Az okfejtéshez leginkább ürügyet adó Görögországnál felvethető azonban, hogy egészen pontosan milyen kamatfeltételekre lett volna a görögöknek szükségük az említett alkalmazkodáshoz - alacsonyabb relatív nemzeti árszínvonalat biztosító árfolyam mellett természetesen. Mert a válság előtti időszakban a görög kamatszint valószínűleg túlságosan alacsony volt, ami nem fejezte ki kellően a kapcsolódó nemzeti kockázat szintjét, és a görög államot túlzott adósságteher, a finanszírozókat pedig túlzott görög kitettség vállalására csábíthatta. A válságidőszakban viszont euróövezeti tagság nélkül a görög kamatszint bizonyosra vehetően jóval magasabb lett volna, mint ténylegesen, ami a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást legfeljebb annyiban segíthette volna, hogy esetleg így sem lett volna elegendően magas ahhoz, hogy az önálló nemzeti valuta jelentős mértékű leértékelődését megakadályozhassa. Még fontosabb kérdés, hogy mindez mit változtatott volna annak a fiskális viselkedési szabálynak az érvényességén, hogy 100 euró állami bevételből nem szabad 141 euró állami kiadást teljesíteni, különösen nem akkor, ha az államadósság a GDP 120 százaléka körül jár? A görögök ugyanis pontosan így jártak el 2009-ben, azzal a megjegyzéssel, hogy az itt említett bevétel-kiadási arány még rosszabb volna, ha az európai eredetű nettó transzfereket is figyelembe vesszük, amelyek közgazdasági tartalom szerint ugyancsak állami kiadást testesítenek meg - csak éppen az unió fizeti azokat a görög állam helyett. Nos, a különbség valószínűleg legfeljebb annyi, hogy az eurótérségi háttér nélkül a görög állam és annak polgárai is jobban felmérték volna talán, hogy milyen makroszintű pénzügyi realitásokkal kell számolni, és mi az, amit nem engedhetnek meg maguknak. Ennek fényében egyet kell értenem a szerző következtetésével: valódi közös fiskális felelősségvállaláson alapuló valutaunióra van szükség. Ennek azonban nem feltétlenül az a helyes kiindulópontja, hogy a meglévő görög stb. fiskális felelőtlenséget emelik közösségi szintre a bankrendszer biztonságának közös garantálásával és a közös eurótérségi kötvénykibocsátás bevezetésével, de közös fiskális szabályrendszer nélkül, hanem sokkal inkább az, hogy a görög stb. államok azonos szintű felelősséget vállalnak a saját fiskális stabilitásukért, és a közösségi stabilitási garanciák erre az alapra épülnek fel. E logika szerint a döntés igenis a görögök stb. kezében van, mert nekik kell egyenként és közösen is biztosítaniuk a nemzeti és az európai matek helyességét.
Üdvözlettel,
Rácz István
közgazdász
