Másik tétele szerint pedig nagyjából az is mindegy, hogy mi történik a nevelési, oktatási intézményekben: ezt saját gyermekeivel kapcsolatos élményei alapján, de általános érvénnyel állítja. Nem vitatom a szerző azon állítását, hogy "sok út vezet a Nirvánába, és az egyik éppen olyan jó lehet, mint a másik" - azt viszont állítom, hogy bár sok út lehet jó, de messze nem mindegyik.
A tervezet egyik hibája valóban az - ezt a szerző is jól látja -, hogy készítői azt gondolják, a helyes nevelési elvek tekintetében birtokukban van a bölcsek köve. Súlyos hiba, de nem az egyetlen, sőt mesz-sze nem a legsúlyosabbak közül való! Ha Mérő megmaradna a tolerancia általános értelmezésénél, és nem alkalmazná ezt a törvénnyel kapcsolatos vita és a benne részt vevő felek árnyalatlan, végiggondolatlannak tűnő minősítésére, akkor elfogadható lenne az írása. Ám publicisztikája végén az alábbi értékelést adja: "Az új oktatási törvénnyel nem az a fő bajom, amit mostanában oly sokat szidnak benne (...) ez a törvény éppen a legrosszabb értelemben épül a toleranciára (...). Ezért gondolom, hogy ez a törvény úgy rossz, ahogy van. De ugyanez a bajom a törvény kritikusaival is. Jobb (...) törvényt csakis akkor lehetne alkotni, ha megtanulnánk, hogy sokféle módon nevelhető a társadalom számára hasznos, a helyét jól megtaláló állampolgár. Ennek egyik útja akár a mostani törvény által favorizált iskolatípus is lehet."
Így az írás - szellemi értelemben - már veszélyes. Mert azt üzeni az olvasónak, hogy a törvény tartalmával tulajdonképpen nincs baj, csak azzal, hogy ezt az egyetlen helyes útnak tartja. Mert azt állítja, hogy a tervezet megalkotói és az azt szakmai alapon kritizálók egyformán tévesen gondolkodnak, hibásan viselkednek. Mert mindezzel a laikus közvéleményt félretájékoztatja.
Az olvasóban felmerül a kérdés: érti-e a szerző a tervezetet? Nézzük konkrétan, és szűken csak az esélyegyenlőség szempontjából a javaslatot:
- Érti-e a szerző, hogy a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek körének "puha", szubjektív megítélésen alapuló jellemzőkkel történő meghatározása, és a kategória túl szélesre nyitása az esélyegyenlőséget biztosító szolgáltatások valódi rászorultjait szorítja háttérbe az ezekből való részesülésnél? Érti-e, hogy az esélyegyenlőség kulcsa, hogy e támogatásoknak kik lesznek a valódi kedvezményezettjei? Tudja-e, hogy a szülők alacsony iskolázottsága és jövedelemviszonyai, illetve a családnélküliség a legfőbb oka az oktatási folyamatban való sikertelenségnek?
- Érti-e a szerző, hogy a tervezetben szereplő kis létszámú fejlesztő pedagógiai osztály, amibe az iskolaéretlennek nyilvánított hétéves gyerekek fognak járni, az egyéni differenciálás pedagógiai rendszerének alkalmazása helyett a korai szelekciót erősítő, elkülönítésen alapuló oktatásszervezést támogatja? Érti-e, hogy az a kisgyermek, aki ebben az osztályban nem sikeres, ezt az osztályt köteles ismételni - ekkor már nyolcévesen? Tudja-e, hogy ezzel szemben az integrált, inkluzív nevelés eredményességét számos nemzetközi és hazai kutatás egyértelműen igazolja?
- Érti-e a szerző, hogy az alsó tagozaton is elrendelhető évismétlés nem veszi figyelembe a gyerekek rendkívül eltérő ütemű fejlődését, az életkori sajátosságokat, a kisgyermekkori kudarcok azonnali és hosszú távú demotiváló hatásait, a családi háttérből fakadó nehézségeket?
- Érti-e a szerző, hogy a semmilyen középfokú iskolába fel nem vett diák a tervezet szerint a sehová nem vezető Híd I. programban folytathatja tanulmányait? És hogy aki itt nem felel meg, annak a Híd II. következik, aki pedig ott bukik meg, a Híd II. újrajárásával "erősítheti tovább" munkaerő-piaci esélyeit? Érti-e, hogy a tervezet e pontokkal is a szelekciót erősítő, elkülönítésen alapuló oktatásszervezést támogatja?
- Érti-e a szerző, hogy a tankötelezettség 16 éves korra való leszállítása semmiféle középfokú végzettséghez nem kötődik? Tudja-e, hogy egy csak általános iskolát végzett fiatal foglalkoztatási esélye ma alig 50 százalék? Tudja-e, hogy ez az intézkedés a szegény, iskolázatlan társadalmi csoportok gyermekeit érinti kiemelkedő mértékben?
- Érti-e szerző, hogy a méltányos közoktatás nem képzelhető el a szegregációt megakadályozó jogszabályi garanciák nélkül, de úgy sem, hogy van olyan intézmény, ahol a gyermek nem találkozik a sajátjától eltérő társadalmi helyzetű vagy kulturális hátterű társakkal? Érti-e, hogy a gyerekek kötelező általános iskolai felvételét meghatározó intézményi körzethatárok kialakítását csak konkrét számokkal és arányokkal lehetséges szabályozni?
Érti-e a szerző, hogy a tervezet mindezeket a tényeket nem veszi figyelembe?
Az alapkérdés: érték-e Mérő László számára a méltányosság, az egyenlő esélyek valódi biztosítása sok százezer gyermek számára? Vagy ez is csupán egy lehetséges út a sok közül, ami a Nirvánába vezet? A méltánytalanság, az esélyegyenlőtlenség is rendben van?
Molnár Lajos, az Equity Méltányos Közoktatásért Egyesület elnökhelyettese
