Olvasói levél

Magába zárva

Magyar Narancs, 2011. október 6.

  • 2011. december 30.

Olvasói levelek

Kedves Gerle János!

Örömmel vettük, hogy időt szentelt Makovecz Imréről szóló szövegünk elolvasására. Egyfelől azért, mert a magyar építészetet és annak értékeit nyomon követő fiatalokként kiemelten fontosnak tartjuk Makovecz Imre tevékenységét, és szívesen vesszük, ha az egyik legelkötelezettebb Makovecz-hívő méltatja a szövegünket. Másfelől fontosnak tartjuk, hogy Makovecz Imre jövőbeli megítélhetősége érdekében elinduljon egyfajta párbeszéd az Ön által Makovecz-tisztelőknek és az idegenkedőknek nevezettek között. Ahogy a szövegünkben is említettük, Makovecz Imrét politikai aktivitása miatt nehézkes kizárólag építészeti tevékenysége alapján megítélni, és hogy munkássága könnyen pártpolitikai elfogultságából és fanatizmusából fakadó sajátos világképének eshet áldozatul. Ennek ellenére mi mégis úgy gondoljuk, fontos, hogy Makovecz Imre művei épített kulturális örökségünk részévé válhassanak, hogy minden magyar ember úgy tekinthessen rájuk, mint a világon egyedülálló és világhíres építészetre. Ehhez azonban Önre és más Makovecz-hívők együttműködésére is szükség lesz. Egy olyan párbeszédbe kell elegyednünk, amelyen belül el kell fogadniuk, hogy ha Makovecz Imrét kritika éri, az nem Makovecz Imrét és tevékenységét lejárató kampány, hanem építő kritika és jogos észrevétel. Olyan diskurzusról beszélünk, melynek végére talán eltűnhetnek a "Makovecz-tisztelő" és "Makovecz-idegenkedő" buta besorolások, és aminek a végére mindenki politikai pártállástól függetlenül tekintheti Makovecz Imrét és műveit magáénak. Reméljük, okfejtésünknek köszönhetően új szemmel tudja elolvasni a szövegünket, és kevésbé érzi támadó jellegűnek.

Üdvözlettel,

Smiló Dávid,Zsámboki Miklós

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.