Külügyminisztérium
Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár
KÜM/2131-1/2012/Adm
Bojtár B. Endre úr
főszerkesztő
Magyar Narancs
Tisztelt Főszerkesztő Úr! Kedves Barátom!
Engedje meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr libanoni útjáról 2012. február 2-án megjelent cikkükkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztassam.
Miniszterelnök úr a Demokratikus Középpártok Internacionálé (Centrist Democrat International) meghívására utazott Bejrútba, ahol részt vett a CDI Végrehajtó Bizottsága ülésén, és a szervezet alelnökeként felszólalt a CDI által „Változás az arab világban: demokrácia és pluralizmus” tárgyban megrendezett konferencián. A kormányfő libanoni tartózkodása során, a diplomáciai szokásoknak megfelelően, megbeszélést folytatott Najib Mikati miniszterelnökkel, és találkozott Michel Sleiman államfővel, valamint Nabih Berry házelnökkel.
Az EU tagállamai és az USA erőfeszítései arra irányulnak, hogy megőrizzék Libanon stabilitását, és távol tartsák a szíriai eseményektől, megakadályozzák a feszültség növekedését a libanoni–izraeli határon. Folyamatosak a találkozók azokkal a vezetőkkel, akikkel Orbán Viktor miniszterelnök úr is tárgyalt. (A teljesség igénye nélkül: Mikati kormányfőt az elmúlt hónapokban Clinton amerikai külügyminiszter, Cameron brit miniszterelnök és Ashton EU-főképviselő fogadták, továbbá tárgyalt Stefan Füle EU-biztossal és az amerikai pénzügyminisztérium helyettes államtitkárával, míg Nabih Berry házelnök az ENSZ-főtitkár személyes megbízottjával, az olasz védelmi miniszterrel, Sarkozy francia elnökkel, egy amerikai külügyi államtitkárral, a brit parlament delegációjával és az olasz parlamenti elnökkel is találkozott.) Ezeken a megbeszéléseken egyébként kivétel nélkül minden alkalommal szóba kerül az is, mit vár el az EU és az USA a libanoni kormánytól.
A konferencia és témája aktualitását az arab tavasz nyomán beindult, és az EU, USA figyelmének középpontjába került térségbeli változások okán bizonyára nem kell Önöknek hangsúlyoznunk. Természetes az is, hogy hivatalban lévő kormányfő, ha Libanonban (vagy a világ bármely országában) tartózkodik, tárgyalásokat folytat az ország vezetőivel. Ami a több évtizedes magyar–libanoni kapcsolatokat illeti, megjegyzem, a liberális libanoni gazdaságpolitika megfelelő fizetőkészséggel párosul, ezért Libanon hagyományosan vonzó piac a magyar, elsősorban élelmiszerexport számára, és jelentős a harmadik országokba irányuló tranzitkereskedelem is. Kereskedelmi forgalmunk – és a pozitív magyar szaldó – évről évre nő. Libanon hagyományosan banki, kereskedelmi központ is az arab világ, mindenekelőtt az Öböl és a Közel-Kelet országai, valamint Európa, Afrika és az USA között, ami kiegészítő lehetőségeket nyújt újabb magyar ágazatok bevonásához együttműködésünkbe.
Ami internetes cikkük egyes feltételezéseit, az abban kifejtett véleményeket illeti, azokat nem szeretném kommentálni. Ugyanakkor néhány kifejezett tárgyi tévedésre, pontatlanságra felhívnám a figyelmet, ami némi körültekintéssel vagy gondosabb adatgyűjtéssel elkerülhető lett volna.
A Hezbollahot illetően szeretném tájékoztatni arról, hogy a mozgalmat az Európai Tanács nem tekinti terrorista szervezetnek, és az ENSZ sem, a BT pedig a lefegyverzésére szólít fel. Biztosíthatom arról, hogy a magyar diplomácia teljes egészében tisztában van a szervezettel kapcsolatos ellentmondásokkal és azok nemzetközi percepcióival.
Az EU a Mikati-kormány gazdasági és szociális reformprogramját támogatja, és együttműködik annak egészével, így pl. a libanoni mezőgazdasági tárcával (is) igen aktív kooperációt folytat. A Bizottság mandátuma alapján az EU-delegáció vezetője 14 M euró értékű támogatási megállapodást írt alá a Mezőgazdaság és a Vidékfejlesztés Program keretében, illetve 2011 decemberében az EU 3 projektről írt alá megállapodást a Mikati-kormánnyal 56 M euró értékben, beleértve pl. a biztonsági szektor és az államigazgatás reformját.
Az Amal pártként alakult, és fegyveres milíciával rendelkezett, miként a legtöbb felekezet vagy felekezeti párt Libanonban az 1975-től 1990-ig tartó polgárháború idején. Nabih Berry nem 10 éve, hanem 1980 óta vezeti az Amalt, és 1992 óta, immár ötödik mandátumára kapott bizalmat parlamenti elnökként.
Kérem, hogy a tudósításukban pontatlanul megjelent adatokat és körülményeket megfelelő formában szíveskedjenek helyreigazítani.
Budapest, 2012. február 7.
Üdvözlettel:
Hóvári János
Ara-Kovács Attila válasza:
Minthogy a Külügyminisztérium úgy ítélte meg, hogy A magyar kapcsolat: arccal Irán felé című cikkünk megírásakor nem voltunk eléggé gondosak az adatok begyűjtésében, utánanéztünk a kifogásolt kijelentéseink valóságtartalmának.
Hóvári János helyettes államtitkár felhívta figyelmünket arra, hogy a Hezbollahot az Európai Tanács nem tekinti terrorista szervezetnek. Való igaz, az ET nem tekinti annak – nem is állítottunk ilyesmit –, de az Egyesült Államok terroristaszervezeteket felsoroló listáján mégis ott van. Az a tény, hogy Orbán Viktor a nyugati szövetségeseink közötti, jól ismerten taktikai nézetkülönbségeket felhasználva legitimáló gesztusokat tesz a demokratikus világ szemében minimum vitatható politikát folytató szervezet felé, minősíti a mai magyar kormány politikáját, így okkal megkérdőjelezi annak demokratikus hitelét.
Hogy – amint a Külügyminisztérium levele megállapítja – az „EU a Mikati-kormány gazdasági és szociális reformprogramját támogatja”, az természetes; és az is, hogy az EU és az Egyesült Államok erőfeszítései arra irányulnak, „hogy megőrizzék Libanon stabilitását, és távol tartsák a szíriai eseményektől, megakadályozzák a feszültség növekedését a libanoni–izraeli határon”.
Sajnálattal állapítjuk meg ugyanakkor, hogy a Külügyminisztérium levele itt nem hangsúlyozza: azért szükségesek ezek az „erőfeszítések”, mert a felsorolt krízisek és feszültségek forrása épp a libanoni kormányban döntő befolyást szerzett Hezbollah. Ennélfogva ezek az erőfeszítések semmiképp sem téveszthetők össze olyan demonstratív gesztusokkal, amelyek a Hezbollah által folytatott politikát igazolni próbálják. Márpedig – ellenpontozva, de legalábbis mellőzve a szervezettel szembeni nyugati kifogásokat – Orbán épp ilyen demonstratív gesztusokat tett libanoni látogatása során.
Való igaz, a nemzetközi politikai élet számos vezetője (Sarkozy, Cameron, Clinton, Ashton) időnkét találkozik Helzbollah- és Amal-hátterű libanoni vezetőkkel, nyilvánvalóan nyomásgyakorlási céllal, eltérítendő őket attól a politikától, amit – még ha egyesek nem is tekintik e szervezetek egyikét-másikát terroristának – egyöntetűen elítélnek. A találkozókról kiadott kommünikék efelől sohasem hagynak kétséget. Ugyanakkor nem tudunk arról, hogy a magyar miniszterelnököt hasonló célok mozgatták volna. Orbán libanoni fellépése e téren minimum szereptévesztésnek minősül, ha nem épp annak, hogy az EU egyik tagállama legitimitást nyújtson egy alávaló politikát folytató szervezetnek.
Meglepődve tapasztaltuk, hogy a Külügyminisztérium levele épp a lényegről nem beszél: arról a nagyon szoros kapcsolatról, ami a Hezbollahot, illetve magát a libanoni kormányt és hangsúlyos módon azokat a politikusokat, akikkel Orbán találkozott, Iránhoz fűzi. E tény elhallgatása már
csak azért is feltűnő, mert a jelenlegi iráni politikai kurzus megítélésében közel sincs olyan relatív nézetkülönbség, mint amilyen az EU és az USA között a Hezbollah esetében valóban létezik. Még mielőtt bárki szemünkre vetné, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítunk a szervezet iráni kötődéseinek, hadd idézzük a Hezbollah vezetőjének, Haszan Naszr Alláh sejknek minapi kijelentését: „1982 óta minden lehetséges formában erkölcsi, politikai és anyagi támogatást kapunk az Iráni Iszlám Köztársaságtól.”
A Külügyminisztérium helyettes államtitkárának abban teljes mértékben igaza van, hogy ha egy kormányfő – vagy bármilyen más politikai személyiség – ellátogat egy országba, akkor programjaitól függetlenül, a diplomáciai szokásoknak megfelelően találkozik a célország megfelelő szintű politikusaival. Ám minthogy ezzel a Külügyminisztériumban is tisztában vannak, ezért úgy véljük: alapos okuk lett volna azt tanácsolni Orbánnak, hogy elkerülendő az efféle találkozásokat, ne utazzon Libanonba. Nem állítjuk – mert efelől nincsenek információink –, hogy a Külügyminisztérium ellátta volna efféle tanáccsal a miniszterelnököt. Ha nem, akkor azt nagyon helytelenül tette. Ha viszont igen, s Orbán ennek dacára utazott Bejrútba, akkor e tényben továbbra is annak bizonyságát látjuk, hogy a miniszterelnök tudatosan megy szembe külpolitikailag is a nyugati szövetségeseink által képviselt, értékelvű politikával. Pont úgy, ahogy az 2010 áprilisa óta az élet minden más területén már bevett gyakorlattá vált.
