled, és te válaszolsz: nem mondod el, mert a kutya sem kérdezett. De hát miért? Azt teszed, ami ellen hosszú sorokon keresztül tiltakozol: hallgatsz és csak a színház melletti kocsmában, na meg a fesztivál után, nyílt levélben mondod el a véleményed. Nyilvános párbeszédre egyik terep sem alkalmas. Pedig minden szakmai beszélgetés végén - te is tudod, hisz ott ültél - Lévai megkérdezte, van-e hozzászólás? Ez mindenkire vonatkozott. Rád is. Kérdezhettél volna! Állíthattál volna! A beszélgetést kimozdíthattad volna abból a sablonos közönyből, ahová az árokbetemetés okán a szakmainak valóban nem minősíthető beszélgetéseket temették. Nem tetted. Azt írod, hogy a szakmai beszélgetés résztvevőit megkérték, ne mondjanak rosszat. Valóban. És volt, aki kínosan ügyelt rá, hogy ezt betartsa, de olyan is, aki bizony elmondta: neki az előadás nem tetszett, és sorolta hosszan a miérteket. De téged senki sem kért meg, hogy maradj csendben. Amikor Koltai úgy érezte, elkérte a mikrofont, és elmondta a véleményét - mint ahogyan a hallgatólagos megállapodásról mit sem sejtő laikusok is -, és a szavainak súlya volt. A te szavaidnak is súlya lett volna, ahogyan most a levelednek. De akkor, ott, hallgattál. És ezt a hallgatást nem pótolhatta az sem, hogy az utolsó nap a mindentől távol lévő Zsolnay negyedben nyolc-tíz ember előtt elkezdtétek összegereblyézni egy ideális fesztivál alkotóelemeit.

Lehet, hogy naiv elképzelés, de ha mindazt, amit leveledben leírtál, a POSZT-on egy mikrofonba mondod el, megszakíthattad volna a csöndet és az alázatos hallgatást. Ezért kérlek - édes szakmánk iránti törődésből - a jövőben, hacsak valami különös okod nincs rá, ne kövesd el ugyanezt a hibát.

Hermann Gábor újságíró,

Barna Zsuzsanna egyetemi hallgató

*

Kedves Gábor és Zsuzsa!

Voltaképpen jólesik a "felelősségre vonás": miért nem szólaltam meg a POSZT-on nyilvánosan, a szakmain vagy másutt. Nehezemre esett, anynyit mondhatok.

Mint tudjátok, a kritikusokat - megkérdezésük nélkül - kiebrudalták a POSZT jövő évi válogató bizottságából; elnézve az idei listát, amelyen a kritikus válogatónak igen-igen mérsékelten sikerült érvényesítenie kritikusi álláspontját, nagy változás vélhetően nem történik. A kritikusokért a kutya nem lobbizik, a kritikai orgánumokért (egy ilyent magam is szerkesztek, Revizornak hívják) ugyancsak nem. A szakma mostanság politikailag lobbiképes része bizonyára úgy tartja, hogy a kritikusok az okai annak, ha nehéz helyzetben van a színház. A másik rész tán nem így tartja, de értünk kiállni nem fog.

Márpedig, mondom én, álljon ki. Szóljon azért, hogy legyenek kritikai terepek, szóljon azért, hogy a kritikus - aki sosem önmagáért, hanem a szakmáért "lobbizik" - szerephez jusson ott, ahol érte kiált a szerep: a válogatásban, a zsűrizésben. (Bizonyára tudjátok, hogy idén Kerényit Koltaiért "bosszúból" nyomták be, akik benyomták - hát szakma ez?)

Engem kidobtak arról a tanácskozásról, amelyen az előadó-művészeti törvényt "írták át". Ha azt hiszitek, hogy az igen bunkó módon végrehajtott kidobásra bárkinek volt egyetlen szava - pedig vagy harmincan ültek ott, leginkább férfiak -, hát tévedtek.

"Ez a POSZT nem a negatív véleményekről szól" - hívta fel a figyelmem az, aki megkért, hogy ne szóljak hozzá a szakmai tanácskozáson. "Már az is provokatív, ahogy végigmész a Király utcán", mondták, és nektek meg kell értenetek, hogy mindennek van határa.

Nem szoktam véka alá rejteni a véleményem; nem is tehetném, hiszen hétről hétre megírom. Részt veszek minden olyan tanácskozáson, amelyre meghívnak, elmegyek nyilatkozni mindenhová, ahol megkérdeznek. És mondom kérdés nélkül is, számtalanszor.

De immár elvárom, hogy a szakma kritikusokon kívüli része nyissa ki a száját, és mondja el hangosan is, hogy szüksége van ránk. A kritikáinkra is, a véleményünkre is, a rengeteg színháznézésből adódó tapasztalatainkra meg pláne. Persze igaz az is, hogy csak akkor van ránk szüksége, ha színházat, színházművészetet csinál - árokbetemetéshez ugyanis elég egy lapát, öntömjénezéshez, hazudozáshoz egy száj.

Mindezzel együtt megszívlelem, amit leveletek végén írtok. És azt teszem legközelebb, amiért annyit kárhoztatnak: belecsapok a lecsóba. Szerintetek fognak hívni?

Üdvözlettel

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.