Március 27-én reggel a IX. kerületi József Attila-lakótelep szélén lévő kiserdőben, ahol reggeli futásunkat tartottuk, autókra és egy nagyobb embercsoportra lettünk figyelmesek. Mivel évek óta ott él egy földbe vájt viskóban két erdőlakó család, rosszat sejtve odamentünk.
Mikor odaértünk, a rendőrök egy megbilincselt nőt tuszkoltak az autójukba. Mint megtudtuk a barátjától, A Város Mindenkié aktivistája ellen intézkedtek. Az úton egy rendőr fogadott minket, szó nélkül ránk irányítva a videokameráját. A rendőrcsoport vezetője arról tájékoztatott, hogy műveleti területen vagyunk, ezért videózhatnak minket. Mire felhívtam a figyelmét, hogy a kordonon kívül állunk most is, a videózás meg a kordontól 100 méterre kezdődött.
Túllépve a saját problémánkon, kérdeztük, miért bontják le egy család hajlékát, akik rendezett körülmények között élnek, tanúsíthatjuk, hiszen két éve nap mint nap futunk el mellettük. Még a kutyáik sem zavartak egyetlenegy alkalommal sem minket. Mire a csoportvezető rendőr azt mondta, itt szemétszedés, erdőtakarítás folyik, senkit nem költöztetnek el. És örülhetünk, hogy nem lesz szemét, ami zavarna minket a futásban.
Nehéz volt ezt szemétszedésként értelmezni, miközben a rendőrök háta mögött a kivezényelt tucatnyi szerencsétlen közmunkás épp a viskó kéményét szerelte szét.
A rendőr állította, jogszerűen járnak el, a jegyzőnél vagy a Feszofe-nál (az önkormányzat szociális foglalkoztatója, akiket az erdőtakarítással bízott meg állítólag a jegyző) lehet panaszt tenni. De papírt nem mutatott minderről, és ha délutánra már szemétre kerül az ott lakók otthona, azt egy hónapokkal későbbi jogsértést megállapító határozat nem fogja visszaépíteni, és kártalanítani a lakókat. Vagy mégis elképzelhető ez ma, Magyarországon, ahol senkit nem hagynak az út szélén? Élni legalábbis nem. Úgy tűnik.
Az erdőlakókról eddig is tudomása volt az önkormányzatnak. Egy éve a lakótelepi önkormányzati irodán jártunk, kérve őket, hogy tavaly március 15-én összeszedtünk 5-6 zsák szemetet, szíveskedjenek gondoskodni az elszállíttatásukról. Az első kérdése az ügyintézőnek az volt, hogy olyan „hajléktalanszemét-e”, mert az ott lakó családdal megállapodtak, hogy maradhatnak az erdőben, amennyiben rendet tartanak maguk körül. A szemét építési hulladék volt, amit a Távíró utca mentén (térfigyelő kamera kiépítése hiányában) rendszeresen illegálisan kidobnak az arra járó autókból. Az általunk összeszedett szemetet ezután 3 hét múlva vitték el, többszöri rákérdezésünk után. Addigra már egy részét szétfújta a szél.
Az erdő kapcsán reklamáltuk még, hogy az évekkel ezelőtt pályázati pénzből kialakított erdei futópálya egy részét már benőtte a bozót, ezért örültünk nagyon annak, amikor pár napja (azaz egy évvel a bejelentésünk után) láttuk, hogy kitakarítják azt a területet is. Ekkor vált láthatóvá az addig a bozótostól takart szállás, a tűzifák szép rendben felpolcolva a ház előtt, a kutyák megkötve, az udvar rendezett volt.
Erős a gyanúm, hogy az addig kompromisszumra kész, a lakókkal egyezséget kötő önkormányzat ezt a láthatóvá válást tartotta tűrhetetlennek, hogy az erdőben sétálók és kutyasétáltatók szembesülhetnek az ott élőkkel, ami talán megzavarhatja a polgári idill érzését.
Hangsúlyozom, minket futókat, semmiben sem zavartak az ott lakók, viszont a szétvert (egy esetben fekáliával is összekent) erdei futópálya, a lakosság által szerteszét dobált csokipapírok, üdítőspalackok és az útszéli építési törmelék annál inkább.
És még egy dolog. Nagyon kevés ember használja a megépítése óta elhanyagolt erdei futópályát. Ennek a fentebbieken túl az az oka, hogy a kutyasétáltatókat nem különítették el a futóktól, nem tiltották ki őket a futópályáról. Mikor kértük, hogy a futópálya útvonalára helyezzenek ki kutyákat tiltó táblát, kérésünket az önkormányzat továbbította a Pilisi Parkerdőgazdaság felé, mondván hogy az erdő csatornán túli részének ők a tulajdonosai (a probléma elsősorban ott jelentkezett, három felnőtt rotweilerét póráz nélkül sétáltató kutyatulajdonos révén, de az önkormányzati részen sem voltak kint táblák). A helyzet azóta sem rendeződött (egy éve), és emiatt nagyon kevesen használják sportolásra az erdőt.
A mi problémánk természetesen elenyésző a most kitelepítettekéhez képest, csak azért említettem meg, hogy érzékeltessem, milyen gondok nincsenek megoldva az erdő rendeltetésszerű használatával kapcsolatban. Ezek zavarják igazán a lakókat, nem a bozótosban élő, maguk körül rendet tartó rászorulók.
És ami még zavaró, az a „probléma” kezelési módja. Mindenfajta megoldás kínálása nélkül kezdték el kitiltani és százezer forintos bírsággal fenyegetni (először csak a központi kerületekben) az ott élő hajléktalanokat. A választópolgárok kellemetlenségeit jóval meghaladó mértékű, aránytalan tiltó rendelkezéseket alkottak (lásd kukázás). Elképzelhető, hogy ezt lehet jogszerűen tiltani, bár ellentétes állásfoglalásokat is hallani, még hazai szervezetek részéről is, Európa nyugati felében pedig egyöntetűen utasítják el az ilyenfajta rendpárti politikát. Elképzelhető, hogy mindez a mai Magyarországon jogszerű, de a természeti törvényeket, az erkölcsi normákat áthágó, a társadalmi szolidaritás helyett a legrászorultabb csoportokat bűnbakként kezelő jogrend valójában nem tekinthető másnak, mint a joggal való visszaélés eredményének, és így sohasem lehet tartós és legitim egy még valamennyire egészséges moralitású társadalomban. Pont a hivatkozott jogszerűség ténye az, ami az ilyen szabályokat igazán aggasztóvá, fenyegetővé teszi. Az intézkedő rendőrök erre azt mondták nekem, hogy ha nem tetszik a rendszer, ott vannak a választások, amin ki lehet fejezni az elégedetlenségünket. De hát az eleve a többséget preferáló választási rendszert – szintén jogszerűen! – még inkább aránytalanná változtatta a mostani kormánytöbbség. Ezáltal súlyosan korlátozzák mindazok választói akaratának kifejeződését, akiknek az érzékenységét sérti, hogy szemétszedés címén magát meghúzó családok feje felől bontanak el kéményt, tetőt.
A társadalmi szolidaritást számomra az a férfi jelenti, aki miután megtudta, hogy a Határ úti két családot kilakoltatással zaklatják, fogta magát, és a másik kerületben lévő Sherwoodból átgyalogolva eljött, hogy kifejezze tiltakozását a kilakoltatás ellen. Búcsúzáskor meghívott minket magukhoz, hogyha arra járunk, látogassuk meg őket a hajlékukban.
Nagy Ádám
Budapest, Ferencváros, 2012. március 27.
(Az esetről szóló cikkünket lásd itt.)
